Címke: 12 lyukú

Hamlett, de nem a dán királyfi

Hamlett Bamboo AC

Hamlett Bamboo AC

A fent említett név nem összekeverendő Shakespeare Hamlet nevű karakterével. Jelen bejegyzés Richard Hamlett – egy észak-karolinai fiatalember – által készített okarínákról szól. Személyes tapasztalatom (még) nem volt a hangszereivel, így az okarínáiról sok mindent nem nyilatkozhatok, de remélhetőleg ez majd rövid időn belül változni fog.

Főleg 11, illetve 12 lyukú okarínákat készít, és ami nekem elsőre nagyon szimpatikus, hogy vannak nem annyira szokványos hangolásai is, mint Soprano D, Soprano Eb, vagy Alto Bb. A rendeléseket nem meglévő raktárkészletről szolgálja ki, hanem mindet egyedileg, a kiválasztott hangolásnak és színnek megfelelően, külön a megrendelőknek készíti. A weblapján vannak egyébként képek a hangszereiről, néhány kotta és a saját fogástáblái is megtalálhatóak. (Természetesen a Facebookon, vagy a Youtubeon is követhetitek a srác okarínás tevékenységeit.)

Anyák napi köszöntő

Idén is beköszöntött az anyák napja, nahát, hogy repül az idő! :) A tavalyi ötleten felbuzdulva úgy döntöttem, idén is keresek egy szép dalt, ami a témához illene, és ezzel köszöntöm fel anyut :) Idén Bródy – Mama, kérlek című dalára esett a választás, és végül hosszas próbálgatás után úgy találtam, basszuson hangzik a legszebben. Ezen nagy ritkán játszom csak, egy-két hangot még nem mindig érzek, ilyenkor mindig rájövök, többet kéne ezen is gyakorolni. De hát ugye nem minden dal típushoz passzol ez a búgás. Nade, egy szónak is száz a vége, boldog anyák napját anyukám!! Puszi! :))

Mi kell egy jó okarína előadáshoz?

Sok vita folyik az okarinisták közt arról, hogy mennyiben befolyásolja egy hangszer jóságát az, hogy az milyen anyagból készül. Merthogy bár a legelterjedtebb alapanyag máig az agyag, azért manapság már szinte mindenféle anyagból lehet okarínákat találni, legyen az fém, fa, vagy akár műanyag. Fémmel inkább régebben próbálkoztak, nekem is van egy antik darabom, bár a Mountain Ocarinasnak még most is van sikeres alumínium modellje. A fák nagyon szépen szólnak, Charlie Hind fa okarínái például igen népszerűek, de vannak más ügyes készítők is. Műanyagot viszont már egyre többen készítenek, ám minősége ezeknek a legvitatottabb. Egyrészt műanyag és műanyag közt is nagy különbségek vannak, a már említett Mountain Ocarinas polikarbonát okarínái például világszerte elismert minőségűek, ám van sok olcsó, fröccsöntött műanyag okarína, amikkel könnyen zsákutcába lehet jutni, ha ember bevásárol belőlük.

A Focalink minőségi műanyag okarínái

Viszonylag könnyen bele lehet futni abba a hibába, hogy kezdők, akik kipróbálnák a hangszert, műanyagot vesznek, mondván, felesleges tízezreket költeni egy agyagra, hiszen lehet, hogy végül nem is tetszik meg a hangszer, és akkor pénzkidobás volt. Ezzel eddig nincs is baj, teljesen jogos az elgondolás. Ám arra is figyelni kell, hogy ha egy olyan alsó kategóriás műanyag hangszert vesznek, ami láthatóan „kuka” minőség, gagyi, az 100%, hogy elveszi az ember kedvét a hangszertől. (És 100% pénzkidobás.) Ugyanis a hangja meg sem közelíti egy „normálisét”, így mikor ez az alap hangzás párosul egy kezdő tapasztalatlanságával, az eredmény szinte biztos kudarc, majd a hibás következtetés leszűrése: az okarína egy béna hangszer.

Ahogy a teszteket és fórumokat olvasom, egyöntetűnek tűnik az a megállapítás, miszerint a Focalink viszonylag új műanyag modelljei, agyaghoz közeli hangminőséget képesek produkálni. És az sem elhanyagolandó tény, hogy míg a kézzel készített agyagoknál mindig lehetnek apró hangolásbeli, hangerőbeli stb. eltérések (minden agyag okarínának saját lelke van, amit ki kell ismerni),  addig a géppel gyártott műanyagoknál az adott minőséget (legyen az bármilyen is), minden darab 99%-ban ugyanúgy tudja hozni.

Mr. Shih, a Focalink tulajdonosa a napokban tett ki a Youtube csatornájukra egy videót (lásd fenn), melyen egyik kedvenc okarína művészem – Mr. Satoshi Osawa, az ő plasztik modelljeiken (Alto C és Soprano C) játszik egy jól ismert jazz dalt. Az alábbi videó is azt az elgondolásomat támasztja alá számomra, hogy egy jól eljátszott dal, sok komponensű, de legfőképp ebből talán három az, ami igazán meghatározó. Mert mi kell egy magával ragadó előadáshoz? Egy ügyes zenész, egy jól megírt dal, és egy jó hangszer. Ha egy hiányzik is részben, a másik kettővel még mindig lehet ezt a hiányosságot bizonyos fokig kompenzálni szerintem. (De persze nyilván ez sem minden esetben igaz.. :))

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek nyomj egy Like-ot! Köszi! :)

„Kezdő vagyok, milyen okarínát vegyek?”

Szerencsére időről időre egyre többen fordulnak hozzám emberkék, akik kipróbálnák magukat a hangszerrel. Van egy rendszeresen visszatérő téma, ami úgy gondolom, most már megér egy külön bejegyzést, mégpedig az első okarína típusának kérdése.

Felépítésüket (alakjukat) tekintve 4 fő csoportra oszthatók az okarínák, ebből most csak az első kettővel foglalkozunk, mivel ezek a legelterjedtebbek:

  1. pendant (English pendant,  perui pendant, medál okarína, körtemuzsika – általában 4-5-6, manapság már előfordul 7-8 lyukú is)
  2. transverse (más néven sweet potato – általában 9-10-12 lyukú, manapság előfordul már 13 lyukú is)
  3. inline (ez viszonylag ritka)
  4. több kamrás (pl. dupla, tripla)

„Transverse vagy pendant?”

Egy kezdő számára általában igen nehéz eldönteni, melyik is lenne jobb első okarínának. Mindkettőnek megvannak ugyanis az előnyei is és a hátrányai is a másikkal szemben. Vegyük is szépen sorra:

Tovább a folytatáshoz