Rövidke mese egy malackáról és barátairól
Körtike malac éppen heverészett a réten és megigézve bámulta a felhőket. Hamvaska mellette üldögélt egy fűszállal játszadozva, és nagyon élvezte a semmittevést. Körtike ugratta Hamvaskát, hogy pocok képű. Hamvaska szerencsére az ilyesmit sohasem vette komolyan. Büszke volt egér mivoltára, és valójában a pockokat is kedvelte, de már nem volt ideje ezt átgondolni, mert hirtelen Babszakáll kutya tűnt fel a láthatáron. Körtikéék felé loholt, a füle csak úgy lobogott.
- Körtike, Körtike! Hát elfelejtetted? Elkésünk! Siessetek! - kiabálta Babszakáll, aztán megfordult, és az ellenkező irányba iramodott.
- Ó jaj! - csapott a homlokára Körtike - hát majdnem elfelejtettem! Már indulunk is!
Hamvaskával egymásra néztek, és szaladni kezdtek át a réten, fel a dombtetőre, le a domb aljába, végig a kertek melletti ösvényen, mikor egy fura hang szólította őket az égből.
- Vááárjaatoók meeg!
- Ez meg miféle szerzet? - gondolták egyszerre, miközben döbbenten egymásra néztek. Egy madárka repült utánuk, apró szárnyai könnyedén emelték.
- Szia Kedves! Ő itt Hamvaska egérke, én pedig Körtike vagyok. - mutatkozott be illedelmes malacka módjára.
- Sziasztok! Pintyő a nevem. - válaszolta a kismadár.
Körtike csodálkozott egy csöppet.
- Ha nem tévedek, már ne is haragudj, de te egy kakukkocska vagy és mégis Pintyő a neved? Ez felettébb érdekes. - morfondírozott Körtike.
- Ne is kérdezd! A hangom miatt kaptam a nevem, de erre most nincs időnk, sietnünk kell! Ugyanoda tartunk. - mondta vidáman a kis kakukk.
- Akkor induljunk hamar! - helyeselt egyszerre Körtike és Hamvaska.
Futottak tovább, fejük felett Pintyő tartotta az iramot.
Mire odaértek a Békavári Tó előtti kis tisztásra, mert oda igyekeztek ennyire, Babszakáll már felállította a kis színpadot, éppen oda, ahol a legszebb színpompás virágok illegették magukat. A színpaddal szembe egy nagyon kényelmes fotelt hozott a fő helyre. Néhány perccel később megjelent az ünnepelt is. Veselke unikornis gyengéden kísérte Vízililiom anyót, az idős teknőst a fotelhoz, hiszen ő volt az ünnepelt. Vízililiom komótosan ült le, arca ragyogott.
- Mindjárt kezdünk. - intett Veselke, aztán ő is felment a színpadra a többiekhez, akik már várták.
- Boldog századik születésnapot Vízililiom anyó! - kiabálták egyszerre vidáman.
A teknős anyó megköszönte és nagyon boldog volt, hogy a barátaival együtt ünnepelhet ezen a nevezetes napon.
- Boldog születésnapot! - csicseregte Pintyő, és a fejük felett magasan műrepülő figurákat mutatott be.
Ezután a díszes társaság dalban folytatta a jókívánságait, egy új dalt szereztek erre az alkalomra:
"Ringatózó sziromkehely zöld levéltutajon,
légy nagyon boldog a századik szülinapodon
drága kedves Vízililiom!"
Körtike malacka lelke szinte kivirágzott, rendkívül hálás volt Babszakállnak, hogy időben rászólt és ezért végül tökéletesen sikerült minden.
- Milyen csodás nap! - gondolta magában, miközben szélesen elmosolyodott.
Zelei Tünde
A beérkezett mesék: