Agócs kategória bejegyzései

A 2013-as visszatekintés, na?

IMG_4853buek

Ismét eljött a számvetés ideje.  Eseménydús év volt a kígyó éve, azt meg kell hagyni. Lássuk mik voltak a főbb mozzanatok:

Rögtön az év elején felfedeztem a Babám zenekart, amiben mint kiderült, okarína is megszólal olykor. (Pl. az alábbi koncert összefoglaló videóban, kb 1:20-nál.)

Tavasszal kijutottam végre én is Budrioba az okarína fesztiválra, amiért nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki bármivel is hozzájárult. Másfél év és remélem újra ott leszek :) Sok érdekesség volt, aki lemaradt volna, nézze meg a beszámolókat, képeket!

Májusban 4. helyezést kapott az okarína fotóm a TON nyereményjátékán. Újabb nagyjából tök sikertelen próbálkozások a magyar okarínás fórum beröffentésére, egyelőre nincs áttörés, de ez már nem rajtam múlik. Okarína készítőknek is bedobtam pedig, mint bemutatkozási lehetőséget.

Ismét elővettem a „Miért ne vegyél bóvli okarínát elsőnek?” témát, néha ezt újra és újra meg kell tenni, úgy tűnik.

Vettem végre egy szuper állványt az okarínáimnak, aminek azóta is nagyon örülök, és amit fel is avattam nemrég, mert hogy elvittem a Strófa Klubba, ahová decemberben hívtak meg, hogy meséljek kicsit az okarínákról.

Zoli barátommal feldolgoztuk az év egyik nagy slágerét, ByeAlextől a Kedvesemet :D (Te jó ég, ez is, mintha ezer éve lett volna már.) De voltak más buggyantságok is.

Volt ugye idén Halloween okarínás tökfaragással, meg Karácsony, megint volt okarínás mézeskalács sütögetés,

mezeskalacs

meg agyatlan köszöntő videó.

Ja, és idén úgy nézem egész szép számban kerültek fel album ajánlók a blogra. Kezdve Osawa Satoshival, a Mountain Mysten, és Docjazz4 aka David Erick Ramos első lemezén keresztül, egészen Milt még friss kislemezéig.

És ezek csak a lényegesebbek. Jó kis év volt ez (is)! Jövőre, a ló évében, veletek, ugyanitt találkozunk! :)

Boldog új évet mindenkinek!

Karácsonyi üdvözletem: „Let It Snow!”

IMG_4775

Idén is sült okis mézeskalács :)

Idén ezzel a szösszenettel kívánnék minden kedves olvasómnak, ismerősömnek, barátomnak (tehát mindenkinek, aki valamiért kedves nekem) nagyon boldog Karácsonyt.

Akikkel netán addig már nem beszélnék, annak sikeres új évet is kívánok a fa alá! :)

(Ha valaki okarínát találna a fa alatt, feltétlen küldjön fotót! ;)

A tegnapi Strófa Klub margójára

Vili, Tamás, Tibor, köszönöm, hogy meghívtatok és ott lehettem tegnap, hogy mesélhettem az okarínákról, és hogy picit együtt zenélhettem veletek! Nagyszerűen éreztem magam, jó szívvel tudom ajánlani minden kedves olvasómnak, hogy menjen el (legalább) egyszer egy Strófa Klubra.

Köszönet Bora Gábornak a fotókért!

Egy kis örömzenélés a közönséggel:

Tovább a folytatáshoz

Élőben mesélek kicsit az okarínákról az idei utolsó Strófa Klubban

Mert az van, hogy egy ismerősöm, Dara Vilmos (aki egyik „főkolomposa ezeknek” a Strófa Kluboknak), megkérdezett nemrégiben, hogy nem lenne-e kedvem röviden bemutatni a hangszerem náluk az egyik Klubon, mert hogy a Strófa Trió egyébként verseket zenésít meg (a Strófa Klub tehát egy Vers-Zene klub), de hogy csípik a világ-, meg népzenét, az okarína meg olyan világzenés-népzenés hangszer féle is lehet ha egy bizonyos szögből nézzük :) És hogy akkor mi lenne, ha… Szóval értitek. Én meg naná, hogy szívesen beszélek róluk. Elvégre ez az egyik fő célkitűzésem az okarínákkal – ismerje csak meg minél több ember őket! ;)

Tovább a folytatáshoz

„Úttörővasút”

Jammin'...

Jammin’…

A hétvégén lenn voltam vidéken Pécs mellett egy barátoméknál látogatóban. Egyik este egy kellemes kis gaszto-utazás utazás után, némi rosé társaságában a frissen előkerült, kissé poros gitárral és a Song Wei mini DAC-ommal megpróbáltunk összeeszkábálni valami dal félét. Sok-sok röhögés után végül fel is vettük valamit, hogy akkor majd másnap visszahallgatjuk, hogy mit is alkottunk :) Végül is aztán másnap annyira jópofa kis témának tűnt, hogy úgy döntöttem, csupaszon bár és kidolgozatlanul, de felvesszük, és feltöltöm nektek. Íme :)

(A címet ne kérdezzétek, az este volt, akinek vonatfütty asszociációja támadt a dal közben, így ez lett :D)