Pénteken ha minden igaz, ismét emberek előtt kell játszanom egy-két dalt, lesz, amit egyedül, úgyhogy hétvégén első körben szűk körben próbáltam ki megint, milyen is mások elé kiállni és zenélni. Nos, több-kevesebb sikerrel zárult a próba :)
Nagyon remélem, hogy pénteken jobban fog menni, bár még nem látom át, hogy miért lennék kevésbé ideges 10x ennyi ember előtt o.O Lehet majd szurkolni! ;)
Fotó: Bluelemur (Flickr)
Valamiért ezt a dalt nagyon csípem. Lehet, hogy azért, mert nosztalgiát ébreszt bennem, mert kiscsávó koromban a dél-amerikai indiánoktól sokat hallottam a Balatonon, vagy néha, mikor feljöttünk Pestre, egy-egy aluljáróban. Nagy öröm volt, mikor végre eljutottam arra a szintre, hogy már én is el tudtam fújni (a magam stílusában). Most hétfőn aztán sikerült is egy valamennyire autentikusabb helyen felvenni egy rövid videót róla. (A Balatonfüred melletti Koloska-völgy egyik sziklájának tetején.)
Kaptam a Youtube-on egy kedves kommentet a felvételemre, amiből arra kezdtem gyanakodni, hogy ez valami szomorkás dal lehet, hát kicsit utánanéztem a dolognak. (Legalábbis megpróbáltam, több-kevesebb sikerrel…)
It is lovely ! You play it with your own Hungarian touch! I like it, it is sweet! Here in Latin America we give it a rather different touch, more dramatic and with a distinct rhythm. – via OCAMarci
A dalt 1913-ban egy perui emberke szerezte egy andoki népdal alapjaiból kiindulva, név szerint Daniel Alomía Robles. Azonban valószínűleg leginkább Simon & Garfunkel által vált világszerte ismertté, az 1970-ben megjelentetett Bridge Over Troubled Water albumuk által, melyen ez a szám is szerepelt. Aztán volt egy kis összevitatkozás Peru és Bolívia polgárai közt, hogy melyik néptől származik eredetileg a dal, végül Bolívia hivatalosan is elismerte, hogy Perué, majd 2004-ben a perui kulturális örökség részévé nyilvánították.
Természetesen népszerűségének köszönhetően elég sokan feldolgozták még utána, olyanok is, mint pl a híres pánsíp művész, Gheorghe Zamfir, Sojiro, vagy Sebestyén Márta. Nekem mind közül azt hiszem Sojiro-é a kedvencem, és nem (csak) azért, mert okarína a szólója :) , hanem a szimfonikus kíséret miatt is. Sajnos ez a videó nem beágyazható, így ide kattintva lehet megcsodálni!
A Paul Simon féle dalszöveg egyébként elég mókás szerintem:
I’d rather be a sparrow than a snail.
Yes I would, if I could, I surely would. Hm.
I’d rather be a hammer than a nail.
Yes I would, if I only could, I surely would. Hm.Away, I’d rather sail away,
Like a swan that’s here and gone.
A man gets tied up to the ground
He gives the world its saddest sound,
Its saddest sound. Hm. Hm.I’d rather be a forest than a street.
Yes I would, if I could, I surely would. Hm.
I’d rather feel the earth beneath my feet.
Yes I would, if I only could, I surely would.Hm.Away, I’d rather sail away,…
bizony...
Eljött hát a vég. Már legalábbis ami ezt a 2010-es évet illeti. Sokan úgy tartják, ilyenkor az embernek meg kell egy pillanatra állni, hogy visszatekintsen, számba vegye az év történéseit: milyen jó és rossz dolgok történtek, levonni a tanulságokat az élet leckéiből, majd belőni az irányt, hogy mégis merre kellene haladni jövőre. Na én ilyet sosem szoktam. De most olyan vicces kedvemben vagyok, hogy ezúttal kivételt teszek. Legalábbis ami az életem okarinás vonulatát illeti.
Fotó: Idea go – FreeDigitalPhotos.net
Nézzük tehát nagyvonalakban, mi is történt idén:
Azért így visszatekintve, eseménydús év volt. És a fenti lista közel sem teljes! És hogy mik a terveim 2011-re? Azt hiszem ezt a kérdést sokkal egyszerűbben meg tudom válaszolni. Ennyi:
Csak így tovább, előre! :)
A végére beszúrok nektek ide egy videót – amit itt eddig nem tettem közzé, mivel poénból készült csak, néhány kedves Twitteres ismerős kérésére, de mivel én szeretem az olvasóimat, és hálás vagyok nekik, hogy itt voltak velem 2010-ben és velem nevettek és sírtak és kommenteltek, meg minden, szóval cserébe most hagyom, hadd mulassanak ők is egy jót rajtunk Evelynnel – aztán aki a bakik ellenére felismeri mit próbáltam eljátszani, az kap egy pirospontot a füzetébe :)))
Creative Vado HD
Úgy egy éve körülbelül elkezdtem tudatosan figyelni arra, hogy lehetőleg (lehetőségeimhez mérten) igényes videókat készítsek az okarina népszerűsítése végett – változó sikerrel :) Az elszántsággal nincs baj általában, jelenleg a technikai korlátok azok amik inkább akadályoznak, hátráltatnak. Ebből most sikerült végre valamit faragnom, ugyanis ezentúl nem a szerencsétlen digitális fényképezőgépemmel kell 640×480-as videókat felvennem, vagy a barátnőmtől kölcsön kunyerált géppel a HD videóimat. A héten megjött ugyanis a Pixmániától rendelt kis HD zsebkamerám.
Fotó: http://www.creativevadohd.com
Ez nem egy műszaki vagy hasonló jellegű blog, így a részletekbe nem mennék bele, röviden, kedvcsinálónak, pár szóval mutatnám csak be a kütyüt amit vettem:
Megnéztem jópár teszt videót ebben a kategóriában, míg végül a Creative Vado HD mini videókamerára esett a választásom. 2″-os LCD kijelző, 4Gb beépített memória (plusz memóriával nem bővíthető), legmagasabb felbontásával max 1 óra videó rögzítésére képes, HD Ready felbontásban 2 órát, VGA-ban 4 órát tud. Cserélhető beépített akkumulátor, mini HDMI és A/V kimenet, állvány menet az alján, kihajtható USB csatlakozó, 2x digitális zoom és nagyjából ennyi a lényeg. Gyenge fényviszonyok mellett is elég jó képet produkál! Kb. akkora méretre és súlyra (100g) mint a HTC Legend telefonom (kicsivel vastagabb annál), tehát pici, könnyű, abszolút könnyen hordozható. Járt hozzá egy USB hosszabbító kábel és egy HDMI kábel.
Bővebb infó a gyártó, vagy a Pixmánia oldalán (ahol egyébként azóta még 3000 Ft-tal olcsóbb lett, így jelenleg 18 851.- + szállítás).
Tegnap csináltam egy rövid teszt videót vele még este, akit érdekel (HD-ban nézni! :) ):
Egy kedves barátomnak hála már lámpáim is vannak a videókhoz, már csak egy derítő ernyő kellene hozzájuk, meg egy jó mikrofon, amit szintén kinéztem már, de 2x annyiba kerül még mindig, mint ez a kamera volt, így az is várat még magára :)
Tegnap volt a beküldési határideje a 2010 OcAwareness videóversenynek, melybe én is beneveztem 2 kategóriában. Ahogy elnéztem ma a Youtube-ot, kb. 20 nevezés van össz-vissz a 7 kategóriában, úgyhogy idén nem volt nagy a tolongás. (Ha ez tudom, rágyúrok a többi kategóriára is :)) Ennek ellenére van egy-két zseniális alkotás.
Ez az első, hogy magyar nevezője is van egy nemzetközi okarinás versenynek, úgyhogy örülünk. :)
Az első videóm a 3. kategóriába (azaz a legkreatívabb videó) neveztem be:
A 7. kategóriában egy előre megadott dalt kellett egy nyilvános helyen eljátszani. Ebben a kategóriában nincs nyeremény, elvileg a nevezett videókból montázs videó fog készülni. Pőcz Evelyn és jómagam neveztünk Magyarországról:
Az eredményről természetesen tudósítok majd :)