Hogyan nyomjuk el gyerekeink fogékonyságát?

Tegnap Gulyás Józsival kinn voltunk Abán, a XXI. Aba Napokon, a hagyományőrző vásáron az okikkal. Bár túl nagy invázió nem volt, azért sok tanulságot sikerült levonni, ebből az egyiket megosztanám veletek is.

Egy lelkes apróság :)

Egy lelkes apróság :)

A sok fesztiválozó bámészkodó közül javarészt a gyerekek voltak azok, akik rendre meg-megtorpantak az asztalunk előtt. (Az igazi csodálatot egyébként a babakocsik személyzetének szemeiben láttuk, de sajnos ugye ők még tényleg kicsik a dologhoz :) – az más kérdés, hogy ha a “sofőr” is látta volna, amit mi, akár elgondolkodhatott volna, hogy vegyen egyet otthonra, játszogatni a gyereknek :) Viszont az idősebbeknek már sok esetben lehetett volna venni egyet (3000-ért tettük ki a legdrágábbat, szóval épphogy nem dobáltuk az emberek után az okarínákat), de e helyett nem egyszer mikor a gyerek tátott szájjal legyökerezett az asztalunk előtt, és próbáltam volna megmutatni nekik, kezükbe adni stb., a szülők szájából rettenetes mondatok hangzottak el, mint:

“Te ehhez még kicsi vagy!” (7 éves)
“Mehetünk végre?” (Miután már 5 perce próbálgatja az okikat szemmel látható fogékonysággal.)
“Gyere, nem veszünk, te nem tudsz rajta játszani!” (Persze, hogy még nem, és ezzel a szép mondattal jó eséllyel meg is oldotta, hogy többet soha ne is merjen ilyenre gondolni a gyerek.)

Rettentő dühös voltam ezekre a szülőkre, de persze ki vagyok én ahhoz, hogy megmondjam egy idegennek, hogy jó lenne, ha nem próbálná meg csírájában elfojtani a gyermeke zenélésre való fogékonyságát/nyitottságát… (meg egyáltalán, bármi más irányú affinitását) így szépen, mosolyogva kussoltam. Az általánosan bevett nevelési szokások sajnos még mindig nem tartanak ott, ahol kellene. Szomorú dolog ez… :(

Oszd meg, ha szerinted sincs jól ez így!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.