Nem okarína, de zene, és szerintem érdekes. Erről a témáról egyébként már egyszer már mintha osztottam volna meg valamit, de most nem találom, úgyhogy lehet, hogy rosszul emlékszem, és valójában csak akartam. Mindegy. A következő videó a 432 Hz kontra 440 Hz-es alaphangú zene témáját érinti, és Marius Leierbau hangszerkészítőt mutatja be, aki 432 Hz-re hangolt lírákat készít. (A videó a Kulturális Kreatívok munkája egyébként.)
Érdekességek kategória bejegyzései
Ártalmas baktériumok melegágya a tisztítatlan fúvós hangszer
Nemrég olvastam egy cikket a fenti címmel. Idézet a cikkből:
Az amerikai Tufts Egyetem kutatói arra jutottak: akik fúvós hangszereken játszanak, a jelek szerint nagyobb eséllyel kapnak krónikus torokgyulladást és egyéb légúti fertőzéseket, mint azok, akik nem zenélnek hasonló szerszámokon. Ennek elsődleges okát a szájüregben felgyülemlő nyál és a benne tanyázó különböző mikroorganizmusok jelentik, amelyek aztán a hangszerekbe is bejutnak. Mindez nem feltétlenül újdonság, azt azonban eddig nem tudták biztosan a tudósok, hogy a baktériumok ezt követően egész sokáig képesek életben maradni, sőt, szaporodni is az új környezetükben. Éppen ezért ha valaki néhány nappal később ugyanazon a hangszeren játszik, könnyen megbetegedhet.
A kutatók húsz hangszert vizsgáltak meg alaposan ebből a szempontból: fuvolákat, klarinétokat, trombitákat és szaxofonokat. Mindegyikről bebizonyosodott, hogy valóságos kánaánt jelentettek a különböző baktériumok és gombák számára, amelyek közül több is meglepően túlélőképesnek bizonyult, miután klinikai körülmények között is kitenyésztették őket. Némelyik kórokozó napokig is képes volt életben maradni az új közegben. A legtöbb organizmus a fafúvósokon leledzett, és természetesen az egyes hangszerek közvetlenül a szájjal érintkező felületei bizonyultak a legfertőzöttebb részeknek.
forrás: http://www.betegvagyok.hu/cikkek/artalmas-bakteriumok-melegagya-a-tisztitatlan-fuvos-hangszer
Igazából nem rajongok az ilyen „brit tudósok szerint” típusú cikkekért, még akkor sem, ha nem britek. Főleg, ha a cikk végére érve az emberben kialakul egy újabb, n+1. félelem is, amitől szoronghat. Azt nem vitatom, hogy a szánkból rengeteg baktérium kerülhet a hangszerbe. Viszont én azt a kérdést, hogy vajon ettől aztán, ha azok elszaporodnak benne, megbetegszünk-e, én úgy látom, hogy ez csakis az egyéntől függ, leginkább az ő immunrendszerétől. Aki kihipózott burokban nőtt fel, az talán jobban teszi, ha gyakrabban fertőtleníti az okarínáját. Vagy aki rengeteg szemét élelmiszert eszik és a bélflórája romokban, szintén. Egyébként szerintem elég alkalmanként.
Amire inkább figyeljünk, hogy evés közben, vagy akár közvetlenül utána sem, ne okarínázzunk, mert tele megy apró ételmaradékkal. Vagy az én javaslatom: Egy jó minőségű, finom házi pálinkát elszopogathatunk gyakorlás előtt – az segíti az ellazulást, ráhangolódást ;) Meg egyet gyakorlás után is – fertőtlenítés gyanánt, és mert megérdemeljük :D
(Oké, aki a modern fertőtlenítés híve, az vehet pl. egy „Sterisol” vagy egy „AWM” fúvóka fertőtlenítőt erre a célra. Viszek egyet az augusztus 10-i Okarína Találkozóra én is. Ugye te is ott leszel?)
Ha tetszett a bejegyzés, nyugodtan oszd meg/lájkold/twitteld/stb! :)
Csak egy videó #19: Rövid séta a Songbird Ocarina műhelyében
3 eszköz okarína tabulatúra készítéshez
Korábbi bejegyzéseimben már osztottam meg oldalakat, ahol online lehet tabulatúrákat készíteni, de most három offline módszert is melléjük tennék:
Okarína betűtípus
Ezt az etsy.com-on találtam, 2270 Ft-ért lehet megvásárolni. Használata kicsit macerásnak tűnik elsőre, de meg lehet szokni. Gyorsnak mindenesetre nem gyors a használata (szerintem). Egy egy rendes Windows és Mac alatt is használható TTF (True Type Font) betűtípus. A betűtípusra váltva az „o” betűvel lehet üres okarínát beírni, aztán a megfelelő betűk beírásával lehet az adott lyukakat telinek átírni ebben az üres okarínában.
Előnye: egyszer kell csak megvenni, és digitális formátumú lesz az eredmény, amit kinyomtathatsz, elmenthetsz későbbi szerkesztésre, stb. Plusz nincs szállítási idő, mert emailben kapod meg a betűtípust ugye.
Hátránya: lassú a használata.
Beszerezhető a MusicEducationTools Etsy boltjában a termékei közt, az „Ocarina Fingering Font”-ra keresve, kb. 2300 Ft-ért.
Okarína pecsét
Előbbi eladó szerintem legjópofább eszköze, a pecsét. Fogsz egy tintapárnát és egy A4-es lapot (vagy amekkorát akarsz), majd elkezded nyomni a pecsétet először a párnára, majd a lapra, majd a párnára, megint a lapra, párnára, lapra, párna, lap,… Ha valakinek beteljesítetlen bürokratikus fantáziái vannak, ebben talán még az ilyen irányú vágyait is kiélheti. „Elutasítva!”, piff! Vagy akár „Jóváhagyva!”, piff! (Persze valójában csak egy okarína fog a lapon díszelegni, de miért ne képzelhetnénk oda bármit? :))
Előnye: egyszer kell megvenni, aztán addig lehet vele nyomni, míg a tinta ki nem fogy. Aztán szerzünk új párnát, és mehet elölről.
Hátránya: a likakat így is egyesével kell besatírozni majd, ez csak az üres okarínákat nyomja a lapra nekünk.
Beszerezhető a MusicEducationTools Etsy boltjában a termékei közt, az „Transverse Japanese Ocarina Fingering Rubber Stamp”-re keresve, kb. 2000 Ft-ért szállítással.
Okarína matrica
Ezt mint utóbb észrevettem, ugyanattól az eladótól vettem, mint az előző kettőt, csak ezt az Ebay store-jából. (Valamiért az Etsy-n nincs fenn okarínás matricája, csak az Ebay-en.) Átszámítva kb. 1150 Ft volt 100 db kis üres okarína matrica, amit aztán az ember egymás mellé ragasztgat, majd úgy satíroz be, ahogy akar.
Előnye: Nem tudom. Talán, hogy bárhova ragaszthatsz magadnak tabot? :D
Hátránya: Ha csak nem cerkával sötétíted be a lyukakat, nincs lehetőség módosításra/újrafelhasználásra. Szállítási idő min. 2 hét.
Beszerezhető a MusicEducationTools „funfingeringfonts” nevű Ebay store-jában.
Bubbles, a legeslegminibb okarínám evör
Ő Bubbles, a Happi mini okarínám, ami egy bálna (bár a mérete inkább málnára hajaz), és nincs is rajta plusz lyuk, csak a sípé. Tehát tulajdonképpen csak egy síp, de technikailag mondhatjuk okarínának is :) Amitől a legjópofább az egész, pedig az, hogy annak dacára, hogy 0 , azaz nulla hangképző lyuk van rajta, 3! hangot is képes vagyok rajta előcsikarni némi intonációt bevetve :) F#, G és G#.
Hogy grandiózus méretét szemléltessen, megmutatom hogy fest egy 100Ft-os mellett:
Bubblest egyébként az Etsy-n vettem egy lánytól (név szerint Loren Lemontól), 17$-ért, aki amúgy készít ilyen miniket 4 lyukkal is (nyilván nem rendes English Pendant fogással, de mindenesetre azokon több hangot is meg lehet szólaltatni). Loren a zene és más művészetek segítségével tanít pici gyerekeknek nyelvet és jókedvet (a bioja szerint :) Youtube-on is vannak érdekes gyerek videói. Ez tehát inkább gyűjtemény darabnak való, és bár én már megfogadtam, hogy csak olyan okikat veszek/tartok meg, amin játszom is, vannak olyanok, amiket egyszerűen meg kell tartani, mert annyira egyedi. Na, ez a kis minimál bálna is pont ilyen.
És akkor egy kis demonstráció a végére: