… mondjuk nálam általában inkább buszok brummognak bele a felvételbe, vagy repülő száll el épp a ház felett, esetleg a mobilom csörren meg, vagy a Skype prüttyen bele, de valami mindig van, amit elfelejtek kikapcsolni. És persze ezek mindig megmutatják magukat – a felvétel kellős közepén. De mondjuk ez se rossz:
Sok vita folyik az okarinisták közt arról, hogy mennyiben befolyásolja egy hangszer jóságát az, hogy az milyen anyagból készül. Merthogy bár a legelterjedtebb alapanyag máig az agyag, azért manapság már szinte mindenféle anyagból lehet okarínákat találni, legyen az fém, fa, vagy akár műanyag. Fémmel inkább régebben próbálkoztak, nekem is van egy antik darabom, bár a Mountain Ocarinasnak még most is van sikeres alumínium modellje. A fák nagyon szépen szólnak, Charlie Hind fa okarínái például igen népszerűek, de vannak más ügyes készítők is. Műanyagot viszont már egyre többen készítenek, ám minősége ezeknek a legvitatottabb. Egyrészt műanyag és műanyag közt is nagy különbségek vannak, a már említett Mountain Ocarinas polikarbonát okarínái például világszerte elismert minőségűek, ám van sok olcsó, fröccsöntött műanyag okarína, amikkel könnyen zsákutcába lehet jutni, ha ember bevásárol belőlük.
A Focalink minőségi műanyag okarínái
Viszonylag könnyen bele lehet futni abba a hibába, hogy kezdők, akik kipróbálnák a hangszert, műanyagot vesznek, mondván, felesleges tízezreket költeni egy agyagra, hiszen lehet, hogy végül nem is tetszik meg a hangszer, és akkor pénzkidobás volt. Ezzel eddig nincs is baj, teljesen jogos az elgondolás. Ám arra is figyelni kell, hogy ha egy olyan alsó kategóriás műanyag hangszert vesznek, ami láthatóan „kuka” minőség, gagyi, az 100%, hogy elveszi az ember kedvét a hangszertől. (És 100% pénzkidobás.) Ugyanis a hangja meg sem közelíti egy „normálisét”, így mikor ez az alap hangzás párosul egy kezdő tapasztalatlanságával, az eredmény szinte biztos kudarc, majd a hibás következtetés leszűrése: az okarína egy béna hangszer.
Ahogy a teszteket és fórumokat olvasom, egyöntetűnek tűnik az a megállapítás, miszerint a Focalink viszonylag új műanyag modelljei, agyaghoz közeli hangminőséget képesek produkálni. És az sem elhanyagolandó tény, hogy míg a kézzel készített agyagoknál mindig lehetnek apró hangolásbeli, hangerőbeli stb. eltérések (minden agyag okarínának saját lelke van, amit ki kell ismerni), addig a géppel gyártott műanyagoknál az adott minőséget (legyen az bármilyen is), minden darab 99%-ban ugyanúgy tudja hozni.
Mr. Shih, a Focalink tulajdonosa a napokban tett ki a Youtube csatornájukra egy videót (lásd fenn), melyen egyik kedvenc okarína művészem – Mr. Satoshi Osawa, az ő plasztik modelljeiken (Alto C és Soprano C) játszik egy jól ismert jazz dalt. Az alábbi videó is azt az elgondolásomat támasztja alá számomra, hogy egy jól eljátszott dal, sok komponensű, de legfőképp ebből talán három az, ami igazán meghatározó. Mert mi kell egy magával ragadó előadáshoz? Egy ügyes zenész, egy jól megírt dal, és egy jó hangszer. Ha egy hiányzik is részben, a másik kettővel még mindig lehet ezt a hiányosságot bizonyos fokig kompenzálni szerintem. (De persze nyilván ez sem minden esetben igaz.. :))
Ha tetszett a bejegyzés, kérlek nyomj egy Like-ot! Köszi! :)
Ezt is megértük végre! :) Megmondom őszintén, voltak kételyeim, hogy egyáltalán 10-en leszünk-e, de ha minden érdeklődőt összeszámolok, akkor majdnem húsz ember megfordult az eseményen a cirka 2-2.5 óra alatt, míg ott voltunk! Kellemes csalódás volt, nagyon örültem! :) Volt, aki már saját hangszerrel érkezett, volt, aki most fogott ilyet a kezében először. Volt, aki kifejezetten a Legend of Zelda hatására kezdett el érdeklődni a hangszer iránt, és volt, aki saját készítésű hangszert hozott!
Jó volt látni, hogy miután mindenki végignézegette a rengeteg okit, amit kicipeltem szegény bringámon :) végül mindenki más-más darab mellett tette le a voksát, mindenkinek volt egy-egy, ami a legjobban megtetszett neki, amely a legkedvesebb volt számára.
Vittem egy könnyű dalt is kottával, tabulatúrával, kíváncsi voltam, vajon meg tudja-e pár ember tanulni e rövid idő alatt, hogy egy rövidke közös fújást felvehessünk. Nos, ez szintén kellemes csalódás volt, mert bizony voltak, akik bátrak voltak, és neki mertek rugaszkodni a feladatnak! Méghozzá ügyesen! (Az eredményt lásd a videóban!)
Nyilván sok mindent lehetett volna jobban csinálni a szervezésben, sajnálom, hogy nem tudtam mindenkivel eleget foglalkozni, de legközelebb már több tapasztalat lesz, és biztosan sikerül majd egy még jobb találkozót összehozni.
Köszönöm mindenkinek, aki eljött, külön köszönet Gabrielnek és Melindának a kitartó videózásért, és fotózásért, nélkülük ez most egy igen szegényes poszt lenne, ugyanis a saját fotóinkat sikerült véletlen letörölnöm… :-/ :D Szintén külön köszönet azoknak, akik más városokból, vidékről fáradtak fel!
Ha bárkiben kérdés maradt volna, továbbra is bátran felteheti akár itt, akár Facebookon, akár levélben nekem!
Akit érdekel néhány fotó, az itt megtekintheti őket: Képek
Itt pedig egy rövid összefoglaló videó:
Nemrég belefutottam 2 rövid (5 és 7 percesek), ám annál érdekesebb TED-es előadásba Julian Treasure-től arról, hogyan is hatnak a hangok ránk, emberekre. Szerintem érdemes rájuk szánni az időt, úgyhogy úgy döntöttem Veletek is megosztom őket (elvileg egyből magyar felirattal fog indulni a videó, ha netán mégsem, akkor a legördülő menüből ki lehet választani a videó elindítása után):
Julian Treasure: 4 mód, ahogyan a hang hat ránk
Julian Treasure: Psszt! 8 lépés az egészséges hangokért
Kedves Olvasó! Először is eme első (de remélem, nem utolsó) bejegyzésemben engedd meg, hogy ezennel magam is üdvözöljelek e remek weboldalon! A blogbejegyzés apropója a nemrégiben elkészült papír okarína volt, ami noha valószínűleg nagyjából csak ennyi hírnevet érdemel, hiszen valódi hangszerként nem használható. Ennek ellenére a projektet mégis remek időtöltésként értékelném, egyszóval Téged is egy próba tételére biztatnálak. Nagy büszkeség, mikor megszólal, hidd el! :)
Kedvcsinálónak először is íme pár link azoktól, akiknek egész jól sikerült:
Nótata is ilyenen tanult minden bizonnyal :)
A papír okarína rejtelmeinek felfedése előtt a sípok és a papír viszonyát taglalandó egy pillanatra megállnék. Nem leszek sem fizikailag, sem zenészileg korrekt, inkább amolyan sufni-tuning hangszerkészítőként nyilatkozom.
A hangot a sípban a levegő rezgése kelti. Mivel látni vélem a rugóként felugró szemöldöködet (remélem így történt, hiszen a hang maga a levegő (közeg) rezgése), hozzáteszem, hogy e pontatlan kijelentés arra akart vonatkozni, hogy mindenféle síp esetében – legyen az fuvola vagy okarína – eleve a levegővel operálsz, és nem például megpendítesz valamit, azaz nem a hangszer egy arra hivatott részét abajgatod.