2008 végén talált rá az okarinára. Azóta "megszállottan" igyekszik minél többet megtudni róla, minél szebben megtanulni játszani rajta és minél több emberrel megismertetni. Egyéb idejében IT és útkeresési témákat kutat.
Nem bírok magammal és elkezdtem licitálni az Ebay-en a Songbird 12 lyukú Zelda okarinájára. Zelda dalokat úgysem játszottam még (nem vagyok igazi okarinista, komolyan..). 60$-ig vagyok hajlandó elmenni 54$-nál tart a licit és 6 és fél óra még az árverés befejezéséig. Drukkoljatok!
Múlt hétvégén 2 dalt sikerült több kevesebb sikerrel felvenni a túrázás közben, az előző ugye a Honfoglalás főcímdala volt, amit pár napja töltöttem fel, ma pedig a Greensleeves című dal a soros.
A Greensleeves egy közismert angol dal, ami már a 16. század végén és a 17. század elején keletkezett forrásokban is előfordul. A cím jelentése „zöld ruhaujjak”, egy ilyen öltözéket viselő hölgyre utal.
A legenda szerint VIII. Henrikangol király írta a dalt leendő feleségének, Boleyn Annának, aki nem hagyta magát elcsábítani, amíg a király feleségül nem veszi. A dalban, úgy tűnik, erről a visszautasításról van szó. Valójában azonban Henrik nem lehetett a dal szerzője, mert olyan olasz kompozíciós stíluson alapul, ami csak Henrik halála után ért el az országba.
A dal témájáról készültek festmények, és William Shakespeare is említi az 1602 körül keletkezett Windsori víg nőkben, ami arra utal, a dal már ekkor közismert volt.
A szöveg egy lehetséges értelmezése, hogy a címszereplő nő könnyű erkölcsű, esetleg prostituált volt. Ebben az időben a zöld színnek szexuális célzata volt, főleg a „zöld ruha” kifejezésnek, ami arra utalt, hogy ha egy nő a fűben szeretkezett, meglátszottak a ruháján a fűfoltok. Egy másik lehetséges magyarázat, hogy a hölgyet ruhája miatt könnyű erkölcsűnek nézték, de valójában nem volt az, amit az is alátámaszt, hogy elutasítja a dal énekesének közeledését.
Az STL újabb tehetségkutató versenyt hirdetett ki nemrég. Immáron másodszor, egyszer már volt tavaly. A verseny lényege ezúttal is az, hogy egy előre meghatározott dalt és egy szabadon választottat kell eljátszani, elküldeni nekik valamilyen formában, CD-n, vagy egy web linken keresztül, ahonnan le tudják tölteni, vagy online meghallgatni. A tavalyi verseny győztes videóit itt lehet megtekinteni. Az idei kötelező darab a Simple Gifts című dal. Adnak hozzá természetesen kottát és zenei alapot is, amit fel lehet használni. Én sajnos ebből kimaradok, mivel ugye nemrég adtam el az egyetlen STL okarinám…
A hétvégét Shaolin-Faluban töltöttem Dobogókő alatt a Pilisben. Egy kis csendes elvonulásban, relaxálással, túrázgatással.. Egész hétvégén gyönyörű ködben úszott az erdő, páratlan élmény volt, meg is próbáltunk felvenni 2 dalt, amiből az egyiknek az eredménye alább látható. Sajnos kottám nincs a dalhoz, úgyhogy hallás után próbáltam meg eljátszani, tehát előfordulhatnak benne hibák. Ez csak egy rövidített verzió, sajnos a teljes számra nem is emlékeztem, folyton összekevertem a részeket, meg hideg is volt, úgyhogy idő sem volt túl sokszor felvenni :)
Heita 3 kissé rendhagyó figura. Magyar videómegosztókon is látni itt-ott egy-két videóját, biztosan sokan láttátok már például a brokkoli okrainát. Igen, ő az a japán muki, aki mindenféle zöldségből, gyümölcsből és legutóbb makaróni tésztából gyárt okarinákat :) Brokkoliból, almából, répából, paprikából, strucc tojásból és még a jó ég tudja miből. Ezek legtöbbje természetesen nem nevezhető igazi hangszernek, egyrészt mivel szerves anyag mivoltjuk miatt lassan elrohadnak, másrészt nem is lehet olyan pontosan megmunkálni őket, de egy-egy darab azért egész profi ahhoz képest. Lássunk hát egy Zelda dalt répán eljátszva:
Aki kedvett kapott zöldségből saját okarinát készíteni, annak csinált egy tutorial videót, amit megtekinthettek itt: How To Make A Carrot Ocarina
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával, vagy a "Rendben" gomb megnyomásával elfogadod, hogy cookie-kat használjunk. Ha ezt nem szeretnéd, tiltsd le a cookie-kat a böngésződben, vagy zárd be az oldalt.