Sajnos japánul van a felirat, de így is érdekes:
https://www.youtube.com/watch?v=y0FG1mWHxgM
Sajnos japánul van a felirat, de így is érdekes:
https://www.youtube.com/watch?v=y0FG1mWHxgM
Na, ez egy hosszabb lélegzetvételű (angol nyelvű) tutorial, (jelenleg) 8 részből áll, playlistként tettem be nektek ide, szerintem igen jól elmagyarázza Chris Heuer a dolgokat. Ő egyébként 20 éve fúrja a lyukakat az agyagba – akit érdekel a készítés, ezekből a videókból biztos tud meríteni új hasznos infókat szerintem. (A sorozat egyébként összeadva több, mint 1 órás.)
Az egyes részek tartalmáról:
Plusz írja, ha valaki szeretne PDF anyagokat tőle a témában, az keresse meg:
If you have have any questions or would like copies of the printed material I use in this series of videos emailed to you (in PDF form) contact me at www.sixthstreetocarina.com
A fent említett név nem összekeverendő Shakespeare Hamlet nevű karakterével. Jelen bejegyzés Richard Hamlett – egy észak-karolinai fiatalember – által készített okarínákról szól. Személyes tapasztalatom (még) nem volt a hangszereivel, így az okarínáiról sok mindent nem nyilatkozhatok, de remélhetőleg ez majd rövid időn belül változni fog.
Főleg 11, illetve 12 lyukú okarínákat készít, és ami nekem elsőre nagyon szimpatikus, hogy vannak nem annyira szokványos hangolásai is, mint Soprano D, Soprano Eb, vagy Alto Bb. A rendeléseket nem meglévő raktárkészletről szolgálja ki, hanem mindet egyedileg, a kiválasztott hangolásnak és színnek megfelelően, külön a megrendelőknek készíti. A weblapján vannak egyébként képek a hangszereiről, néhány kotta és a saját fogástáblái is megtalálhatóak. (Természetesen a Facebookon, vagy a Youtubeon is követhetitek a srác okarínás tevékenységeit.)
Tegnap megismerkedtem a Facebookon a Pure Ocarinas mögött rejlő figurával. Ő Robert Hickman, egy Angliában élő fiatal srác, aki úgy tűnik egész szépen belemélyedt az okarína készítés rejtelmeibe. Eladásra egyelőre nem nagyon készít, viszont beszélgetésünk alatt pl. kiderült, hogy ő is felismerte azt a réspiacot az okarína piacon, amit én jó ideje nem értettem, hogy miért nem akar senki kitölteni. Ez pedig a „D”-s okarína, ami kiválóan használható lenne ír zenéhez. Kíváncsian várom a fejleményeket tőle.
A srác írt egy könyvet is a témáról, ezt szeretném most figyelmébe ajánlani mindenkinek, akit az okarína készítés gondolata foglalkoztat – vagy ne adj’ isten már bele is kezdett. (Persze, angol nyelvű, de azt gondolom a mai világban már ez nem kellene, hogy komoly problémát jelentsen. Az én generációmnak legalábbis semmiképp.) Robert célja e könyvvel, hogy több hónapnyi kísérletezgetést, elkerülhetetlen zsákutcák és kudarcok tömkelegét spórolja meg azoknak, akik – akárcsak ő anno – totál nulláról indulnának a témában. A könyv tartalmából:
Néhány hónapja eltűnt az STL ocarinas félhivatalos csatornájáról Heather Scott, az STL eddigi „reklámarca”. Pár videó erejéig próbálkoztak egy leánnyal, aki szegény nem igazán volt az a reklámarc alkat (sem megjelenésre, sem kiállásra), amire valószínűleg az STL is hamar rájött. Vagy lehet, hogy csak ideiglenes figura volt, míg kerestek valakit. Ez idő alatt folyamatosan lehetett olvasni a videók alatti hozzászólásokban, hogy mindenki Heathert követelte vissza, juj, hová tűnt Heather, stb. (Ami végül is teljesen érthető is, hiszen a Youtube csatorna neve is az ő neve volt.) Az STL tudtommal soha, sehol, semmilyen hivatalos közlést nem tett ezzel kapcsolatban, nem tudni Heatherrel mi lett, vagy hogy miért kellett új ember nekik. Nem tartom épp ügyfélbarát hozzáállásnak, de persze ők tudják.
Aztán nem olyan rég megjelent a színen (Heather csatornáján) Lena Leclaire (23), aki ezzel párhuzamosan elindította a saját csatornáját, s most mindkét csatornára egyszerre töltik fel a videóit párhuzamosan. Íme az első videója, 3:17-tól látható a bemutatkozója:
Gondolom csak addig tolják párhuzamosan, míg az összes rajongót át nem irányítják az új csatornára, majd a régit gyanítom kikukázzák, vagy magára hagyják. Na de lássuk mik a különbségek Heather és Lena közt:
Heather ugyan aranyos volt, de a videóit én a legritkább esetben kedveltem csak, mert a játékában szinte sosem volt érzés, átélés, semmi. Úgy okarínázott, mint egy gép. Élő szövet fém vázon. Ahogyan a dalokat játszotta, az számomra szinte mindig valahogy üres volt. Az jött le nekem belőlük, hogy ez neki csak egy munka. Na, Lena szerintem talán egy fokkal jobb, látszik rajta, hogy nagyon lelkes, de a mosoly olyan szinten rá van feszítve az ő arcocskájára is, hogy már az én izmaim is belefájdulnak. Lena igazi amerikai csini-pofi alkat, de sajnos még kissé mű nekem. Hiányzik belőle a természetesség. De még nem temetem, talán csak a kezdeti izgalmak, az új környezet miatt van ez, és majd lassan bele lazul :) (Remélem!)
Az viszont tény, hogy Lena megjelenésével párhuzamosan elkezdtek kicsit több energiát belevinni a videókba. Szépen megtervezett, színes-szagos, ügyesen vágott videók jönnek hétről-hétre, s laza 1-2 hónap alatt a napokban már Lena első albumát (amibe belehallgattam, és szerintem borzalmas) és videó klipjét is beharangozták – mondhatni beadtak a cég PR csapatának egy jó adag koffeint:
Sajnos a helyzet az, hogy nekem az STL összes videójából hiányzik az a spontaneitás (a régiekből is, és az újakból is), ami pl. a Songbird Ocarina immáron David Ramos (Docjazz4) által vitt online marketingjében gyönyörűen jelen van. Amitől az egész sokkal ember közelibb, mintsem üzlet szagú. Arról nem is beszélve, hogy köztudottan sokkal jobb, segítőkészebb ügyfélszolgálata is van pl. a Songbirdnek, mint az STL-nek. Érdekes látni, mekkora különbség lehet két amerikai cég üzleti felfogásában. A Songbird kétirányú kommunikációt folytat a vásárlóival, míg az STL inkább csak egy. Szóval hozzám egyelőre még mindig a Songbird Ocarina áll közelebb. Persze ugye kinek a pap, kinek a paplan…