Ártalmas baktériumok melegágya a tisztítatlan fúvós hangszer

Nemrég olvastam egy cikket a fenti címmel. Idézet a cikkből:

Az amerikai Tufts Egyetem kutatói arra jutottak: akik fúvós hangszereken játszanak, a jelek szerint nagyobb eséllyel kapnak krónikus torokgyulladást és egyéb légúti fertőzéseket, mint azok, akik nem zenélnek hasonló szerszámokon. Ennek elsődleges okát a szájüregben felgyülemlő nyál és a benne tanyázó különböző mikroorganizmusok jelentik, amelyek aztán a hangszerekbe is bejutnak. Mindez nem feltétlenül újdonság, azt azonban eddig nem tudták biztosan a tudósok, hogy a baktériumok ezt követően egész sokáig képesek életben maradni, sőt, szaporodni is az új környezetükben. Éppen ezért ha valaki néhány nappal később ugyanazon a hangszeren játszik, könnyen megbetegedhet.

A kutatók húsz hangszert vizsgáltak meg alaposan ebből a szempontból: fuvolákat, klarinétokat, trombitákat és szaxofonokat. Mindegyikről bebizonyosodott, hogy valóságos kánaánt jelentettek a különböző baktériumok és gombák számára, amelyek közül több is meglepően túlélőképesnek bizonyult, miután klinikai körülmények között is kitenyésztették őket. Némelyik kórokozó napokig is képes volt életben maradni az új közegben. A legtöbb organizmus a fafúvósokon leledzett, és természetesen az egyes hangszerek közvetlenül a szájjal érintkező felületei bizonyultak a legfertőzöttebb részeknek.

forrás: http://www.betegvagyok.hu/cikkek/artalmas-bakteriumok-melegagya-a-tisztitatlan-fuvos-hangszer

bacteria

Pfuuu, mennyi baci!!! /o\

Igazából nem rajongok az ilyen “brit tudósok szerint” típusú cikkekért, még akkor sem, ha nem britek. Főleg, ha a cikk végére érve az emberben kialakul egy újabb, n+1. félelem is, amitől szoronghat. Azt nem vitatom, hogy a szánkból rengeteg baktérium kerülhet a hangszerbe. Viszont én azt a kérdést, hogy vajon ettől aztán, ha azok elszaporodnak benne, megbetegszünk-e, én úgy látom, hogy ez csakis az egyéntől függ, leginkább az ő immunrendszerétől. Aki kihipózott burokban nőtt fel, az talán jobban teszi, ha gyakrabban fertőtleníti az okarínáját. Vagy aki rengeteg szemét élelmiszert eszik és a bélflórája romokban, szintén. Egyébként szerintem elég alkalmanként.

Amire inkább figyeljünk, hogy evés közben, vagy akár közvetlenül utána sem, ne okarínázzunk, mert tele megy apró ételmaradékkal. Vagy az én javaslatom: Egy jó minőségű, finom házi pálinkát elszopogathatunk gyakorlás előtt – az segíti az ellazulást, ráhangolódást ;) Meg egyet gyakorlás után is – fertőtlenítés gyanánt, és mert megérdemeljük :D

(Oké, aki a modern fertőtlenítés híve, az vehet pl. egy “Sterisol” vagy egy “AWM” fúvóka fertőtlenítőt erre a célra. Viszek egyet az augusztus 10-i Okarína Találkozóra én is. Ugye te is ott leszel?)

Ha tetszett a bejegyzés, nyugodtan oszd meg/lájkold/twitteld/stb! :)

2 hozzászólás ehhez “Ártalmas baktériumok melegágya a tisztítatlan fúvós hangszer”


Kommentáld

vagy

Most történ(ik/t)
Ocarina Delta Fesztivál 2016 Beszámoló 1. rész
Beszámoló 2. rész
Okarína minikurzus
Csemegézz!
  • – Top bejegyzések (32)
  • Agócs (70)
  • Csengésdallam (1)
  • Érdekességek (76)
  • Hírek (81)
  • Interjú (6)
  • Irodalom (5)
  • Ismertető (37)
  • Lemezajánló (8)
  • Nincs kategorizálva (32)
  • Nyereményjáték (7)
  • Okarina készítés (21)
  • Okarina vásárlás (50)
  • Szavazások (5)
  • Youtuberek (17)
  • Zelda mánia (3)
Archívum
Bejegyzés értesítő
Keresés
Support Free Vaping!
Címkefelhő
Szavazások

Te mennyit szánnál egy okarinára, hogy kipróbáld magad vele?

View Results

Loading ... Loading ...
show
 
close
rss Follow on Twitter facebook youtube Skype soundcloud