Címke: Rotter

A 2015-ös Budrioi Okarína Fesztiválról #4 (ezekkel lettem gazdagabb)

Lássuk mikkel lettem gazdagabb – mármint az új ismeretségeken és élményeken túl, úgy értem :) Idén úgy terveztem, hogy veszek kinn egy Stein Forte tripla okit, de ez ugye úgy alakult, hogy még a fesztivál előtt bekövetkezett egy súlyos leárazás keretében. Így ez már pipa volt. A másik, amit szerettem volna, az egy erősebb bassz C (BC) lett volna, viszont valahogy egyik sem nyerte el igazán a tetszésem, amik most kaphatók voltak kinn. Az árukról nem is beszélve… 180-220 € közt mozogtak a BC-k, így végül ezt most elengedtem.

Az új szerzemények - balról jobbra haladva: Clacol BG, Jade Everett AC, Rotter SC, JAde Everett SB, Marcus Felsner SC

Az új szerzemények – balról jobbra haladva:
Clacol BG, Jade Everett AC, Rotter SC, Jade Everett SB, Marcus Felsner SC

Azonban nem jöttem haza mégsem új brummogó nélkül, ugyanis beleszerettem egy Clacol BG-be, ami merőben eltér a sztenderd okarína preferenciámtól, ugyanis csak 10 lyukú, plusz olasz dizájn, olyan, kb. olyan, mint egy barna rögbi labda, egy dudorral az egyik szélén :D Szóval az én ízlésemmel nézve szépnek éppen nem mondanám, de valahogy mégis beleszerettem, és mivel BG létére megfizethető áron is volt, 120 € -ért cserébe Bömbi immáron az én gyűjteményem gazdagítja. (Egyébként csak összehasonlításként, egy Stein BG több, mint 500$, igaz, az 12 lyukú, viszont 3x akkora a súlya, mint ezé. De az egy kisebb vagyon :-/)

A következő darab a Jade Everettől ajándékba kapott „Atlantis” AC. 2 éve vettem egy AC-t tőle, és most derült ki, hogy én voltam a legelső igazi okarína vásárlója :) A tavalyelőtt vett okarínája is gyönyörű, de az nekem túl sok levegőt kért, így nem használtam azóta sem. Anno néhány észrevételemet le is írtam neki, és szerencsére az új modell sokkal jobb lett! (Legalábbis nekem jobban bejön.) Szóval ez már nem a vitrinben fog csücsülni, az tuti :) Tovább a folytatáshoz

Miket vettem a Delta Po Fesztiválon?

Természetesen nem jöttem haza innen sem üres kézzel. Bár túl sok készítő nem volt, azért sikerült némi pénzt ott hagyni így is :D Idén igazából azzal az elhatározással mentem, hogy olyan hangolású okikat kellene megpróbálni venni, amik ritkák, amiket nehéz beszerezni. Ez sikerült is. Vettem egy „B”-s és egy „A”-s Rotter soprano-t, amikhez kaptam 1-1 tokot is és kottafüzetet. (Felső kettő). B-sből már van egy alto-m, így ez épp passzol a gyűjteménybe, szép tisztán is szól. A-som még nem volt, ez picit szelesebb, de jól szól ez is.

Vettem egy „D”-st, ami Robert Hickman keze munkáját dícséri (Pure Ocarinas), volt egy gyönyörű zöld is, de sajnos ez a kék erősebben szólt, és hát nálam a hang ugye fontosabb, így maradt ez. Ez is nagyon szép egyébként, gyönyörű munka a máz rajta! Plusz szuperül is szól.

Vettem egy „G”-s Clacol okarínát még (a fekete), ami ugyan elég általános hangolás, de nagyon szép tisztán szól, és akartam egyet tőle is a gyűjteménybe. Sajnos játszani kicsit necces rajta, mint kiderült, mert nagyon szűk a sípja, és ez a fekete agyag nem tud felvenni annyi párát, mint kéne, így időnként ki kell fújni a nyálat játék közben :-/

És végül vettem két CD-t, egy Giorgio Pacchioni albuma, a másik egy Kli Zemer Trio CD, ami klezmer zene, szerintem nagyon jó. A CD-kről majd lesz külön bejegyzés biztos.

Delta_Po_Zsákmány

A zsákmány

És idén ennyi volt :) Jókat vettem!

Karácsonyi nyereményjátékok a TON-on és a Songbirdnél

Két aktuális nyereményjátékra hívnám fel a figyelmeteket. (Ez most azoknak érdekes csak, akiknek már van okijuk.) Az egyik játék a TON-on (The Ocarina Network) megy, a másik a Songbird Ocarina-nál. Mindkettőhöz karácsonyi okis videót kell feltölteni, nem kell venni semmit, vagy ilyesmi, tehát a részvétel nem kerül semmibe.

A TON-os játék részletei:

  • A részvételhez regisztrált TON tagnak kell lenni. (A TON ugyebár egy fórum, tehát itt lényegében egy 2 perces fórum regisztrációról beszélünk, ha valaki még nem regisztrált volna oda. Ingyenes természetesen.)
  • Bármilyen karácsonyi dalos saját videóval lehet nevezni, akárhány, akármilyen okarínát felhasználva, akár kísérettel, akár szólóban, semmi megkötés nincs.
  • Akinek nincs videó kamerája, vagy szégyenlős, az fotóval is nevezhet. (Mármint a dalt fel kell venni, de a videóban lehet végig egy statikus kép is.)
  • A videó leírásban szerepelni kell a http://www.theocarinanetwork.com linknek, és a videóban egyértelműsíteni kell, hogy ez a felvétel a „2013 TONS OF FUN CHRISTMAS CONTEST”-re készült. Továbbá a fődíj felajánlójának weboldalát is fel kell tüntetni a videó leírásban: http://www.ocarinamusic.de
  • A nevezés linkjét hozzászólás formájában meg kell osztani a játék fórumbejegyzésében a TON-on, a nevezési határidő 2014.01.12 éjfél.
  • A nyeremények: Hans Rotter Fairy Alto C – Hans Rotter felajánlása; Focalink hófehér repesztett Alto C; Noble Bass C;
    Mountain polikarbonát szett (Alto C és Soprano G). (Fotók a hivatalos TON bejegyzésben)
  • A győzteseket maguk a TON tagok fogják megszavazni, a TON-on majd erre létrehozott bejegyzésben.

A TON-os játék hivatalos bejegyzése itt olvasható.

Fotó: Songbird Ocarina Tumblr

A Songbird-ös játék részletei:

  • Okarínás videóval lehet nevezni, amin az ő általuk előre megadott 8 karácsonyi dal egyikét kell játszani. (Ehhez a kottát/tabot is mellékelik mind 12, mind 6 lyukúhoz. Link lejjebb.)
  • Bárki, bármilyen okarínán játszva nevezhet, de fel kell legyen iratkozva a Songbird Youtube csatornájára.
  • A videónak erre a nyereményjátékra készültnek kell lennie (tehát ha esetleg már régen az egyik számot felvettük videóra és fenn van a Youtube-on, az nem jó), továbbá a Youtube-ra feltöltött videó címkéi közt szerepeltetni kell a „Songbird Ocarina” címkét, plusz valahol a videó leírásában azt, hogy #SongbirdHolidayContest.
  • Egy ember több videóval is nevezhet, de egy valaki csak egy nyereményt kaphat maximum.
  • A nevezések linkjét a songbirdocarina@gmail.com címre is el kell küldeni, legkésőbb 2013.12.31. PST éjfélig. (Tehát nálunk 13:00)
  • 3 videó lesz kisorsolva véletlenszerűen, egy-egy fekete opál pendant-ot fognak nyerni, az eredményt január 6-án hirdetik a FB oldalukon.

A Songbird-ös nyereményjáték hivatalos posztja itt olvasható.

Bárkinek bármilyen segítség kell esetleg a nevezéshez, keressetek bátran! Játékra fel! :)

[Budrioi Fesztivál 2013] A vásárfiák

A budrioi pakk

A budrioi pakk

Kattints a képre a nagyításhoz!

Nos, a fenti csodákat vásároltam kinn a vásárban. Igazából az egyetlen biztos terv, amire régóta spóroltam az egy tripla AC volt, mert a Focalink Soft Breath triplájával, amim most van, nem annyira vagyok elégedett. Van egy-két furán szóló hang rajta. De persze végül becsúszott azért még pár másik vétel is :) Tehát akkor balról jobbra haladva:

Gosselink 7 lyukú madárka

Bár már megfogadtam, hogy felhagyok a gyűjtögetéssel, és csak olyan okarínát veszek, amin majd rendszeresen játszom is, a Gosselink okarínák kivételesen szépek szerintem, aranyos kis színes madárkák, és a hangolásuk is rendben van, nem csak játék minőségek. Bár a legolcsóbból csak, de egyet el kellett hoznom.

Rotter könnyű befúvású 12 lyukú AC

Ez egy könnyű befúvást igénylő 12 lyukú, amit szettben vettem, kaptam hozzá egy kottafüzetet, vagy 25 tábortüzes nótával. A benne lévő kották mind okarína duettek. (Kérdés, kivel fogok belőle játszani :)) Nem, mintha nem lenne már egy rakás 12 lyukú AC-m, de ez viszonylag halk, tehát „csendesebb” gyakorláshoz kiválóan alkalmas.

Regular Focalink-Stein tripla AC

A legolcsóbb Focalink tripla volt (a Soft Breath után), és valóban, a hangja tisztább, mint a Soft Breath-é, de a 2. és 3. kamra hangereje nincs összehangolva, a 2. kamra utolsó hangja sokkal hangosabb, mint a 3. első hangja. Na, de egyelőre jó lesz. Van újabb 2 évem rá, hogy összegyűjtsem a pénzt a következő szintű triplához, a fortehoz :)

Egy 1 lyukú kakukk :)

Igazából ez csak technikailag okarína, de inkább csak egy jópofa kis dísz. Nem tudtam ott hagyni, de nem tartom meg magamnak. Souvenir lesz ;)

6 lyukú Menaglio mignon

Ez a Menaglio család legkisebb tagja. Ebből 2-t vettem, egyet magamnak, egyet pedig arra gondoltam, nyereményjátékra bocsájtok majd itt a blogon. Azt majd még kitalálom mi lesz a játék :)

Jade Everett 11 lyukú AC

Gyönyörű munka! Olyan hibátlan mázazás van rajta, hogy olyat rajzolni is nehéz lenne. Bámulatos! És ami miatt nem sajnáltam rá a 80 €-t, az az, hogy azon nagyon kevés okarínák közé tartozik, amelynél nemhogy nem szükséges használni a bólintós technikát (amit én nagyon nem szeretek) a magas hangoknál, de nem is szabad. Az tény, hogy viszont ezért cserébe iszonyat tüdőt igényel az egész okarína, de ez nem is baj. Emiatt azonban ez az okarína főleg kültéri játékhoz ideális.

A fenti készítők elérhetőségei megtalálhatók az „Infók vásárláshoz” menüpont alatt.