Címke: Okarina készítők

Hazai okarína felhozatal a Mesterségek Ünnepén

Huszár Károly körtemuzsikái

Tegnap fenn voltam a várban a Mesterségek Ünnepén, és felmértem a terepet. (Egyébként nem emiatt mentem, egyébként is szeretem a kézműves kirakodósdit és hasonlókat.)

Hát.. (Háttal nem kezdünk ugye mondatot, de mellkassal meg szerintem hülyén hangzik, eh…) Egyetlen szóval: silány. Összesen két készítőt láttam, az egyik ugyebár Somogyi Sándor volt, akinek a neve talán valamivel ismertebb itthon, egyszer volt a Duna TV-ben is riport vele (ami elég nagy mókusvakítás volt, de ebbe ne menjünk most bele), a másik pedig Huszár Károly, igazi harcsabajuszos ősmagyar figura :) (Elvégre Huszár! :)) Úgy tűnik lassan bele kell törődnöm, hogy itthon senki nem akar az okarína készítés következő szintjére lépni :-/

Huszár Károly féle körtemuzsikával találkoztam már párszor – csak eddig nem tudtam, hogy ki készíti őket. Igazából első ránézésre használhatóság szempontjából Somogyi Sándor körtemuzsikáival egyenértékűek az övéi is (lásd lejjebb), légből kapott dallamokat improvizálgatni jó rajta. Többet ne várjunk azonban ezektől sem. Ezekhez már járt a fogástábla is – de hogy a fogástábla mennyire használható a hangszerekhez, az már más kérdés. Bevallom, már indulóban voltam hazafelé, mikor ezeket néztem, így ezt nem próbáltam ki (épp lelkes külföldiek örömködtek, meg alkudoztak pár körtemuzsikán :)) – ezért erről nem is kívánok nyilatkozni, még az is lehet, hogy tényleg használhatók.

Somogyi Sándor okarínáival és körtemuzsikáival is találkoztam már. Ezek azok a hangszerek, amiket lelkes emberek megvásárolnak vásárokban, vagy világzenei, népzenei hangszerboltokban, aztán jönnek hozzám, hogy hogy lehet ezeken eljátszani ezt, meg azt a dalt, meg hogy van a fogástábla. Őket rendre el kell keserítsem: többnyire sehogy. Ezek a hangszerek össze-vissza vannak behangolva, egészséges diatonikus skálát maximum véletlenül, a nagy számok törvénye alapján fújhatunk rajtuk. Fogástábla nem jár általában hozzájuk – nyilván mert mindhez külön kellene csinálni. (Egyik alkalommal, mikor tőlem kértek egy ilyenhez fogástáblát, megkerestem az Iwiw-en – igen, akkor még jártak oda emberek :D – és írtam neki, hogy ugyan küldjön már nekem egy fogástáblát az okarínáihoz, mert tőlem kérik. Semmi válasz…) Maradjunk annyiban, hogy ezek a hangszerek felépítésük alapján okarínák. De a játék hangszer kategória, más hangszerekkel ne akarjon ezekkel senki együtt zenélni, meg kottából játszani. Nem véletlenül kerülnek 1-2000 Ft-ba. Gyerekeknek játszadozni jók.

Somogyi Sándor okarínák

Konklúzió:

Két féle okarína létezik:

  1. A koncert okarínák (Focalink, Noble, Songbird, Rotter, stb, stb.)
  2. A népi okarínák

A fő különbség az, hogy az első kategóriából ha fogsz egy Alto C-t, és fújsz rajta egy skálát, ugyanilyen hangolású másik készítő okarínáján majdnem biztos, hogy ugyanolyan fogástechnikával kell lefognod ugyanazt a skálát. (Léteznek amolyan de facto szabványok, amiket minden nagyobb készítő követ, világszerte.) Továbbá egy koncert okarínán a skálán az F hang, az F hang. És nem mondjuk F#, vagy Fb. A népi okarínáknak inkább a hagyományőrzésben lehet szerepe, a kulturális örökségben van helye. Egy zenekarban nemigen.

A budrio-i okarina

Európában talán egyedül az olaszoknál van kultúrája és történelme az okarinának. Ha valaki egy ideje foglalkozik már a hangszerrel, nem lehet ismeretlen számára Giuseppe Donati neve. Ő volt az első okarina készítő, aki először Budrio-ban, majd később Bologna-ban és Milano-ban is műhelyt alapított, s tömegesen készített okarinákat. Ő alkotta meg az első diatonikus okarinát és tőle származik az ocarina elnevezés is.

Fabio Menaglio, egy mesterember a tiszta hangok szolgálatában (forrás: ocarina.it)

Budrio-ban azóta, hogy Giuseppe megkezdte munkásságát és kifejlesztette a mai professzionális okarinák ősét (1853), nagy hagyománya van a hangszernek. Jópár neves okarinkészítő került ki a környékről, mind hozzátéve a maga tudását és plusszát az „ősök” hagyatékához. Itt alakult meg a ma is működő „Budrio-i okarinista társulat” (aka Gruppo Ocarinistico Budriese), melyet először Emilio Cesari hozott létre az 1920-as években. A budrio-i okarinák minőségi színvonalát végül Fabio Menaglio emelte a koncerthangszerek magasságába. Azóta is nemzetközileg elismert koncert okarinákat készít, s ad el külföldre is, főleg Japán, Németország, Ausztria, Svájc, Hollandia és Kanada számára. (Ha rendelnél, kattints fenn a „Hol vásárolhatsz” linkre.)

A budrio-i okarinák egyébként szemben az ázsiai okarinákkal, általában csak 10 lyukúak és az ázsiai Bass, Tenor, Alto, Soprano stb. besorolással szemben náluk Do1, Sol2, Do3, Sol4, Do5, Sol6, Do7 besorolások vannak, illetve az okarinák formája is némileg eltérő, ahogyan a neve is utal rá, egy fej és láb nélküli libára hasonlít leginkább :)

Íme egy gyönyörű előadás a „Budrio-i okarinista társulat”-tól (Youtubeon: ocarinagroup):

Mountain okarina törésteszt (ezért az élettartam garancia)

A Mountain Ocarinas-nál nem viccelnek, mikor azt állítják, az ő okarináik a cserepekkel ellentétben igen masszívak és tartósak, ha balesetről van szó! Karl bekeményít! :) Lássuk:

Egyébként a Mountain Ocarinas-nál minden okarinára élettartam garanciát adnak.

Olcsó medál okarinák John Langleytől ingyenes szállítással


Langley Alto okarina

A múlt héten találtam rá John Langley oldalára. Jó okarina-függő módjára rendeltem is azonnal két kis okit tőle, amik alig egy hét alatt rendben meg is érkeztek.

Langley 4-6 lyukú, szépen zománcozott, medál (pendant) okarinákat készít főleg, különböző hangmagasságokra hangolva a kontrabassztól a mini cicergőig :) Ezek 8-9 hangot tudnak megszólaltatni és teljesen kromatikusak, vagyis félhangokat is lehet velük játszani.

Langley eredetileg ausztrál származású, 1970-ben költözött Angliába és egy hosszabb munkanélküli periódus után összeismerkedett John Taylorral, aki megismertette vele az okarinákat amiket készített és onnantól Langley számára nem volt visszaút. Azóta ezzel foglalkozik.

Közepes minőségű okarinák, ajánlom bárkinek, aki ismerkedne az okarinával és nem szeretne sokat szánni az elsőre. A hangolásuk sajnos nem 100%-os, nekem mindkettőn fél hanggal el van csúszva a legalsó hang. Ismerkedésre azonban szerintem tökéletesek és tényleg szépek.

Az általam vásárolt mini okarina előnyei, ami miatt kezdőknek ajánlom:

  • Olcsó (12 GBP ~ 3500 Ft)
  • Pici, tényleg akár nyakban is lehet hordani, mint egy medált
  • Szép, igényes, munka
  • Mint már mondtam, Langley-nél nincs szállítási költség, ami sokszor 5.000. Ft-ra is rúghat máshol
  • Európán belülről jön, nem Ázsiából, így egy hét alatt ideér
  • 6 lyukú – 11 hangot tud

Hátrány, ami miatt inkább csak kezdőknek ajánlom:

  • Sajnos a hangolás néhol nem tökéletes

És akkor nézzük talán a világ legkisebb okarinájáról (micro) a bemutatót Langley-től:

Elkészült Börs Anders angol nyelvű weblapja

Börs Anders okarinái

Ahogyan azt anno Anders megígérte nekem, amint elkészült az okarinás weblapjának angol verziója, szólt nekem. 5 perce :) Úgyhogy már svéd nyelvtudás nélkül is lehet rendelni a fából készített okarináiból :) Nem mondanám, hogy olcsó, de abszolút gyönyörű, egyedi darabok. És manapság igen kevesen készítenek fából okarinát. Az okarina webáruházak listáját itt találod meg, vagy bármikor a fejléc alatti linkre kattintva.