2011. november hónap bejegyzései

Új rovat: Csak egy videó #00

Úgy döntöttem, mivel mostanában kevés időm van a blogra sajnos, csak sorakoznak a megírandó, felveendő blogbejegyzések egymás után, indítok egy „rovatot”, amivel megpróbálom némileg kitölteni az űrt. Egy rovatot, ami kevés kutatómunkát, szabadidőt, és más, jelenleg alig rendelkezésre álló energiát igényel. Így némileg talán tehermentesítem magamat az „Úristen, már megint több, mint egy hete nem tudtam kitenni bejegyzést a blogra!!” para által gerjesztett nyomás alól is, és Ti is kaptok valamit. Ezáltal remélhetőleg a zanzás, „igazi” blogbejegyzések is spontánabbak, átgondoltabbak lesznek, kevésbé lesznek kényszeresek.

Legalábbis ez a terv :) A rovat pedig, ahogy a címből is látszik, a „Csak egy videó” címet fogja viselni, és előre jelzem, hogy nem csak okarínás videók lesznek, hanem bármi, ami a zenéléssel, zenével valamiféle kapcsolatban van, és úgy érzem, hogy megéri Veletek is megosztanom, mert talán Nektek is adhat valamit. Ilyenek eddig is voltak, de ezek most jobbára „no comment„-es bejegyzések lesznek. (Nem úgy, mint ez.)

Ha most nem úgy tennék, mint ahogyan teszek, és ez mondjuk egy tervezett bejegyzés lenne – nem pedig egy olyan, mint amilyen az valójában, ami kb. 7 perce pattant ki a fejemből -, akkor bizonyára jó alaposan megrágnám, hogy mi legyen a rovat legelső videója: valami ütőset keresnék, vagy meghatót, bölcset, vagy egyéb módon űberakármilyet. Viszont, ez egy hirtelen jött ötlet volt, egy videó kapcsán, ami nagyon megtetszett, úgyhogy ezt kapjátok most elsőnek, mert megérdemli :) (Kb 5 mp-nyi okarína szólam is van benne, hogy azért… :D) Szóval ez egy gyors bejegyzés, egy kísérleti adás, amit remélem még sok hasonló követ. (Ha tetszik az új rovat ötlete, a videó alatt jelezheted! Köszi! :)

X-Faktor helyett én inkább ezt nézem: The Dewarists

Gabriel barátom hívta fel a figyelmem nemrég a The Dewarists című sorozatra, melynek részei a Youtubeon is nézhetők. A sorozat a STAR World India nevű indiai, angol nyelvű zenei csatornán megy, október 16-án indult, félig dokumentumfilm, félig pedig amolyan útikönyv féle. A téma az, hogy zenészeket hoznak össze a világ különböző tájairól, egy-egy közös dal erejéig, miközben Indián keresztül utazgatnak. Az epizódok elején bemutatkoznak a zenészek, honnan jöttek, milyen a kapcsolatuk a zenével, majd jöhet a közös munka és végül annak gyümölcse.

Eddig 3 részt néztem meg a leadott 6-ból, és nekem nagyon bejön! Tetszik az epizódok hangulata, jók a képek, a vágások, a színek, és persze a különböző stílusú, de valahol mind indiai alaphangulatú zenék is. Érdekes látni (hallani), hogy a különböző zenei műfajok képviselőinek találkozása miféle új zenéket hoz létre. A dalok, amiket az epizódokban csinálnak, természetesen teljes egészükben meghallgathatók a videók végén. Így aki nem nagyon beszél angolul, az elég, ha a videó utolsó 5-10 percére ugrik (a videók elején van rá egy gomb is a kép tetején), a zenét ő is érteni fogja :) Egyébként kb. 40 perces egy rész, mint bármilyen standard TV sorozatnál, és Full HD-ban is nézhető.

Az első rész: Minds Without Fear

És a többi már lement epizód:

Szóval, biztos jó az X-Faktor, a sok sírás, meg nevetés, meg bulvár sztori. De nekem unalmas az alap koncepció, unalmasak a műdrámák, unalmasak a helyszínek.

Míg az egyik műsorban lehetséges sztárokat emelnek ki – vagy épp szégyenítenek meg (még ha igazuk is van), a másikban már valamit elért, önerőből valameddig eljutott zenészeket gyúrnak össze egy-egy dalra – ami egy közös szerzemény lesz, nem egy eléjük rakott feladat. Persze ebben is látszanak itt-ott beállított felvételek, stb. – elvégre ez is csak egy sorozat, amit valahogy össze kellett vágni. De mégis kicsit más. És még reklámokat sem kell közben nyelnem :) Jó lesz ez nekem… Ajánlom nektek is!

Ha tetszett a bejegyzés, bátran nyomj egy lájkot! ;) Köszi!

Docjazz4 hivatalosan is csatlakozik a Songbird Ocarina csapatához

Rövidke hír – aki valamilyen szinten képben van a nemzetközi okarínavilág történéseivel, szereplőivel, annak Docjazz4 (David Ramos) neve biztosan nem ismeretlen. Egy ideje sejteni, látni lehetett, hogy Docjazz besegít nekik a Songbird Ocarina online közösségének építésében, a Songbird legutóbbi hírlevelében azonban hivatalosan is közölte, hogy David csatlakozott a csapathoz, és ő lett a cég „Community Manager”-e, azaz ő fogja működtetni a Songbird közösségi szájtjait, a Facebook oldalukat, a Twitter és a Youtube csatornájukat, illetve hetente van online közvetítése is, ahol újdonságokról mesél, illetve a közvetítés nézőinek kérdéseire válaszol.

Docjazz4 joins the Songbird Team

As you may have noticed, David Ramos, aka „Docjazz4”, has been helping out with many tasks these last few months including our live weekly broadcast, Video Game and Harmony Double Songbooks, and occasional youtube videos. We are proud to announce that David is now the Songbird Community Manager! This means he’ll be the man behind all of the Twitter, Facebook, and Youtube posts on behalf of Songbird Ocarinas!

Úgy tűnik az amerikai okarína forgalmazó/készítő cégek is rájöttek, hogy azért van még erő a közösségi marketingben. Cris Gale (aka Ocarinadiva) az STL számára készít okarína népszerűsítő, termékbemutató videókat már egy ideje, a másik legismertebb amerikai okarinista Youtube bloggerre, Docjazzre pedig most a Songbird Ocarina csapott le. Ügyes! :)

Néha bizony nem egyszerű a Youtube blogger élete…

… mondjuk nálam általában inkább buszok brummognak bele a felvételbe, vagy repülő száll el épp a ház felett, esetleg a mobilom csörren meg, vagy a Skype prüttyen bele, de valami mindig van, amit elfelejtek kikapcsolni. És persze ezek mindig megmutatják magukat – a felvétel kellős közepén. De mondjuk ez se rossz:

Mi kell egy jó okarína előadáshoz?

Sok vita folyik az okarinisták közt arról, hogy mennyiben befolyásolja egy hangszer jóságát az, hogy az milyen anyagból készül. Merthogy bár a legelterjedtebb alapanyag máig az agyag, azért manapság már szinte mindenféle anyagból lehet okarínákat találni, legyen az fém, fa, vagy akár műanyag. Fémmel inkább régebben próbálkoztak, nekem is van egy antik darabom, bár a Mountain Ocarinasnak még most is van sikeres alumínium modellje. A fák nagyon szépen szólnak, Charlie Hind fa okarínái például igen népszerűek, de vannak más ügyes készítők is. Műanyagot viszont már egyre többen készítenek, ám minősége ezeknek a legvitatottabb. Egyrészt műanyag és műanyag közt is nagy különbségek vannak, a már említett Mountain Ocarinas polikarbonát okarínái például világszerte elismert minőségűek, ám van sok olcsó, fröccsöntött műanyag okarína, amikkel könnyen zsákutcába lehet jutni, ha ember bevásárol belőlük.

A Focalink minőségi műanyag okarínái

Viszonylag könnyen bele lehet futni abba a hibába, hogy kezdők, akik kipróbálnák a hangszert, műanyagot vesznek, mondván, felesleges tízezreket költeni egy agyagra, hiszen lehet, hogy végül nem is tetszik meg a hangszer, és akkor pénzkidobás volt. Ezzel eddig nincs is baj, teljesen jogos az elgondolás. Ám arra is figyelni kell, hogy ha egy olyan alsó kategóriás műanyag hangszert vesznek, ami láthatóan „kuka” minőség, gagyi, az 100%, hogy elveszi az ember kedvét a hangszertől. (És 100% pénzkidobás.) Ugyanis a hangja meg sem közelíti egy „normálisét”, így mikor ez az alap hangzás párosul egy kezdő tapasztalatlanságával, az eredmény szinte biztos kudarc, majd a hibás következtetés leszűrése: az okarína egy béna hangszer.

Ahogy a teszteket és fórumokat olvasom, egyöntetűnek tűnik az a megállapítás, miszerint a Focalink viszonylag új műanyag modelljei, agyaghoz közeli hangminőséget képesek produkálni. És az sem elhanyagolandó tény, hogy míg a kézzel készített agyagoknál mindig lehetnek apró hangolásbeli, hangerőbeli stb. eltérések (minden agyag okarínának saját lelke van, amit ki kell ismerni),  addig a géppel gyártott műanyagoknál az adott minőséget (legyen az bármilyen is), minden darab 99%-ban ugyanúgy tudja hozni.

Mr. Shih, a Focalink tulajdonosa a napokban tett ki a Youtube csatornájukra egy videót (lásd fenn), melyen egyik kedvenc okarína művészem – Mr. Satoshi Osawa, az ő plasztik modelljeiken (Alto C és Soprano C) játszik egy jól ismert jazz dalt. Az alábbi videó is azt az elgondolásomat támasztja alá számomra, hogy egy jól eljátszott dal, sok komponensű, de legfőképp ebből talán három az, ami igazán meghatározó. Mert mi kell egy magával ragadó előadáshoz? Egy ügyes zenész, egy jól megírt dal, és egy jó hangszer. Ha egy hiányzik is részben, a másik kettővel még mindig lehet ezt a hiányosságot bizonyos fokig kompenzálni szerintem. (De persze nyilván ez sem minden esetben igaz.. :))

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek nyomj egy Like-ot! Köszi! :)