Ismertető kategória bejegyzései

Okarina típusok ismertetőit tartalmazó bejegyzések

Az első (félig) saját készítésű okarinám – imádom! :)

Néhány hónapja írtam egy Charlie Hind fa okarina építőkészletéről, amiből rendeltem is akkor magamnak kettőt próbaképp. Az egyiket megtartottam magamnak, a másikat megvették tőlem, szerencsére jó kezekbe került :)  Már-már meg is feledkeztem a sajátomról, aztán pár napja eszembe jutott és elővettem, hogy akkor most nekiugrom és összerakom.

Ami kellett még hozzá, az pillanatragasztó, el is mentem venni. Ám első este így is feléig jutottam csak az összerakásnak, mert kiderült, hogy kellene hozzá lakk is, hogy az illesztéseket rendesen lezárja – a pillanatragasztó erre nem tökéletesen alkalmas, és fontos, hogy légmentesen zárt legyen a doboz, a legjobb hangzás érdekében. Így, mivel nem szerettem volna egy több literes kiszerelést vásárolni feleslegesen, másnap elmentem egy hobbi boltba és vettem egy 25 ml-es acryl lakkot. Ez volt a legkisebb kiszerelés, de ennek se használtam el a tizedét sem. Fatertól szereztem nagyon finom dörzspapírt, hogy a külső éleket picit lekerekítsem. Majd ezután kívül is lekentem két réteg lakkal, mert a legfelső hang nem jött ki tisztán. Ez szerencsére meg is oldotta a problémát. Az összerakásról készített videó ajánlja, hogy a befúvónyílást olívaolajjal finoman kenjük meg, hogy a befújt párától kíméljük a fát, már csak ez van hátra. És hogy hogy szól élőben?

2 új szerzeményem – Kirgiz chopo choor és egy teki

Kirgiz chopo choor

Nemrég vásároltam a Vaterán 2 okarinát. Zeneileg kevéssé használhatóak, az egyik igazából abszolút nem, inkább csak a dísz kategóriába sorolnám, a másik az tulajdonképpen még jó is lehetne, de mégsem igazán az. :) Utóbbi azért néhány szót mindenképp megérdemel, mert érdekes darab, az tény. No akkor nézzük!

A fenti képen látható kirgiz okarina 7 lyukkal rendelkezik, és egész kellemes hangja lenne, a probléma csak az vele, hogy első ránézés ellenére ez valójában egy ráfúvós okarina, tehát hangzásra a kínai Xun-re hasonlít, igaz kialakítottak rajta egy kis befúvó nyílást, ami helyetted irányítja a befúlyt levegőt úgy, hogy az pont a tényleges nyílás felett menjen el. Becsapós :) (A ráfúvásos okarina ugye olyan, mint mikor a sörösüveget fújjuk, huhogó hangja van. Ám ennek a kialakítása megspórolja nekünk azt, hogy a megfelelő dőlésszöget ki kelljen tapasztalnunk ahhoz, hogy az megszólaljon.)

Ennek tudatában már nem szól olyan borzasztóan, hisz az ilyen típusú okarináknak egészen más hangja van, mint a „normál” befúvó- és hangnyílással rendelkezőknek – mint amilyennel a furulya is rendelkezik például. Ám még így is sajnos túl levegős a hangja, az oktáv felső részéhez ráadásul már igen komoly erővel kell fújni, hogy egyátalán szóljon.

Teknős

A problémát tovább tetézi az, hogy a lyukak elhelyezkedése teljesen groteszk, mind a felső haté, mind a hetediké, ami alul van. Borzasztó kényelmetlen lefogni, totál kitekeredett ujjakkal kell tartani. Nincs hozzá lefogási tábla sem sajnos. Egyébként nekem van már egy kirgiz okarinám, ami egészen más, mint ez, az használhatóbb zenére, bár pl. lefogási táblát ahhoz sem kaptam anno. Úgy látszik ez arrafelé nem divat :) (A másik kirgiz okarinámról szóló bejegyzésben egyébként van egy videó, amiben ennek az új kirgizemnek a volt tulajdonosa játszik rajta még :))

Ennyi tehát, de mindezek ellenére jó vételnek tartom, kuriózumként fog virítani a polcon :)

iPhone-od van? Okarinázz azon!

Igaz, erről az alkalmazásról már írtam, de személyesen kipróbálni még nem volt alkalmam – mostanáig. Végre sikerült szereznem egy iPhone-t amin kipróbálhattam. (Ezúton köszönöm mégegyszer a tulajdonosának!) Az alkalmazás 0.99$-ért letölthető az App Store-ból, próbáljátok ki ti is mindenképp, ha van iPhone-otok! :) A videóbejegyzés az idő szűkének köszönhetően nem lett a legjobb, de a lényeget talán szemlélteti:

Egyediség: Caro okarina

Caro okarina

Nemrég vásároltam az en.ocarinacaro.com-om egy 5 lyukú pendant okarinát. Egészen szépen behangolt, nyakbaakasztóval rendelkező kis hangszerecske, nekem már teljesen a szívemhez nőtt :)

Hangterjedelem: 1 oktáv + 1 hang (kromatikus)

Lyukak száma: 4 felül, 1 oldalt

Ár: 3.25$ + 17$ szállítás

Nagyobb fotóért kattints a képre, vagy nézd meg a rövid ismertetőt róla:

Noble Alto C

Noble Alto C okarina bemutató

Noble Alto C

Noble Alto C

Már egy ideje nem volt sima 12 lyukú alto C-m, legalábbis nem agyag és már borzasztóan hiányzott. Így hát vasárnap rendeltem egyet, ezúttal a Noble-től, ami azért volt izgalmas, mert tőlük még sosem rendeltem és hát mégiscsak külföld, sok pénz, stb. Legnagyobb meglepetésemre 4! nap alatt ideért, úgyhogy boldog vagyok. :) A Noble-től egyébként van már egy műanyagom, de azt nem közvetlen tőlük, hanem az Ebay-en vettem. Titkon reménykedtem, hogy ugyanaz a gazdag hangja lesz az agyagnak is, mint a műanyagnak (csak a műanyag hátrányai nélkül :)), és szerencsére bejött! No akkor elemezzünk!

A csomag tartalma: Saját Noble dobozban érkezett, semmi puki-fólia vagy egyéb rázkódás csökkentő. Ez aggodalomra adhatna okot, de nem aggódunk, mivel az STL-től és Focalink-tól megszokott vékony táska helyett a Noble-től szivaccsal bélelt, bőr-hatású, cipzáros hordtáskát kapunk, aminél normál szállítás mellett nincs szükség jobbra! Eddig 5-ös!

Hangzás: Gyönyörű gazdag hangzás, hibátlan melléklyukak, a legfelső 3 hang ici-picit mintha levegős lenne, de a bólintásos technikával (amiről majd készítek egy bejegyzést, mert már időszerű lenne, csak mostanában kissé el vagyok havazva) kiküszöbölhető. De egyébként is alig észrevehető!

Inkább szabadtérre ajánlanám, ha vékonyak a falak otthon, mert van hangereje, ha tisztán akarod szólaltatni.

A skála: Noble skála [audio:http://okarina.info/wp-content/uploads/2010/05/Noble-skala.mp3]

Levegőigény: A magasabb hangok felé haladva egyre több levegőt igényel, a felső 3 hangnál már tolni kell rendesen, ha tiszta hangot szeretnénk.

Súly: 313 g. Összehasonlításképp a Maparam dupla alto 264 g csak. Tehát nem könnyű, de még nem vészes súly.

Méret: 17 cm x 11 cm, a Maparam dupla alto is kb ekkora.

Kinézet: Matt, van belőle barna és fekete, én a feketét rendeltem, a befúvó résznél fényes mázzal van kenve. Nagyon szép kidolgozás, Noble felirattal és a „C” jelöléssel. Pirospont, hogy van nyakpántja. (Ami egyébként nem is árt a súly miatt, egyfajta biztonságérzetet ad az embernek játék közben.)

Hangterjedelem: A4-F6 (1 oktáv + 5 hang)

Kényelem: A hangszer teljesen kényelmes, a lyuktávok szerintem tökéletesek, talán a jobb alsó lyuk lehetne 1-2 mm-rel jobbrább, de ez már csak kekeckedés.

Ár, beszerzés: Közvetlenül a Noble-től rendeltem, 75$ (plusz 29$ szállításért, ami EMS és ugye iszonyat hamar ideért). A barna változat csak 70$ lett volna, de nekem ez jobban tetszett :) Fekete okarinám még nem volt, barna már igen.

Amit hiányoltam: Érdekes, hogy nem voltak képesek fénymásolni vagy nyomtatni egy lefogási táblát. Persze mindenhol fenn van a neten, hisz ők is a sztenderd lefogást használják, de akkor is. Mennyibe tellett volna? Csak hogy kukacoskodjak kicsit :)

Összegzés: Szállítással együtt közepes áron juthatunk egy minőségi 12 lyukú, teljesen kromatikus okarinához, minőségi hordtáskával.

Képek a csomag kibontásáról: