Címke: Nyereményjáték

Nyereményjáték eredményhirdetés – Végre megvan a Cinege okarína gazdája!

Most pedig győztest hirdetünk! A győztes kiléte ugye 2 szavazat alapján dől el: A közönség és Ádám szavazata. (Illetve döntetlen szitu esetén az én döntő szavazatom.)

Jó szoros volt végig a verseny, igen komoly szavazóbázis lett megmozgatva a két első helyezett részéről. Mivel az ilyesfajta játékoknál azért jól tudjuk, leginkább az számít (az esetek nagy többségében), ki hány emberrel tud szavaztatni, ne keseredjen el senki, aki kevesebb szavazatot kapott. Ez nem jelenti azt, hogy az ő meséjük kevésbé lett volna jó, vagy ilyesmi. Szerintem az összes mese nagyon aranyos volt, és nagyon örülök, hogy ennyien küldtetek be. Köszönöm még egyszer. Remélem azért sokan elolvasták őket, néha jó egy kicsit kizökkenni a mindennapokból, és elmerülni egy-egy mese világában :)

  • Ádám szintén Keresztes Norbert meséjére szavazott, ami ugyan egyértelműen eldöntötte, ki a nyertes, viszont rájöttem: ebben az esetben nincs második helyezett :D Tehát végülis mindenképp szavaznom kell nekem is, ha nem döntetlen az első helyezett, akkor azért, hogy legyen második helyezett is. (Úgy tűnik, ezt nem teljesen gondoltam végig, mikor a döntés mikéntjét kitaláltam, node végülis így is meg lesz az  eredmény… :)
  • Így tehát: én a szavazatom Sarkadi Ágnes – A tündérek kincse című meséjének adom.

Összesítve tehát:
2 szavazat Keresztes Norbertnek,
és 1 szavazat Sarkadi Ágnesnek.
Gratulálunk Norbertnek az okarínához, és Ágnesnek a 2. helyért (amiért a videó jár majd)!

Köszönet mindenkinek, aki részt vett a játékban! :)

Nyereményjáték szavazás – Segíts megtalálni, melyik mese nyerje az okarínát!

Eljött a szavazás ideje! Bevallom őszintén, álmomban sem gondoltam volna, hogy háromnál több nevezés is be fog jönni, úgyhogy nagyon örültem,  hogy szinte majdnem minden nap beesett egy-egy újabb mese. Összesen 8!!! \o/ Nagy öröm volt olvasni őket, remélem ti elolvassátok majd mindet, mielőtt szavaznátok! ;) (Többek közt ezért is kértem rövid, 1 oldalas meséket, hogy a mai rohanó világban is elolvasható terjedelmű legyen mindenki számára :) )

Szavazni – ahogyan azt már írtam – február 18. éjfélig lehet, és maximum 3 mesére szavazhat mindenki. És szeretném, ha mindenki be is jelölne 3-at, de legalább 2-t – így lesz a legkönnyebben elkerülhető a holtverseny. A játékban részt vevő mesék tehát itt olvashatók (beérkezési sorrendben):

Megjegyzés: Bejött két mese, amik sajnos nem teljesen feleltek meg a játék kiírásnak (figyelmen kívül hagyták a kért terjedelmet, vagy a használható karaktereket), de mindkettő annyira tetszett, hogy nem volt szívem kizárni a játékból őket :) Így végül arra a döntésre jutottam, hogy erre a két mesére is szavazhattok, annyi különbséggel, hogy ők a 2. helyezettért sajnos nem szállhatnak ringbe. Pontosabban lehetnek 2. helyezettek, de ha így lenne, a nyereményt (a videót) sajnos az ő meséjükből nem tudom elkészíteni a kritériumaim nem teljesítése miatt. (Ezen kritériumokat ugyanis pont a videó miatt adtam meg.) Ha valamelyiküké lenne a 2. helyezett, akkor a sorban következő legtöbb szavazatot kapott meséből fogom a videót készíteni. Ezt a két mesét (*)-val jelöltem.

Szavazzatok! :)

Melyik (maximum 3) mese a kedvenced?

  • Keresztes Norbert: Egy igaz barátság kezdete (40%, 410 Votes)
  • Antoni Ottó: Mátka mese (37%, 379 Votes)
  • Losó László: A Kapu (*) (8%, 78 Votes)
  • Dr. Bús János: Erdei mese (6%, 56 Votes)
  • Sarkadi Ágnes: A tündérek kincse (3%, 32 Votes)
  • Zelei Tünde: Rövidke mese egy malackáról és barátairól (3%, 27 Votes)
  • Papp Zoltán: Így csinyátam havat a világnak örömére (2%, 23 Votes)
  • Varga-Fogarasi Szilvia: Pipacs és a világ (*) (1%, 13 Votes)

Total Voters: 878

Betöltés ... Betöltés ...

Mondj egy mesét, és nyerj vele okarínát!

Olyan régóta szeretnénk már egy nyereményjátékot, de egyszerűen nem jutott eszembe semmi, amihez kötni lehetett volna. Hétvégén viszont egy finom tea szürcsölgetése közben támadt végre egy ötletem: Meseíró versenyt hirdetek! :)

(Tudom, tudom, olvastam már, ugorjunk egyből a nevezésekhez!)

Kb. egy oldalas (A4), rövid kis meséket szeretnék olvasni, ám a szereplőket én adom a sztorihoz. A mesében a következő karakterek szerepelhetnek:

  • egy sárga foltos, lógó fülű blöki
  • egy szürke, pocakos, lusta egér
  • egy csicsergő kakukkocska
  • egy virágos lelkű kismalac
  • egy 100 éves teknős
  • és egy tiszta szívű egyszarvú (unikornis :))

Nem muszáj minden karakternek szerepelnie benne, de minimum 3-nak igen.

A beküldött mesék közül a győztes sztorit 3 szavazat alapján fogjuk kiválasztani:

  • 1 szavazat Cinege pajtásé, mivel ő biztosítja az egyik nyereményt a játékhoz
  • 1 szavazat a közönségé, ugyanis nyilvános szavazás is lesz, miután minden mese beérkezett
  • egy szavazat pedig az enyém, de csak abban az esetben, ha döntetlen helyzet alakulna ki.

A mesének lehetőleg saját szerzeménynek kell lennie. Kivétel ez alól, ha a történet egy tanmese, átültetve a fenti szereplőkre (ez esetben a karakterek fenti tulajdonságaihoz sem szükséges szorosan ragaszkodni). Nem kell tehát feltétlen gyerek mesének lennie. Lehet „happy end”-es, lehet szomorú, akármi. Rátok van bízva.

A beküldési határidő: 2012. február 10.

Közönség szavazás időtartama: 2012. február 11-17. (A szavazás itt lesz a blogon.)

Eredményhirdetés: 2012. február 18.

A meséket az „info kukac okarina pont info” címre küldjétek.

Ja, és a legfontosabb: a nyeremény!

1. helyezett: egy 12 lyukú Cinege Alto C okarína.

Az 1. helyezett nyereménye - Cinege AC

2. helyezett: a meséből videó fog készülni (legkésőbb március végéig elkészítem), feltüntetve természetesen a mese szerzőjének/beküldőjének nevét :)

A 2 győztest itt a blogon is kihirdetjük, valamint emailben is értesítjük őket. (Ha az első helyezett nem jelentkezik nálam a nyereményért február 20-ig, a második helyezetté lesz az okarína is.)

A már beérkezett mesék:

Ötletes STL nyereményjáték az „Ocarina of Time 3DS” megjelenésének apropóján

A Nintendo The Legend of Zelda című játékának 25. évfordulója alkalmából, illetve az Ocarina of Time (OOT) 3DS verziójának a megjelenését meglovagolva, az STL Ocarinas hirdetett egy nyereményjátékot a Youtube-on. A nyereményjáték mögött húzódó szándék nem titkoltan az, hogy a Youtube-on az új játékra rákereső emberek megtalálják a nyereményjátékba benevező videókat is. Ezek célja pedig az volna, hogy az OOT rajongóit ráébresszék arra a tényre, hogy bizony az okarína valódi hangszer, nem csak egy, a játék kedvéért kitalált fiktív mágikus valami. (Feltételezem, hogy reményeik szerint e felismerés aztán az OOT fanok általi, tömeges okarína vásárlásban fog manifesztálódni :))

Kreatívnak, és ügyes marketing húzásnak vélem az ötletet, szorítok is nekik, hogy eredményt érjenek el vele, és tovább népszerűsödjön a hangszer :)

Láttam már pár nevezést, és az egyik, amelyik ezidáig a legjobban tetszett, az ez:

(és nem azért, mert 0:53-nál én is felbukkanok egy pillanatra Magyarország színeiben hehe :)

Egyébként a játékba Ti is nevezhettek, jó pár drága Zelda okarína nyerhető, a játék nemzetközi, nem kell hozzá okarína sem, csak kis kreativitás, talán egy kamera, de az se feltétlen, és egy Youtube fiók. (Van, akinek még nincs ilyen?) Akit érdekelnek a részletek, az nézze meg OcarinaDiva videóját itt (és olvassa el a videó alatti leírást a feltételekről!)

Ha lesz időm, talán még én is kitalálok valamit, hó végéig van még idő ;)

Március a nyereményjátékok hónapja? o.O

Nagyon úgy tűnik, mivel az STL Ocarina és a Songbird Ocarina is játékot hirdetett, nem is kis értékű nyereménnyel. Az STL egy bassz MaxRange Tripla okarínát ajánlott fel, Durian Songbird pedig egy félelmetesen szép Dragon Tooth-t. (Lásd lejjebb!) Ezenkívül OcarinaDiva is felajánlott egy MaxRange pendant-ot. Igazából mi is most akartunk nyereményjátékot hirdetni, de ezek után szerintem azt áttesszük áprilisra, van most nyereményjáték bőven :) És akkor a tudnivalók a játékokról röviden:

STL nyereményjáték:

Először is barátja kell, hogy legyél a Facebook-on Heather Scottnak (bejelölöd, ő visszajelöl), majd az üzenőfalán le kell írnod, mit jelent neked a zene. A nyertes a legtöbb lájkot kapó írás tulajdonosa lesz. Nevezés ápr. 8-ig.

Songbird nyereményjáték:

Valamilyen okarínával kapcsolatos kreatív dologgal (kép, videó, zene, stb.) kell előrukkolnod, és posztolni azt a Songbird Facebook oldalára. Nevezés márc. 31-ig. Részletek: Songbird’s March 2011 Contest

Raku Dragon Tooth

OcarinaDiva nyereményjáték:

Ő csak egy lájkot szeretne arra a Facebook posztjára, amiben a lenti videót megosztotta. (Természetesen, hogy ezt megtehesd, először a facebook.com/CrisGaleMusic oldalt is lájkolnod kell.) A nyertes a lájkolók közül kerül ki majd. Nevezés ápr. 8. éjfélig.

Azért az számomra érdekes felismerés volt, hogy úgy tűnik a „nagyok” még csak most kezdenek ráérezni a Facebook lehetőségeire. Mi már egy-két síráson és nevetésen túl vagyunk. Itt nagyobb a tapasztalat, ott nagyobb a követő tábor :) Remélem mindkét oldal lassan majd kiegyenlítődik.

Aztán a figyelem azért ezután se lankadjon, mert mint mondtam hamarosan mi is játszunk, mégpedig magyar nyelven, magyar készítő által felajánlott hangszeréért! ;) Addig is sok szerencsét a fentiekhez azoknak, akik beszállnak a játékokba!