Címke: Satoshi Osawa

Mi kell egy jó okarína előadáshoz?

Sok vita folyik az okarinisták közt arról, hogy mennyiben befolyásolja egy hangszer jóságát az, hogy az milyen anyagból készül. Merthogy bár a legelterjedtebb alapanyag máig az agyag, azért manapság már szinte mindenféle anyagból lehet okarínákat találni, legyen az fém, fa, vagy akár műanyag. Fémmel inkább régebben próbálkoztak, nekem is van egy antik darabom, bár a Mountain Ocarinasnak még most is van sikeres alumínium modellje. A fák nagyon szépen szólnak, Charlie Hind fa okarínái például igen népszerűek, de vannak más ügyes készítők is. Műanyagot viszont már egyre többen készítenek, ám minősége ezeknek a legvitatottabb. Egyrészt műanyag és műanyag közt is nagy különbségek vannak, a már említett Mountain Ocarinas polikarbonát okarínái például világszerte elismert minőségűek, ám van sok olcsó, fröccsöntött műanyag okarína, amikkel könnyen zsákutcába lehet jutni, ha ember bevásárol belőlük.

A Focalink minőségi műanyag okarínái

Viszonylag könnyen bele lehet futni abba a hibába, hogy kezdők, akik kipróbálnák a hangszert, műanyagot vesznek, mondván, felesleges tízezreket költeni egy agyagra, hiszen lehet, hogy végül nem is tetszik meg a hangszer, és akkor pénzkidobás volt. Ezzel eddig nincs is baj, teljesen jogos az elgondolás. Ám arra is figyelni kell, hogy ha egy olyan alsó kategóriás műanyag hangszert vesznek, ami láthatóan „kuka” minőség, gagyi, az 100%, hogy elveszi az ember kedvét a hangszertől. (És 100% pénzkidobás.) Ugyanis a hangja meg sem közelíti egy „normálisét”, így mikor ez az alap hangzás párosul egy kezdő tapasztalatlanságával, az eredmény szinte biztos kudarc, majd a hibás következtetés leszűrése: az okarína egy béna hangszer.

Ahogy a teszteket és fórumokat olvasom, egyöntetűnek tűnik az a megállapítás, miszerint a Focalink viszonylag új műanyag modelljei, agyaghoz közeli hangminőséget képesek produkálni. És az sem elhanyagolandó tény, hogy míg a kézzel készített agyagoknál mindig lehetnek apró hangolásbeli, hangerőbeli stb. eltérések (minden agyag okarínának saját lelke van, amit ki kell ismerni),  addig a géppel gyártott műanyagoknál az adott minőséget (legyen az bármilyen is), minden darab 99%-ban ugyanúgy tudja hozni.

Mr. Shih, a Focalink tulajdonosa a napokban tett ki a Youtube csatornájukra egy videót (lásd fenn), melyen egyik kedvenc okarína művészem – Mr. Satoshi Osawa, az ő plasztik modelljeiken (Alto C és Soprano C) játszik egy jól ismert jazz dalt. Az alábbi videó is azt az elgondolásomat támasztja alá számomra, hogy egy jól eljátszott dal, sok komponensű, de legfőképp ebből talán három az, ami igazán meghatározó. Mert mi kell egy magával ragadó előadáshoz? Egy ügyes zenész, egy jól megírt dal, és egy jó hangszer. Ha egy hiányzik is részben, a másik kettővel még mindig lehet ezt a hiányosságot bizonyos fokig kompenzálni szerintem. (De persze nyilván ez sem minden esetben igaz.. :))

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek nyomj egy Like-ot! Köszi! :)

Interjú egy úttörő okarínistával, Satoshi Osawa-val

Az alábbi interjú egy japán magazinban (Ocarina Life Magazine – Amazonon megvásárolható) volt olvasható, köszönet húgomnak az angolról magyarra fordításért. A japánról-angolra, majd angolról-magyarra fordítás során nyilván lehet némi torzulás az eredeti szöveghez képest, de a lényeg azért átjön szerintem :) Nagyszerű interjú, én élvezettel olvastam, remélem Nektek is tetszeni fog:

„Az egyik ilyen tényező, hogy az okarína megérinti az emberek szívét, nemde?”

 

Satoshi Osawa

Mr. Osawa Satoshi egy kiemelkedő játékos, akinek sikerült megfognia az okarína világát. Talán nem túlzás azt állítani, hogy egy olyan zenészről beszélünk, aki tevékenységével és játékával kiszélesítette az okarína, mint hangszer fogalmát. Megtiszteltetés volt számunkra hallani az okarínával való találkozásának, a hangszerhez kötődő vonzalmának és a vele való tevékenységének teljes történetét.

Adatgyűjtési együttműködő partner: Prima Gakki Public Company

Milyen alkalommal találkoztál először az okarínával?

Szaxofon szakon tanultam a Kunitachi Zeneművészeti Főiskolán, ám egy alkalommal sajnos elkaptam egy csúnya állkapocs betegséget. Mivel egész életemben zenész akartam lenni, eléggé kétségbeestem az eset után. Az apám, aki nagyon aggódott miattam, megkérdezte: „Most nyílt egy új hangszerbolt, nem akarsz elmenni, hogy kicsit elvonjuk a figyelmedet?” Amint beléptem a boltba, egy sor kis aranyos hangszert láttam felsorakoztatva. Kezembe fogtam az egyiket, és úgy éreztem, ki kell próbálnom. Így találkoztam először az okarínával.

Mi volt az első benyomásod az okarínáról?

Az olyan hangszerek mellé, mint a zongora, a szaxofon vagy a dob egy menő kép is társul. Én magam is így gondoltam, hogy ha hangszeren játszom az olyan király; de végülis az okarína az egyetlen olyan hangszer, melyre ez a kép nem volt igaz. Mikor először megláttam, az volt az első gondolatom, hogy ez a legkevésbé sem menő (nevetés). Ezen elgondolkodva elkezdtem játszani rajta, és ahogy várható volt, a hangszíne túl egyszerű volt, a hangmagassága rossz, szóval első benyomásom szerint nem gondoltam másnak, mint egy „játék”-nak.

De akkor mi volt az az ok, ami miatt komolyan elkezdtél okarínázni?

Szaxofonozni ugye nem tudtam, viszont mindenképp akartam továbbra is hangszeren játszani. Olyan hangszer viszont, melyhez nincs szükség az állkapcsomra, nem sok van. A fúvós hangszerek közül nagyjából csak az okarína és a furulya ilyen. Mivel megértettem a helyzetemet, először keményen elkezdtem gyakorolni a furulyázást – 5 évig tartott ez. Főként a barokk zenére összpontosítottam és mivel igen bonyolult ujjgyakorlatokról beszélünk, mindig órákig gyakoroltam. Akkoriban sokszor tartottam koncertet a kollágáimnak a munkahelyemen. Előadtam a barokk muzsikát furulyán (amibe oly nagy erőt fektettem), majd az előadás végén elokarínáztam egy számot, általában valami olyasmit, mint a Furusato (Szülőváros), Akatonbo (Piros Szitakötő) vagy a Nanatsu no Ko (A hét gyermek). Ilyenkor kezdtem ráérezni az ízére. Olyan volt, mintha mindazt az erőfeszítést, amit a furulyázásba belefektettem, egy szám alatt elsöpörte volna az okarína. Még így is, hogy csak egy dalt játszottam. Miután ez többször megismétlődött, elkezdtem komolyan gondolni az okarínára. Akkoriban azt gondoltam, hogy azokat a zenéket, melyeket szeretek, el tudom játszani a furulyámon, és az okarínával összehasonlítva könnyedén el tudom vele érni az ezekhez funkcionáló hangmagasságokat is. Azonban elgondolkodtam, hogy mi lehet az, ami miatt az okarína ennyire megérinti az embereket?! Míg ezen agyaltam, rájöttem valamire. Talán azért visszhangzik az okarínaszó a szívünkben, mert földből készült hangszerről van szó? Tovább a folytatáshoz

Satoshi Osawa Taiwani látogatása

Zack Shih a Focalink-től feltöltött nemrég pár új videót a Youtube csatornájára az egyik nagy kedvencemről, Satoshi Osawaról. Eddig leginkább csak komoly koncertfelvételeket láttam róla, de ezek, a Taiwani látogatásáról készült "farmeres" videók :) Hihetetlen mennyi érzést tud belevinni a zenéjébe! Tessék csak megnézni:

És itt a többi videó, ami most készült róla:

http://www.youtube.com/watch?v=G0mB1q6PbR0
http://www.youtube.com/watch?v=S2oEUovX75o
http://www.youtube.com/watch?v=GwVlSbE_yyU
http://www.youtube.com/watch?v=CgZ8mAu7pC8