– Top bejegyzések kategória bejegyzései

Az I. Okarína Találkozó margójára


Ezt is megértük végre! :) Megmondom őszintén, voltak kételyeim, hogy egyáltalán 10-en leszünk-e, de ha minden érdeklődőt összeszámolok, akkor majdnem húsz ember megfordult az eseményen a cirka 2-2.5 óra alatt, míg ott voltunk! Kellemes csalódás volt, nagyon örültem! :) Volt, aki már saját hangszerrel érkezett, volt, aki most fogott ilyet a kezében először. Volt, aki kifejezetten a Legend of Zelda hatására kezdett el érdeklődni a hangszer iránt, és volt, aki saját készítésű hangszert hozott!

Jó volt látni, hogy miután mindenki végignézegette a rengeteg okit, amit kicipeltem szegény bringámon :) végül mindenki más-más darab mellett tette le a voksát, mindenkinek volt egy-egy, ami a legjobban megtetszett neki, amely a legkedvesebb volt számára.

Vittem egy könnyű dalt is kottával, tabulatúrával, kíváncsi voltam, vajon meg tudja-e pár ember tanulni e rövid idő alatt, hogy egy rövidke közös fújást felvehessünk. Nos, ez szintén kellemes csalódás volt, mert bizony voltak, akik bátrak voltak, és neki mertek rugaszkodni a feladatnak! Méghozzá ügyesen! (Az eredményt lásd a videóban!)

Nyilván sok mindent lehetett volna jobban csinálni a szervezésben, sajnálom, hogy nem tudtam mindenkivel eleget foglalkozni, de legközelebb már több tapasztalat lesz, és biztosan sikerül majd egy még jobb találkozót összehozni.

Köszönöm mindenkinek, aki eljött, külön köszönet Gabrielnek és Melindának a kitartó videózásért, és fotózásért, nélkülük ez most egy igen szegényes poszt lenne, ugyanis a saját fotóinkat sikerült véletlen letörölnöm… :-/ :D Szintén külön köszönet azoknak, akik más városokból, vidékről fáradtak fel!

Ha bárkiben kérdés maradt volna, továbbra is bátran felteheti akár itt, akár Facebookon, akár levélben nekem!

Akit érdekel néhány fotó, az itt megtekintheti őket: Képek

Itt pedig egy rövid összefoglaló videó:

Ahogyan Kodály látta (videó)

Először egy rövid videó kommentár nélkül (a videóért köszönet Kapiller Zsófinak!):

…majd azért kerestem még nektek néhány gondolatot Kodálytól, hogy jobban átérezzétek az ő meglátásait:

Fotó: www.szoborlap.hu / TundeK62

„Lehet élni zene nélkül is. A sivatagon át is vezet út. De mi (…) azt akarjuk, hogy az ember ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos réteken.”

„A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal. Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.”

„Mélyebb zenei műveltség mindig csak ott fejlődött, ahol ének volt az alapja. A hangszer a kevesek, kiváltságosak dolga. Az emberi hang, a mindenkinek hozzáférhető, ingyenes és mégis legszebb hangszer lehet csak általános, sokakra kiterjedő zenekultúra termő talaja.”

„A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik.”

„Zenét elsősorban hallgatni kell és nem magyarázni”

„Legyen a zene mindenkié!”

További magvas, és ma is nagyon aktuális (ha nem aktuálisabb, mint a maga idejében..) idézetek Kodálytól: link

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy lájkot, vagy oszd meg bátran másokkal is!

Sohase mondd, hogy soha!

Nemrég hatalmas bölcsességre tettem szert az okarína gyakorlás kapcsán :) (mely gondolom más hangszer tanulásra is igaz lehet) Persze, valamilyen megfogalmazásban ez ott volt mindig is a köztudatban, de nekem még nem volt meg a saját, személyes felismerésem ezzel kapcsolatban. A következő egyszerű megállapítást tettem ugyanis:

Olyan nincs, hogy egy dal nem megy.

Olyan előfordul, hogy MÉG nem megy.

Jópár olyan dal van, amiről 2 hónapja, fél éve, 1 éve, stb. azt gondoltam: „Ezt én sosem fogom tudni eljátszani”. (Ismerős? – És az élet nem csak ezen területén ugye…) Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy megcáfoltam korábbi állításom. Ráadásul úgy, hogy több esetben nem is gyakoroltam az adott témát, csak másikakat. És azok gyakorlása közben olyan tapasztalatokra tettem szert, melyek birtokában a már szinte teljesen eltemetett dalt simán el tudtam fújni. A tudás jön. Talán nem olyan hamar, vagy nem olyan irányból, másik úton, mint szeretnéd, de ha hagyod, hogy megtaláljon, akkor egyszercsak  a Tied lesz.

Gyakorolni! Gyakorolni! Gyakorolni!

Kitartás, elhatározás, és persze sok gyakorlás. Ám mindezek nem sokat érnek, ha közben nem leled a gyakorlásban örömödet. Azt hiszem, ez a legfontosabb. A gyakorlás öröméért gyakorolj! Mert az ad a legtöbbet.

Támogasd az okarína népszerűsítő mozgalmat a profilképeddel!

Ha szeretnéd, hogy egy kis fekete okarína jelezze a hangszer iránti szereteted, kattints a lenti képre, jelentkezz be a Facebook azonosítóddal, és generáltasd le a Facebook profilképed, a fekete okarína jelvényünkkel a sarkában! 10 embert össze kell gyűjtenünk, hogy a nemzetközi „jelvény tárba” bekerüljünk. Köszi! :)


Lássuk mit mutat „a jövő Wikipédiája” az okarínáról!

Aki még nem hallott volna a Qwiki-ről annak csak pár szóban: a Qwiki készítői egy olyan Wikipedia-hoz hasonló online lexikont szeretnének létrehozni (és úgy tűnik, elég jól haladnak vele), ahol a hangsúly nem a szöveges leíráson van, hanem a multimédiás megjelenítésen. Az oldal inkább képekkel, videóval, hanggal szemléltet. Bár még alfa stádiumban van, már most is rengeteg szócikk gyűlt össze (kb. 3 millió). Szerencsére már az okarína is szerepel az adatbázisban, így most ezen a szócikken keresztül be is tudom mutatni nektek a működését :) (Ki lehet tenni teljes képernyőre, úgy élvezhetőbb!)

Ha tetszett, a végén meg is oszthatod Twitteren, vagy Facebookon akár, próbáld csak ki! ;)

És akkor ha már itt vagyunk, nézzük meg mit mond a Xun-ról? (Amit mondjunk az okarínák egy speciális típusának.)


Egyébként akit érdekel bővebben, hogy mi is eza Qwiki, az itt elolvashatja.