Okarina készítés kategória bejegyzései

Fa okarína sufnituning gyógyítása

Megrendeltem a fakarinát. Összeraktam a fakarinát. És ő csak sistergett… Hogy rést ki nem hagytam, az úgy biztos, ahogyan a teknősöm nem hallgat a nevére, de akkor mi a baj? Forgattam, nézegettem, aztán megláttam valamit. Ezt:

A képen az látható, hogy a fúvóka egy hangyányit feljebb van, mint a test. Talán ez a baj? Vagy igen, vagy nem, én ezen a nyomon jutottam a megoldáshoz.

A Nagy Gondolkodó

A hibát talán akkor vétettem, amikor nyomtam egy csöppnyi ragasztót a fúvóka tartókájára, mielőtt odaillesztettem. Nem gondoltam problémásnak, mert úgyis megszárad majd, és akkor úgyis összezsugorodik, meg amúgy is, meg minden, de lehet, hogy mégsem kellett volna. Lehet, hogy tényleg ez volt a probléma, és ezért emelkedett meg egy icipicit ez a rész. Nem tudom, de most megint belegondolva mégsem tűnik valószínűnek, hiszen a test felső lapja alá is kentem ragasztót, akkor pedig kb. csak ugyanannyira volna szabad megemelkednie. Hát mindegy.

Őszintén szólva még mindig nem vagyok arról meggyőződve, hogy én követtem el az első baklövést, amit például arra is alapozok, hogy amikor már csak a fúvókát kellett beilleszteni, kipróbáltam mindenféle ragasztás nélkül is, csak úgy, hogy erősen odaszorítottam, és szerintem akkor is szebben kellett volna megszólalnia, mint ahogyan megszólalt. Tudom, akkor még szelel a fújóka illesztéseinél, de akkor is, szerintem annál többet kellett volna mutatnia, mint amennyit sikerült.

Mindefélével próbálkoztam, és a végén az nyert, amikor az okarínához mellékelt névjegykártya széléből egy darabot levágtam, kicsit benedvesítettem és az ékre simogattam. (Nem tudom, van-e ennek valami szakneve, arra a ferde részre gondolok ott, amire a fúvókából ráfújod a levegőt.) Először azzal próbálkoztam, hogy simítottam még rajta egy kicsit finom smirglivel, hátha ez a kínja, hogy az ott olyan durva, recés, de egyrészt nem használt, másrészt rosszul vette volna ki magát, ha aztán lereszelem az egész fakarínát. Szóval beláttam, hogy nincs mese, ide új sípot kell varázsolnom.

De akkor most mi a teendő?!

No, száz szónak is egy a vége, ez volt az eljárás:

  1. Szép babapopsi simaságúra reszeltem az ék felületét. Óvatosan, nehogy kivégezzem az egész hangszert.
  2. Lekentem az ék felületét lakkal, és megvártam, hogy megszáradjon. (*)
  3. Még egyszer lekentem lakkal, és ismét megvártam, hogy megszáradjon. (**)
  4. Átlátszó üvegtapétából a síppal (ékkel) éppen megegyező szélességű csíkocskát vágtam, és azt ragasztottam az ékre. (***)

* A lakk azért kell, hogy az üvegtapéta jobban ragadjon rá. Legalábbis én ezt várom tőle…
** Az első ötletem az volt, hogy csak lakkal fogok dolgozni, addig kenem, amíg szépen nem szól. De elvetettem az ötletet, mert az jutott eszembe, hogy esetleg akkor ilyen gömbölyded lesz az egész, vagy girbe-gurba, és akkor meg azért nem fog megszólalni. Nem tudom, megalapozott volt-e a félelmem, de inkább nem vállaltam be, lakkot levakarni mégiscsak nehezebb, mint egy közepesen erősen felragasztott vackot eltávolítani.
*** Egy olyan négy-öt centis csíkról lehet szó, aminek az egyik végét olyan bő egy centire visszahajtottam, és utána húztam le a fóliát. Így könnyebb egy megfelelő szerszámmal benyúlva az okarína belső felületére simogatni.

Most így néz ki:

A műtét pedig imitálva videón:

Epilógus:

  • Az eredmény nem tökéletes, de lényegesen jobb, mint volt. A legfelső két hang csak egy elég szűkre szabott fújási erősség tartományban szólal meg, de legalább megszólal, egyszóval az okarína nem (teljesen) játszhatatlan.
  • A felragasztott csík másfél hét múlva még mindig a helyén van. Reméljük, ez így is marad. Ha nem, akkor majd lecserélem valami stabilabbra.

Papír okarína

Kedves Olvasó! Először is eme első (de remélem, nem utolsó) bejegyzésemben engedd meg, hogy ezennel magam is üdvözöljelek e remek weboldalon! A blogbejegyzés apropója a nemrégiben elkészült papír okarína volt, ami noha valószínűleg nagyjából csak ennyi hírnevet érdemel, hiszen valódi hangszerként nem használható. Ennek ellenére a projektet mégis remek időtöltésként értékelném, egyszóval Téged is egy próba tételére biztatnálak. Nagy büszkeség, mikor megszólal, hidd el! :)

Kedvcsinálónak először is íme pár link azoktól, akiknek egész jól sikerült:

Nótata is ilyenen tanult minden bizonnyal :)

A papír okarína rejtelmeinek felfedése előtt a sípok és a papír viszonyát taglalandó egy pillanatra megállnék. Nem leszek sem fizikailag, sem zenészileg korrekt, inkább amolyan sufni-tuning hangszerkészítőként nyilatkozom.

A hangot a sípban a levegő rezgése kelti. Mivel látni vélem a rugóként felugró szemöldöködet (remélem így történt, hiszen a hang maga a levegő (közeg) rezgése), hozzáteszem, hogy e pontatlan kijelentés arra akart vonatkozni, hogy mindenféle síp esetében – legyen az fuvola vagy okarína – eleve a levegővel operálsz, és nem például megpendítesz valamit, azaz nem a hangszer egy arra hivatott részét abajgatod.

Tovább a folytatáshoz

Egy régi szerelem újraéledése

Mindig örömmel tölt el egy-egy olvasó pozitív visszajelzése a ténykedésemmel kapcsolatban. Ők azok az emberek, akik miatt a blog még mindig rendíthetetlenül működik. Köszönöm nekik ezt ezúton is. Egy ilyen kedves olvasónk sikerélményét osztanám meg most veletek, melyet a napokban kaptam – hátha inspirál másokat is, hogy merjenek szerelembe esni :)

Kb. 1988-ban láttam egy Delta műsort (Kudlik Júlia-féle). Ott volt egy utolsó riport, mintegy lazításképpen. Ez egy japán okarínakészítő és előadóművészt mutatott be dokumentumfilmként. Ez a rövidfilm mintegy villámcsapásként ért engem, szinte azonnal megpróbáltam okarínát készíteni. De semmit nem tudtam róla, csak az alakját láttam. Akkoriban került a kezembe egy füzet, ami az agyagozással foglalkozott. Ebben leírták az agyagsíp készítésének technikáját (hengeres és lapos bottal szúrás, stb). Így aztán hályogkovács módjára kezdtem az okarínához. Olyan is lett az eredmény, mert az okarína olyan hangot adott, mint a kiszúrt bicikligumi. Azért kiégettem és éveken át őriztem. Aztán vagy 22 évig semmi… Pontosabban azért faragtam, (talán ez az igazi hobbim), illetve néhány agyagsíp kiállta a minőség-ellenőrzést.

Az áttörés  2011. januárjában jött, mikor véletlenül megtaláltam Erős Ádám blogbejegyzését. Mintha a régi szerelem lobbant volna fel újra… Azóta csinálom az okarínákat, ha kell, ha nem… Most éppen 9 van, de ez túl sok. Csak néhánynak van igazán jó hangja, és ezért lenne jó megtanulni a hangolást is. Tunerem (hangoló – a szerk.) persze nincsen. Nem tudom még, hogy hova akarok eljutni. Mindenképpen szeretnék egy saját készítésű okarínát, ami legalább 12 hangot tud. A tripla okarínával is ezért kísérleteztem, olyan volt ez, mintha valaki csak nagy nehezen tudná a János-hegyet megmászni, ezért legközelebb a Mount Everestre gyúrna…

De hát ki tudja, mit hoz a jövő? A feleségem mindenesetre elnézi az új bolondériámat… Gondolja: „Amúgy ártalmatlan a fickó…”

 

Dr. Bús János, háziorvos, Kesztölc

Képet is kaptam, voila:

További hasonló sikereket kívánnék akkor a régi-új hobbidhoz János, és köszönjük, hogy megosztottad velünk az eddigieket! :)

Mik történtek az elmúlt 2 hónapban? (okt.-nov.)

Eseményekben gazdag volt az utóbbi két hónap, úgy döntöttem írok egy rövid összefoglaló bejegyzést, hátha valaki leamardt erről-arról. No lássuk mik történtek:

A bejegyzés értesítőm még mindig csinál vicces dolgokat, a múltkori WordPress plugin frissítésem pl. szépen fejbecsapta a nagy nehezen magyarra fordított előző verzióm. (Mea culpa…) Most meg lehet, hogy erről a bejegyzésről az értesítőt olyanok is megkapják, akik nem is iratkoztak fel, csak regisztráltak a blogba. (Ha ilyen van, elnézést, a bejegyzés értesítő levél végén leiratkozhat természetesen.) Azért ezek az esetenkénti anomáliák senkit ne riasszanak el a feliratkozástól! Előbb-utóbb normalizálódik a rendszer :)

Volt ugye ez a Docjazz4 féle nemzetközi okarinás videó verseny, az „OcAwareness Contest 2010”, amin végre Magyarország is képviseltette magát 3 videóval :) (részletek…) / Egyébként az összes nevezés megnézhető már itt: http://octalk.net

Voltam Pécsen egy hétvégére lazulni, ahol is elővettem a porosodó tilinkómat, amiről rövidke bénácska videó is készült, illetve pár szóval bemutattam e remek népi hangszert. (részletek…)

Volt ugye egy remek kezdeményezés az iszapkárosultak megsegítésére, amihez készítettem egy rövid videót, hogy könnyebben terjedjen az ige. (részletek…)

Illetve egy új cikkírómnak (Erős Ádám a.k.a. Cinege) hála felkerült a blogra az első okarina készítésről szóló bejegyzés, sok képpel, részletes leírással. Aki szeret otthon barkácsolni, az máris nekiállhat megcsinálni első agyagból készült kavics okarináját! (részletek…)

Nos, nagyjából ennyi volt a lényeg. Illetve ugye történt még, hogy a Facebookos csapatot tönkretették, mert letiltották a Facebook fiókom, de erről biztos mindenki hallott, mert az erről szóló bejegyzésem annyian olvasták kedves ismerőseimnek hála, mint még egyik másikat sem. (Egyik szemem, sír a másik…)

Azt hiszem a jövőben is fogok ilyesfajta összegző bejegyzéseket készíteni 1-2 havonta, mert nekem is jó így áttekinteni.