Hogyan hat a hangszeren történő játék az emberi agyra

Az alábbi TED-es videó egy újabb szemléletes, tudományos fejtegetés arról, hogy miért is jó az nekünk, ha hangszeren játszunk (túl azon, hogy magunknak és esetleg a hallgatóságunknak is örömöt szerez):

Sajnos magyar felirat nincs hozzá egyelőre, viszont a Magyar Ukulele Blogon, ahol én is találtam, a blogger szépen összefoglalta a lényeget:

Egészen elképesztő. A kommentátor szerint amikor egy zenész elkezd játszani a hangszerén, valóságos tűzijáték bontakozik ki az agyában még akkor is, ha kívülről ez nem is látszik, csupán annyi, hogy a zenész koncentrál. Az elmúlt évtizedekben rendkívül nagy előrelépést tettek a kutatók, mivel különböző rövidítésnevű műszerekkel vizsgálták az agyi tevékenységet. Tanulmányozták az agyból érkező jeleket olvasás, matematikai feladatok megoldása közben, és megfigyelték, az agynak mely része aktív. Amikor a vizsgált személy zenét hallgatott, már akkor tűzijáték alakult ki, az agy számos területe mutatott aktivitást, ahogy a beérkező ingereket – dallam, ritmus – az agysejtek feldolgozták és egy egységes zenei élménnyé gyúrták össze. Ehhez képest amikor a zenét játszó embert vizsgálták, úgy találták, hogy az egy olyan komoly torna az agynak, mintha a testnek egy teljes átmozgató edzés. Ha tehát valaki hangszeren játszik, azzal az agyának minden területét alaposan megmozgatja különösen a látásért, hallásért és a motorikus mozgásért felelős részeket. A hangszeres játékból – mint agyi edzésből – származó előnyök aztán az élet minden területén kamatoztathatók. A hangszeres játék – ellentétben a zenehallgatással – a nyelvi és matematikai területekért felelős agyi területeket is aktivizálja, amelyek nem ugyanabban az agyféltekében vannak, így a két félteke közötti kapcsolatért felelős terület is folyamatos inger alatt áll. A zenészek memóriája jobban fejlődik, illetve könnyebben fejleszthető, mindez tetten érhető az emlékek tárolásában és hatékony felidézésében is. Ezt kicsit részletezi a videós kommentár, aztán kifejti, hogy bármilyen más – akár művészeti – tevékenységgel összehasonlítva nincs olyan, amely a hangszertanuláshoz lenne fogható.

Forrás: http://uksi.blog.hu/2014/12/19/a_hangszeres_jatek_jotekony_hatasai

“Te és az okarínád” nyereményjáték eredményhirdetés

Sajnos a sorsolást megspóroltátok nekem most ebben a játékban, mert a “Te és az okarínád” nyereményjátékra egyetlen beküldés érkezett, név szerint Szikszai Balázstól, így értelemszerűen övé a nyeremény oki. (Szomorú vagyok bevallom, mert igen kíváncsi lettem volna másokéra is, de ami késik nem múlik, nyereményjátékon kívül is szívesen fogadom a sztorijaitokat! Balázsét pedig köszönöm! :))

Mivel egyetlen beküldő volt, így ezt be is szúrom ide egy az egyben, de természetesen felkerül a “Nekik már van” oldalra is:

szikszaiÉn azok közé tartozom, akik először a Zelda játékokból ismerték meg ezt a fantasztikus hangszert. 10-12 éves lehettem és akkor eldöntöttem, hogy nekem kell egy ilyen!
Az első okarínám (még mindig csak ez van sajnos) egy ismeretlen készítő műve. Hangolásról sincs semmi fogalmam, de nekem tökéletesen megfelel. Kicsit már használt és kopott, de én nagyon szeretem! Általában gyakorolni a juhaink mellett szoktam legeltetés közben. Konkrét céljaim nincsenek vele, saját magam szórakoztatására van és ahol csak tudom, megmutatom másnak is eme hangszert.
Együtt már több fellépésen és versenyen is részt vettünk (ugyan helyezést nem értünk el. 20 pontból 12 pont :) )
Az okarínákban azt szeretem, hogy rendkívül szerethető hangszer, változatos és könnyű rajta játszani. Mindenképp szeretnék majd a továbbiakban még egyet :)

Hát, Balázs, gratulálok, örömmel jelenthetem be, hogy ezennel lett még egy okarínád :)

Ilyen volt 2014

Lássuk hát az összefoglalóját a 2014-es évnek! Egy-két pohárka gyümölcs-esszencia már legurult, úgyhogy sietnem kell, hogy végezzek, amíg még vág az eszem ;) (És persze itt rágják a fülem is, hogy szakadjak már el a géptől he…! :))

BÚÉK gyerekek! :)

BUÉK gyerekek! :)

Februárban megmutattam nektek a gyűjteményem legeslegkisebb okarínáját. Áprilisban találtam egy kis retro okarínás videót, majd ugyanezen hónap végén indultam Olaszba a Taglio Di Po fesztiválra, aminek a 3 részes rövid beszámolója itt, itt és itt olvasható. Mutattam 3 új eszközt okarína tabulatúra készítéshez. Májustól elérhetőek lettünk az okarina.hu és ocarina.hu domain-en is, és fejlődött a blog tabletes és mobilos felülete is. Júniusban volt a “2in1 nyereményjáték“, amire végre többen is neveztek, örömteli játék volt! Szót ejtettünk a fúvós hangszerekben megbúvó baktériumok világáról, majd augusztusban megejtettük a III. Okarína Találkozót. Szeptemberben Gulyival lenn voltunk az Aba Napokon, és rájöttem, hogy rengeteg tévúton járó szülő jár-kel közöttünk. Az USA-ban is volt okarína fesztivál, és idén túlestem életem első okarína utóhangolásán. Idén is volt nemzetközi okarína kollaborációs dal, és persze a saját karácsonyi köszöntőm. Ezen kívül volt két lemezajánló, a Kli Zemer Trio – Klezmer Music című albuma, amitől párom falra mászik mindig, és a St. Louis Ocarina Trio – I Believe In Yesterday okarínás Beatles válogatása. Szó esett a 432 vs. 440 Hz kérdésről.

Ja, és jelenleg is zajlik a “Te és az okarínád” nyereményjáték, küldjétek a sztoritokat, mert eddig egy beküldés érkezett, ha több nem jön, ő nyeri az okit :)

Hát, kb. ennyi volt a lényeg 2014-ben, jövőre ismét Budrio, és remélhetőleg elkészül majd az online okarína tanfolyamom is. Addig is kellemes átmenetet 2015-be mindenkinek! Szevasztok! :)

Idén is Karácsony!

Idén ezzel a rövid videóval szeretnék boldog karácsonyt kívánni mindenkinek. Az eddigi években mindig igyekeztem valami komolyat rendezni, de valahogy végül sosem jött össze. Na, de hátha most! :)

A még boldogabb új esztendőig még egyszer jelentkezem majd itt – a szokásos éves számvetéssel. Addig is sok mentolos bejglit, rántott borz tarkót és balatoni hekk levet a gyomorba! És persze sok okarínát, erjesztett gyümilevet, négyvégtagos semmittevést mindenkinek! :)

(Köszönet Tibor barátomnak a remek élő kíséretért és Melindának a kitartó operatőri munkáért :))
okikari_v3_blogcolor

“Te és az okarínád” nyereményjáték

Nézegettem tegnap a blogot, és észrevettem, hogy az egyik számomra igen fontos aloldalt rettenetesen elhanyagoltam az utóbbi időben. Ezen az elmaradásom bizony valahogy pótolnom kell. Ezért ma gondoltam egyet, kimentem a Vörösmarty térre a karácsonyi vásárba, és vettem egy Pysanochka okit a pár napja említett árusnál. Szerencsére még volt pár, amiből lehetett választani. Ezt az okit pedig most felajánlom játék nyereménynek. A játék szabályai a következők:

A nyeremény - 7 lyukú Pysanochka

A nyeremény – 7 lyukú Pysanochka

  1. Készíts egy szép, igényes fotót az okarínádról (ha több van, legyen rajta mind)
  2. Küldd el nekem, és írj mellé legalább 5-10 mondatot (max 15-20) olyasmikről, hogy te hogyan, mikor találkoztál a hangszerrel először, milyen típusú volt az első, sikerült-e fejlődnöd azóta, mennyit gyakorolsz, vannak-e vele céljaid, mit szeretsz az okaríná(k)ban, ilyesmi… Igazából a “Te és az okarínád” sztori érdekel. (Ha olyan gyerekről szól, aki még nem tud írni, akkor szülő/rokon is megírhatja helyette.)
  3. A nevezéssel hozzájárulsz, hogy a történeted esetleg kikerül ide: “Nekik már van
  4. A nevezést az info kukac okarina pont info címre kell beküldeni “Te és az okarínád” tárggyal, legkésőbb január 3 éjfélig.
  5. A beküldők közül egy szerencsést kisorsolunk beküldési határidőt követő héten, és övé lesz a képen látható kárpátaljai kézműves hangszer :)
Most történ(ik/t)
Ocarina Delta Fesztivál 2016 Beszámoló 1. rész
Beszámoló 2. rész
Okarína minikurzus
Csemegézz!
  • – Top bejegyzések (32)
  • Agócs (70)
  • Csengésdallam (1)
  • Érdekességek (76)
  • Hírek (81)
  • Interjú (6)
  • Irodalom (5)
  • Ismertető (37)
  • Lemezajánló (10)
  • Nincs kategorizálva (32)
  • Nyereményjáték (7)
  • Okarina készítés (22)
  • Okarina vásárlás (51)
  • Szavazások (5)
  • Youtuberek (17)
  • Zelda mánia (3)
Archívum
Bejegyzés értesítő
Keresés
Support Free Vaping!
Címkefelhő
Szavazások

Te mennyit szánnál egy okarinára, hogy kipróbáld magad vele?

View Results

Betöltés ... Betöltés ...
show
 
close
rss Follow on Twitter facebook youtube Skype soundcloud