Címke: Verseny

Okarína oktatóvideó – kezdőből profivá 20 perc alatt

Nemrég befejeződött egy verseny, amit a Songbird írt ki – okarína oktató videóval lehetett nevezni. Én nem neveztem, viszont nagyon szurkoltam egy kedves olasz ismerősömnek, aki sikeresen be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, és megnyerte az első helyet (amit egyébként 3 befutó közül az olvasók/nézők választottak ki nyílt szavazással a Facebookon). \o/

A leány bár még igen fiatal, iszonyat lelkes, kitartó és nagyon elszánt a témában, folyamatosan szélesíti látókörét, mit sem törődve holmi nyelvi akadályokkal. Sajnos már jó ideje ráfért volna egy tisztességes 12 lyukú okarína, épp emiatt is szorítottam neki nagyon. Tudtam, hogy nála tényleg jó helyre kerülne a 100$-os nyeremény kupon. Gratula neki, és egyébként némi angol tudással nektek is ajánlom megnézni, magam sem tudtam volna jobb oktató videót csinálni kezdők számára:

Csak egy videó #07 – Fölszállott a páva / népzene és néptánc vetélkedő

Ezt ma találtam. Szerintem jó ötlet, és kreatív lett a három reklám videó is. (Az egyikben ráadásul a Tárkány Művek énekese szerepel, akiknek a zenéje külön nagy kedvencem. Valószínűleg a többi embert is ismerhetném, ha megfelelő körökben jártas lennék. De nem vagyok.) Okarínás produkció vajon lesz-e vala? :)

Fölszállott a páva

Zene:

Tánc:

Ének:

A jelentkezések határideje sajna már lejárt, de a lényeg még hátra van.

Idősek otthonában adott koncert nyert az STL versenyen

Decemberben volt egy Youtube verseny az STL ocarina támogatásával, ahol nevezési kritérium volt, hogy élő okarína előadás legyen, egy olyan helyen, amire ráfér egy kis zenés vidítás. (Idősek otthona, kórház, veterán kórház, stb.) Ezt a kritériumot egyébként félúton eltörölték, mert sokan jelezték, hogy ezeken a helyeken nehézkes a felvétel készítés, stb., ám végül mégis egy idősek otthonában tartott kis koncert nyerte a versenyt, amit egy dominikai család adott az ott lakóknak.

Ha egészen pontos szeretnék lenni, 4 különböző, külső segítségre szorulókat ellátó helyen játszottak (rehabilitációs központ?), ráadásul  Karácsony napján, önként feladva ezzel saját, közös, családi karácsonyi vacsorájukat. Apu, anyu, és négy gyerkőc. Elmondásuk szerint máskor is előfordult már, hogy ilyen helyeken játszottak, de ez alkalommal a Karácsonyi hangulat miatt egészen más volt ezeknek az embereknek játszani. Valóban szép gesztus, gratula nekik!

No, idén én is neveztem a Goldenblog versenyre

Idén úgy döntöttem, én is benevezem a blogom a Goldenblog 2011 versenyre. Nem mintha bármiféle hiú ábrándokat kergetnék egy esetleges győzelemmel kapcsolatban, de jó érzés, hogy már van olyan színvonalon a blog, hogy egyáltalán megfelelt a versenykiírás kritérumainak.

Ha megtisztelnétek bennünket azzal, hogy az „Egyéb blogok” kategóriában mellettünk teszitek le a voksaitokat, azt nagyon megköszönnénk :)

Szavazni a Facebook azonosítótokkal tudtok (ezt mondjuk nem értem miért, így kizárják a Facebook-kal nem rendelkezőket a szavazásból, de mindegy. Végülis nem sok ember lehet már, aki nincs fenn FB-n :)), augusztus 21. éjfélig. Egy perc az egész. Összesen 9 kategóriában lehet szavazni egyébként 1-1 blogra.

(Valamint van egy különdíj kategória, mobilról plusz egy szavazatot le lehet adni, de ott az összes kategória összes nevezettje közül csak egyet lehet bökni.)

A blog jobb oldali sávjában, a kék mezőben, a „Kattints” gomb egy jó kiindulási pont :) Köszi!

Mik történtek az elmúlt 2 hónapban? (okt.-nov.)

Eseményekben gazdag volt az utóbbi két hónap, úgy döntöttem írok egy rövid összefoglaló bejegyzést, hátha valaki leamardt erről-arról. No lássuk mik történtek:

A bejegyzés értesítőm még mindig csinál vicces dolgokat, a múltkori WordPress plugin frissítésem pl. szépen fejbecsapta a nagy nehezen magyarra fordított előző verzióm. (Mea culpa…) Most meg lehet, hogy erről a bejegyzésről az értesítőt olyanok is megkapják, akik nem is iratkoztak fel, csak regisztráltak a blogba. (Ha ilyen van, elnézést, a bejegyzés értesítő levél végén leiratkozhat természetesen.) Azért ezek az esetenkénti anomáliák senkit ne riasszanak el a feliratkozástól! Előbb-utóbb normalizálódik a rendszer :)

Volt ugye ez a Docjazz4 féle nemzetközi okarinás videó verseny, az „OcAwareness Contest 2010”, amin végre Magyarország is képviseltette magát 3 videóval :) (részletek…) / Egyébként az összes nevezés megnézhető már itt: http://octalk.net

Voltam Pécsen egy hétvégére lazulni, ahol is elővettem a porosodó tilinkómat, amiről rövidke bénácska videó is készült, illetve pár szóval bemutattam e remek népi hangszert. (részletek…)

Volt ugye egy remek kezdeményezés az iszapkárosultak megsegítésére, amihez készítettem egy rövid videót, hogy könnyebben terjedjen az ige. (részletek…)

Illetve egy új cikkírómnak (Erős Ádám a.k.a. Cinege) hála felkerült a blogra az első okarina készítésről szóló bejegyzés, sok képpel, részletes leírással. Aki szeret otthon barkácsolni, az máris nekiállhat megcsinálni első agyagból készült kavics okarináját! (részletek…)

Nos, nagyjából ennyi volt a lényeg. Illetve ugye történt még, hogy a Facebookos csapatot tönkretették, mert letiltották a Facebook fiókom, de erről biztos mindenki hallott, mert az erről szóló bejegyzésem annyian olvasták kedves ismerőseimnek hála, mint még egyik másikat sem. (Egyik szemem, sír a másik…)

Azt hiszem a jövőben is fogok ilyesfajta összegző bejegyzéseket készíteni 1-2 havonta, mert nekem is jó így áttekinteni.