Valamikor régebben láttam egy képen valami sütiket. Okarína formájúakat. Most, hogy közeleg a Karácsony, gondoltam megpróbálok csinálni okarína alakú mézeskalácsokat. A kihívás adott volt: sosem csináltam még mézeskalácsot. Ennek mondjuk meg is látszottak a nyomai az első próbálkozásom eredményén, de valahol el kell kezdeni :) Gondoltam, megosztom a tapasztalataimat Veletek is, hátha valaki kedvet kap, és úgyanúgy zéró tapasztalattal esik neki a témának, mint én.
Mézeskalács recept 600 darab van a neten, én valami kipróbáltat kerestem, így végül amit megcsináltam, az olyan tipikus szájról-szájra, fecniről-fecnire terjedő recept, amit a páromtól kaptam, ő meg az anyukájától, ő meg talán a kolléganőjétől, vagy ő is az anyukájától, vagy ugye ki tudja kitől. Na lássuk!
(A képen látható sütik nem illusztrációk, én sütöttem őket :)
Hozzávalók:
- 25 dkg liszt
- 10 dkg méz
- 5 dkg vaj
- 5 dkg cukor
- 1 db tojás
- 1 kávéskanál fahéj
- 1 kávéskanál őrölt gyömbér (ezt már én variáltam bele)
- 1 kávéskanál sütőpor
- 1 csipet só
- 5 dkg mazsola
- 15-20 dkg porcukor (díszítéshez)
- 1 tojásfehérje (díszítéshez)
Elkészítés:
A mézet a cukorral és a vajjal együtt felmelegítjük, folyósra kevergetjük. Ha már nem túl forró, belekeverjük a felvert tojást. Másik edényben összekeverjük a porhanyókat: lisztet, fahéjat, sót, gyömbért, sütőport. Hozzáadjuk a mézes keveréket, és szépen összegyurmázzuk. (Aki akar, tehet bele mazsit is.) Namost nekem elég szűkszavú receptem volt, így volt pár kritikus pont. Az első itt volt, mikor összekevertem mindent, és igen ragacsos lett a kulimász, nem voltam benne biztos, hogy fogom én ezt tudni majd kinyújtani. (Aztán itt egyből jött a második probléma, de azzal még várjunk.) Úgyhogy saját hatáskörömben úgy döntöttem, még egy pici lisztet tolok bele, aztán formáltam nagy nehezen egy labdát a tésztából, és a receptnek megfelelően állni hagytam 1 órát. Úgy tűnik ez fontos rész volt, mert mikor egy óra múlva hozzányúltam, egész megszikkadt, már simán lehetett vele dolgozni.
Na, és ekkor szembesültem vele, hogy nincs nyújtófám. LOL. Gondoltam, letisztítok egy boros üveget, de lusta voltam, aztán eszembe jutott a sarokban álló didzseridu, gondoltam, ha már játszani nem tudok rajta, talán itt hasznát vehetem, de nem fért volna el a konyhapulton :) Végül kézzel placsnyiztam, meg lapítgattam szét tenyérnyi lepényeket, és bár így több körös lett a szaggatás, mivel többször kellett újragyúrni a leeső sallangot, nem volt nagy időveszteség. Tehát fél/egy cm vastagra lapítottam, és nekiálltam KÉZZEL, egy éles kés segítségével kivágni az okikat, mivel pont nem volt otthon okarína szaggató formám. A körtemuzsikák azért nyilván könnyebben mentek, egy lekvárosüveg szájának segítségével :)
A díszítés:
2 féle díszítést használtam, mazsolát, és cukormázat. A mazsola ugye nem igényel külön magyarázatot, a cukormáz szintén nagyon egyszerű: egy tojás fehérjébe kell keverni porcukrot, annyit, hogy már elég sűrű legyen – ne folyjon le a villáról, amivel próbálom felkeményíteni. Jobb híján én egy kínai evőpálca végével csepegtettem rá a „lyukakat” az okikra.
A sütés:
Előmelegített, de nem túl forró sütőben kell max 10 percig sütni (sütőpapíron). Én az első kört (Ami kb az utolsó is volt, mert a fenti recept alig több, mint egy lapos tepsinyi mézeskalácsot eredményez – persze ez nagyban függ attól is milyen vastagra csináljuk, és én kicsit vastagabbra hagytam, hogy ne keksz legyen. Vékonyabbra gyúrva talán 2 tepsi is kijön.) simán odapörköltem, utána fél óráig kaparásztam a szenet az aljáról, ami közben meg lepotyogott a fél díszítés, stb… :) Szóval figyelni kell a sütésre, perceken múlhat minden!
Amiket megtanultam:
- nem kell parázni, hogy ragadós lett a tészta, csak állni kell hagyni egy órát
- a mazsola díszítést jól bele kell nyomkodni, mert különben le fognak potyogni, ha kisült (mikor kaparod a szenet az aljáról :D)
- figyelni kell a sütés hőfokkal, mert hamar odaég az alja, ami a tetején még nem is feltétlen látszik
