Ezt is megértük végre! :) Megmondom őszintén, voltak kételyeim, hogy egyáltalán 10-en leszünk-e, de ha minden érdeklődőt összeszámolok, akkor majdnem húsz ember megfordult az eseményen a cirka 2-2.5 óra alatt, míg ott voltunk! Kellemes csalódás volt, nagyon örültem! :) Volt, aki már saját hangszerrel érkezett, volt, aki most fogott ilyet a kezében először. Volt, aki kifejezetten a Legend of Zelda hatására kezdett el érdeklődni a hangszer iránt, és volt, aki saját készítésű hangszert hozott!
Jó volt látni, hogy miután mindenki végignézegette a rengeteg okit, amit kicipeltem szegény bringámon :) végül mindenki más-más darab mellett tette le a voksát, mindenkinek volt egy-egy, ami a legjobban megtetszett neki, amely a legkedvesebb volt számára.
Vittem egy könnyű dalt is kottával, tabulatúrával, kíváncsi voltam, vajon meg tudja-e pár ember tanulni e rövid idő alatt, hogy egy rövidke közös fújást felvehessünk. Nos, ez szintén kellemes csalódás volt, mert bizony voltak, akik bátrak voltak, és neki mertek rugaszkodni a feladatnak! Méghozzá ügyesen! (Az eredményt lásd a videóban!)
Nyilván sok mindent lehetett volna jobban csinálni a szervezésben, sajnálom, hogy nem tudtam mindenkivel eleget foglalkozni, de legközelebb már több tapasztalat lesz, és biztosan sikerül majd egy még jobb találkozót összehozni.
Köszönöm mindenkinek, aki eljött, külön köszönet Gabrielnek és Melindának a kitartó videózásért, és fotózásért, nélkülük ez most egy igen szegényes poszt lenne, ugyanis a saját fotóinkat sikerült véletlen letörölnöm… :-/ :D Szintén külön köszönet azoknak, akik más városokból, vidékről fáradtak fel!
Ha bárkiben kérdés maradt volna, továbbra is bátran felteheti akár itt, akár Facebookon, akár levélben nekem!
Akit érdekel néhány fotó, az itt megtekintheti őket: Képek
Itt pedig egy rövid összefoglaló videó:
Szintén örültem!
Nekem is benne volt a naptáramban, de végül nem jött össze… sajnálom… :-(
Szerencsére, úgy látom, nélkülem is jó volt a hangulat! :-)))
A következő alkalmat már semmiképpen nem hagyom ki!!!
Szavadon fogunk! :) (A következő alkalmon remélhetőleg már nem fog veszélyt jelenteni az eső se ránk, és földön ülni sem kell :))
Szupeeeer!!! Szólj föltétlenül!!! :-))))
legközelebb majd nem teszek bele annyi fölösleges métert a lábamba előtte és nem lesznek olyan hajlíthatatlanok, akkor le fogok tudni telepedni (vagy szervezd a fesztivált kicsit közelebb egy számomra dedikált padhoz) ;-)
Megegyeztünk! :D