Ezek történtek a világvége évében okarína fronton

Így év végére kissé elapadt a tartalomszolgáltatás a blogon (na, de szépen mondtam), tudom. Azért így a végére még mindenképp megírom az idei év szummáját, mert az fontos. (Nekem.)

Év elején a legtöbb energiát a mesemondó játékba öltem, majd aztán pár hónappal később annak nyeremény videójába.

Idén is volt két kiskoncert amiken igyekeztem a legtöbbet kihozni magamból.

Elkészült a fórum a blog mellé, amit azóta sem használ senki ugyan itthon, de legalább a spammerek egyből megtalálták, úgyhogy nem lehet egy szavam sem, hogy nem volt rajta kommunikáció :)

Volt idén is oki-tali Budapesten, de sajnos elbénáztam a szervezést, úgyhogy idén nem sokan voltunk. Nagyon nem :)

Volt nemzetközi fesztivál Koreában, jövőre pedig ismét Olaszországban lesz, Budrioban, amire már nagyon készülök, időben elkezdtem rá gyűjteni. Izgi lesz :)

Voltam idén is a mesterségek ünnepén a Budai Várban, megnéztem milyen a hazai okarína felhozatal.

Az STL ocarinas PR stratégiát váltott, új reklámarc, új, menő videók. Elmélkedtünk kicsit az igazi zenehallgatás mikéntjéről, majd csendben puffogtunk kicsit a NAV túlzott lelkesedéséről.

Ja, és volt egy brutál 15000 fős okarína koncert Koreában, aztán kb. ennyi is volt az év.

Valahogy ez az egész 2012 egy rohanásnak tűnik így visszatekintve. Remélem a következő év nyugisabb lesz, és több időm lesz az okarínás dolgokra. Idén még karácsonyi videóra sem jutott az időből, hát miféle világot élünk? :)

Boldog, nyugalmas 2013-at kívánok nektek, jövőre ugyanitt! ;)

Kommentáld

vagy

Most történ(ik/t)
Ocarina Delta Fesztivál 2016 Beszámoló 1. rész
Beszámoló 2. rész
Okarína minikurzus
Csemegézz!
  • – Top bejegyzések (32)
  • Agócs (70)
  • Csengésdallam (1)
  • Érdekességek (76)
  • Hírek (81)
  • Interjú (6)
  • Irodalom (5)
  • Ismertető (37)
  • Lemezajánló (8)
  • Nincs kategorizálva (32)
  • Nyereményjáték (7)
  • Okarina készítés (21)
  • Okarina vásárlás (50)
  • Szavazások (5)
  • Youtuberek (17)
  • Zelda mánia (3)
Archívum
Bejegyzés értesítő
Keresés
Support Free Vaping!
Címkefelhő
Szavazások

Te mennyit szánnál egy okarinára, hogy kipróbáld magad vele?

View Results

Loading ... Loading ...
show
 
close
rss Follow on Twitter facebook youtube Skype soundcloud