Ágoston Péter bejegyzései

Ágoston Péter névjegye

2008 végén talált rá az okarinára. Azóta "megszállottan" igyekszik minél többet megtudni róla, minél szebben megtanulni játszani rajta és minél több emberrel megismertetni. Egyéb idejében IT és útkeresési témákat kutat.

Körkérdés: Te eljönnél egy okarína workshop-ra?

Gondolkodom rajta, hogy novemberre szervezek egy „Okarína workshop”-ot. Elmondom mire gondoltam:

  • ismerkedés a hangszerrel – főbb típusok, különbségek ismertetése, …
  • a hangszer tartásának alapjai – kéz tartás, fogási technikák, …
  • fújási technikák alapjai – fújás erősség, magas hangok megszólaltaása, …
  • „hazavihető” gyakorlatok, amivel el lehet indulni az egyéni gyakorlásban,
  • okarínát biztosítanánk – kölcsönbe, ha neked nincs (amit persze ha akarsz meg is vehetsz utána, ha beleszerettél)

A workshop-ot elsősorban a kezdő (és az okarína-szűz) rétegnek gondoltam (ez alkalommal legalábbis, szerintem egyelőre erre nagyobb igény lenne), ám mivel nagyon olcsóra tervezem az eseményt (csak a terembérlet díját kellene majd összedobni terveim szerint), az sem veszít vele semmit, ha eljön, aki úgy érzi, hogy ő már túl van a „nagyon kezdő” szinten. Tanulni mindig van mit, és az sem baj, ha egy-két ember be tud segíteni nekem, ha esetleg szükség lenne rá :)

Kérlek, ha eljönnél, vagy ismersz olyat, aki esetleg eljönne az eseményre, nyomj egy Igen-t a szavazásra, vagy küldd el az illetőnek az infót! Ezenkívül szeretném, ha a hozzászólásokban megosztanátok velem, hogy miről hallanátok/tanulnátok szívesen a workshop-on, és igyekszem belevenni ezeket is, elvégre ez az este értetek lesz :)

Eljönnél egy okarína workshop-ra?

  • igen (77%, 10 Votes)
  • talán (23%, 3 Votes)
  • nem (0%, 0 Votes)

Total Voters: 13

Betöltés ... Betöltés ...

Goldenblog 2011 végeredmény – wow!

Volt ugye ez a Goldenblog szavazás, és most láttam, hogy van már teljes, összesített lista is az eredményről, nem csak a dobogósokról, és appám… Megmondom őszintén, én úgy 10 szavazatra számítottam kb. az olvasottságom alapján, szóval rendesen meglepődtem ezzen a 25-ön. Öröm és bódottá! :) (Na, jövőre egy duplázásban benne vagytok? ;)
És tulajdonképpen, ha úgy nézzük, hogy persze sok holtverseny lett, meg minden, de végülis ~300-ból 54. helyen landolni az.. tök jó!!!

Szeretlek Titeket, és köszi meg minden!!  \(-.-)/

 

Ja, és grat az első helyezettnek!! :)

A vuvuzela ukrán rivális hangszere a 2012-es EB-re: Zozulica

Jómagam nem vagyok egy nagy futball rajongó, leginkább minimum 2 lakás távolságból szeretek meccset nézni, de a 2010-as vuvuzela őrületről ugyebár az is értesült, akit legkevésbé sem érdekelt a foci VB. Ha valaki mégsem emlékezne, a vuvuzela az a dél-afrikai kürt, melynek hangja meglehetősen irritáló, főleg minél többen fújják egyszerre – leginkább egy darázs raj hangjához lehetne hasonlítani. Komoly fejtörést okozott a közvetítőknek anno, hogy valami olyan zajszűréső algoritmust írjanak, amivel ezt a zümmögést le lehetett venni a közvetítés audió csatornájáról.

Zozulica

Most, hogy közeleg a 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokság (melyet Lengyelország és Ukrajna közösen rendez), újabb őrület van kilátásban, ez pedig nem más, mint az egyik szervező ország (Ukrajna) által erősen támogatott népi hangszer, a zozulica. A zozulica (kakukkocska) az okarínák családjába tartozó ukrán (szláv) népi hangszer. Az 5-7 cm-estől az akár 20-25 cm-es darabokig különféle méretekben készítik az ukrán kézművesek, elsődlegesen természetesen agyagból, de most, hogy esetlegesen komoly zozulica dömpingre kell majd számítani, lehet, hogy műanyagból is elkezdik majd nagyobb mennyiségben gyártani. (Főleg, mivel egy ilyen nagyobb agyag hangszerrel azért komoly sérülést is lehet akár okozni, illetve egy széttört zozulica szilánkjai is balesetveszélyesek lehetnek.)

A zozulica-nak egyébként kb. 7000 éves múltat tulajdonítanak az ukránok is (illetve nyilván nem magának a zozulica-nak, hanem az agyag okarínáknak), és a magyar körtemuzsikához hasonlóan spirituális értékekkel és gyógyító tulajdonsággal ruházták fel. Kisebb, pendant alakú fajtáját amulettként is használták. Ők is állítják: bárki által megtanulható a megszólaltatása.

Ami biztos: a vuvuzelánál sokkal-sokkal kellemesebb hangja van! :)

pendant zozulica

Én egyébként abszolút támogatom a hangszer elterjedését, nagyot lendíthetne az okarínák ismertségén világszerte – s így persze nálunk is!

Ma nagy lelkesen vásároltam is gyorsan egy pici pendant „kakukkocskát” az Ebay-en, természetesen mihelyt megérkezett, lesz vele videó is :) „Stay tuned!”

A zozulica hivatalos ukrán oldala: www.zozulica.com (Jó kis oldal, jól megragadták az okarínák lényegét.)

A Twitter fiókjuk: @zozulica

És természetesen már van okostelefonra készült zozulica alkalmazás is, ki lehet próbálni, ingyen letölthető az Andoid Marketről :)

qr-kod

Amennyiben érdekesnek találtad a bejegyzést, kérlek oszd meg másokkal is!

Időnként jót tesz, ha az ember eljátszadozik kicsit a golyóival :)

Tűzzománcos csikung golyóim

Nyugalom, a blog nem váltott profilt! Nem „olyan” golyókról lesz szó, csupán a nálunk leginkább csikung golyókként emlegetett egészségmegőrző eszközről  :)

A csikung golyókat a Ming-dinasztia környékén találták fel Kínában, és azóta töretlen népszerűségnek örvendenek – mind náluk, mind már egyre több országban. Nekem 3 pár van belőlük jelenleg, de igazából azóta kezdtem csak el rendszeresebben használni őket, mióta nagyobb, nehezebb okarínákon gyakorlok, mivel ezeket erősebben kell szorítani egyes hangoknál, illetve vannak olyan gyakran ismétlődő mozdulatok a lefogások közben, amiktől egy idő után elkezdenek görcsölni egyes izmaim a kézfejemen.

Rengeteg jótékony hatást fel lehetne itt sorolni még amellett, hogy az ujjakat le lehet mozgatni vele, de sokan mások megtették már ezt előttem, nagyszerű írásokban, így ezeket inkább csak belinkelem nektek – az olvassa csak el, akit felcsigázott ez a pár sor, illetve a videó(k).

És akkor íme egy haladóbb gyakorló videója:

Név változatok: csikung golyók, qigong golyók, gyógygolyók, masszázsgolyók, csien golyók, stb… (baoding balls, meridian balls, massage balls, iron balls)

Ár: ~1200 Ft-tól felfelé

Irodalom:

Yuan Xiang: Kínai gyógygolyók Lacza Márta illusztrációival (Letölthető PDF is) <- én ezt ajánlom, de ez hosszú
Kínai gyógygolyók
Gyógyító golyók
Fogd marokra a két golyót! Stresszűzés kínai módra

Videó:

The Iron Ball of Baoding <- ezt is érdemes, igaz, csak angol narráció van alatta, de a képek is sokat mondanak
Csikung golyók <- rövid ismertető videó magyar szöveggel

Beszerzés: Vatera, Ebay, Ezoterikus boltok, bioboltok, Cserépváros, Bahia, stb.

Bemutató: Mountain Warmstone G – utánozhatatlan hangzás, professzionális hangolás

Mountain Warmstone G

Egy ideje nem írtam már ilyen bemutató típusú bejegyzést, pedig havonta bővül azért egy-két darabbal a gyűjteményem. Most jött el végül az idő, hogy egy újabb kedvencemet mutassam be, ez pedig nem más, mint a Mountain Ocarinas-nak a Warmstone G okarínája.

A Mountain Ocarinas összesen két féle hangolású okarínákat készít: (Alto) C és (Soprano) G.

Emlékszem, a legelső okarínám után egy polikarbonát Mountain-t vettem, amit aztán viszonylag hamar eladtam, mert túl hangosnak ítéltem, és akkoriban még nagyon zavart, hogy mások is hallják ahogy tanulok. Aztán idén eljött az idő, hogy újra vásároljak egyet, ezúttal azonban már nem műanyagot, hanem egy szép Warmstone-t vettem. Ma már semmi pénzért nem válnék meg tőle, meg is mondom miért.

A legfőbb ok, hogy a Mountain okarínáknak a tervezésükből adódóan van egy sajátos, semmilyen más okarínához nem hasonlítható hangszíne, amolyan nyújtott, sírós/zokogós, vagy nem is tudom hogyan jellemezzem – aki meghallgat pár minta dalt vele, az érezni fogja miről beszélek.

Skála: [audio:http://okarina.info/wp-content/uploads/2011/08/mountain_g_scale.mp3]

A másik ok, hogy gyönyőrű maga a hangszer. Részint géppel, részint kézzel készül, az illesztések, ragasztások, stb pl. kézzel történnek, mert fontos a pontosság, és hogy minden darab ember által ellenőrzött legyen.

Harmadik ok, hogy egy derékszögű (transverse) 12 lyukúhoz képest sokkal kényelmesebb formája van, mind játék, mind szállítás, hordozás szempontjából, mivel ez egy „inline” okarína – sajnos nem tudom hogyan lehetne ezt rendesen lefordítani, lényeg, hogy a két lyuk sor egymás mellett van, két kb. párhuzamos sorban, nem egymás meghosszabbításaként. Kényelmes kézben tartani, mert szemből kell fújni, mint egy furulyát.

Az anyag, amiből készül – a Corian® -, rendkívül masszív, jól tűri a fizikai igénybevételt.

Részletes jellemzés a videó alatt.

Anyaga: Corian® (Egy szilárd felületi anyag, amelyet a DuPont vállalat talált fel és állít elő.)

Lyukak száma: 10 (8 felül, 2 alul)

Hangzás: Tiszta, hajszálpontos hangolás, nagy hangerő, kültéri játékra is alkalmas hangosítás nélkül

Kényelem: Kényelmes kialakítás, jól elhelyezett lyukakkal és nyakba akasztóval.

Méret: 11.4 cm hosszú

Súly: 87 g

Fogástábla Mountain G-hez

Hangtartomány: F#5 – B6

Kinézet: Gyönyörű, tükörsimára polírozott felület, észrevehetetlen illesztések. Öröm végigsimítani :)

Tartozék: Nyakba akasztó, fogástábla, műbőr szütyő.

Garancia: Élettartam garancia! + 365 nap elégedettségi garancia

Ár/Beszerzés: 89.95$ + 25$ szállítás a Mountain Ocarinas-tól.

Összegzés: 10/10 – kommentár nélkül.