Okarína fesztiválok 2014-ben

Mr. Zack Shih, a főszervező

Mr. Zack Shih, a főszervező

Tavaly Burdioban volt a nemzetközi oki fesztivál, páros években pedig ugye Ázsiában van mindig valahol. 2 éve ha jól emlékszem Koreában volt, idén pedig Kínában lesz, április közepén, mégpedig Jiaxingben, nem túl messe Shanghaitól. A főszervezője a Focalink első számú embere, Zack Shih, és már most a szívem szakad meg, hogy nem tudok kimenni rá. Mr Shihről köztudott, hogy nagyon segítőkész, ha okarína rendelésről, problémáról van szó, és nagyon vendégszerető is. Már le is zsírozta a szállást ott egy helyi hotellal (pazar!), tehát aki rajta keresztül foglal szállást, az jobb áron is kapja a szobát gyanítom, és minden résztvevő egy helyen is lesz elszállásolva. A fesztivál ingyenes, és ebbe a közös ebédek is beletartoznak (már ha jól értem a kiírást). Szervezett busz járatok fognak indulni a hoteltől az események helyszíneire.

Szóval tuti, hogy nagyon hangulatos, közösség építő lesz az egész történet, csak ne kerülne min. 200e-be a repülő oda-vissza. Lesznek itt is koncertek, Focalink gyárlátogatás, okarína vásár, meg minden, ami kell. Folyamatosan frissülő infókat ezen a Facebook oldalon találtok erről a fesztiválról.

De ne keseredjen el az sem, akinek Kína túl messze van, mert idén is lesz Olaszországban fesztivál, igaz nem Budrioban, de attól még jó lehet. A fesztivál igazából elég meglepő, ez valami rendhagyó rendezvény lesz, sokakat meglepett. (Főleg, hogy a két fesztivál ideje kb 2 hétre van egymástól.) Erről túl sokat még nem tudni, a Po River Delta Ocarinafestival nevű összeröffenés április 24 és 27 között lesz. A helyszín (Po River Delta) állítólag Olaszország egyik legszebb természeti tájegysége, kb 80 km-re Velencétől. A fesztivál itt is ingyenes lesz, vásárral, koncertekkel. További részletek és weboldal majd a Facebook eseményen lesz közzétéve.

Nos, előbbire nagyon elmennék, utóbbira pedig lehet, hogy nagyon el is fogok. De addig még sok idő van, majd möglássuk! :)

2014.01.28. frissítés:

Elkészült a Po Delta feszt weblapja, ami szintén még fejlődésben van: www.ocarinadeltafestival.it

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük