Október nem hivatalosan az „okarina tudatosság” (erre sajnos nem találtam szebb fordítást – valaki?) hónapja lett. Hogy miért? Hát mert ok-tóber :)
Docjazz4, az okarina amerikai Youtube nagykövete ez alkalomból versenyt hirdet, melyre ezúttal olyan is nevezhet, akinek még nincs okarinája, de már egy ideje szemezik a témával! A versenyt 7 különböző kategóriában hirdeti meg, és a nyeremények értékes okarinák lesznek a cikk alján lévő szponzoroktól. A verseny időtartama:
Egy kedves olvasónk (Poós László) nemrégiben vásárolt egy teakarinát és egy összerakós fa okarinát. Íme az élménybeszámolója róluk, én élvezettel olvastam. Remélem ti is! :)
Kép: hindocarina.com
„Enim mucita” – csipogta kincskereső kisbarátunk kisbarátja a kisködmönben… Ekkor találkoztam elöször ezzel a mobilis zsebbevalóval. Aztán a májusi kötelező munkaünnep kötelező ajándéka mellé, a similabdára gondolok, megkaptam életem első körtemuzsikáját, egy nyakbaakasztható kis barna agyag puklit négy lukkal+ 2 grátisz, egy be, egy ki… Éppoly gurgula hangja lett öt perc elteltével, mint az otthoni ablakpárkányon figyelő kis vizicsirke agyagsípé. Hát igen, a kisgyermeki túlzott nyáltermelődés gyorsan telítette az aprócska zeneszer üregét. Kénytelen kelletlen pihenőre fogtam a fújkodását és munkába állítottam másik szerzeményemet, a similabdát, jelesül nagyapám kopasz fejét és hátát kezdtem bombázni, miközben a kockáspléden ücsörgött, a piknik kosarat fosztogatva az úttörőtábor szépen nyírott, ünnepre felhasznált zöld gyepén. (Az is kábé öt perc elteltével szétesett, telítve ősöm inggallérját fűrészporral.) Az azóta eltelt uszkve 33 évem tökéletes okarinátlanságban leledzett, mindaddig mikoris rátaláltam Agócs barátom hasznosra sikeredett blogjára. Mivel régóta szívemet adtam egy fuvolának, hát érdekelt lettem mindenféle fújós szerszámban. Voltaképp sok különbség nincs is, főleg ha azt vesszük, hogy kvázi a lelkedet kell belefújni ezekbe a tüdővel szórabírható közlőeszközökbe. Bár én leginkább magamnak zenélek, csupán azzal a szándékkal,hogy ki tudjam magamból adni a zenén keresztül, ami idebenn van… És hát ez a lényeg, nem?
TNG teacarina
Persze a blogra találva egyből a különlegességekre kerestem, igy találtam rá a praktikus teakarinára, ami azóta is használatban van, persze nem csak mint zeneszer, hanem rendes konyhai eszköz. A másik szerzeményem egy általam csak fakarinának (rossz az, aki rosszra gondol!) nevezett kis puzzle (rossz az aki rosszra gondol!) zenedoboz, amit saját kezüleg kellett összeépíteni. Amikor már összeállt a dobozka, elkezdtem fújni, és érdekes volt hallani a hangszín tisztulását az elkövetkező munkafolyamatok során. Réstömítés, csiszolás, lakkozás, csiszolás, lakkozás, csiszolás… Most meg ha felakasztom a nyakamba, mindenki méhkirálynő-szállító-konténernek nézi. Hát megérte az a sok munka???? Igen!!!
Mert lett egy újabb kis szerelmem, sőt kettő (tea), amivel közelebb kerülhetek a lelkemhez.
Próbáld ki! Megéri, azt mondom…
Gabriel barátom hívta fel a figyelmem erre a fantasztikus videóra, amit veletek is szeretnék megosztani! Jarbas Agnelli fogott egy fotót, melyen madarak csücsülnek, öt egymás alatt húzódó villanydróton, és elkezdte a képet mint egy ötvonalas kottát értelmezni, majd egy zenekarral eme adoptációt megszólaltatni. Íme az eredmény, én imádom! :)
Azt hiszem nem írtam még itt róla, elvégre nem is okarina téma, de zenei is, fúvós is, én meg imádom a bambusz fuvolákat, Eriket is csípem így távolból, ez pedig itt az én házam blogom, így arról írok, amiről csak akarok, hát hadd mutassam be nektek Eriket, a fuvolakészítőt. :)
Erik majd 40 éve készít bambusz fuvolákat, készített már Mexikóban, Guatemalában, Argentínában, Braziliában, Hawaiion, Costa Ricán and Fijin. 9 éve egy mester fafaragóval dolgozik együtt, név szerint az Argentínából származó Leonardo Aguirrevel.
A fuvolakészítő pályája Mexikóban indult, ahol egy kedvenc indiai fuvoláját egy leamputált lábú kéregetőnek adta. Látott a szegény emberben valamit, amitől úgy érezte neki kell adnia a fuvoláját, hátha azzal könnyebben tud pénzt keresni, mint egy üres kalappal. Másnap mikor arra ment és látta, hogy az ember ugyanúgy ott ül az üres kalap előtt, a fuvola meg sehol, teljesen maga alatt volt, de nem bírta ki, hogy ne kérdezze meg a férfit, hogy hova lett a fuvola. Mikor az meleg hangon azt felelte: „Otthon van, először meg kell tanulnom játszani rajta.„, Erik szíve nagyot dobbant, és élete váratlan fordulatot vett. Akkor tudta meg: neki fuvolákat kell készítenie. Azóta több, mint 100.000 db készült a kezei alatt.
Leonardoval gyönyörű darabokat készítenek együtt, gyönyörű hangokkal. Eriknek egyébként jó humora van, bírom a videóit nagyon. Rengeteg féle fuvolát készít, a legkülönfélébb hangolásokkal, az egyiptomitól kezdve, a kínain át, dél-amerikain keresztül egészen az ír pennywhistle-ig. Készít még emellett esőbotokat, sétáló fuvolákat, bambusz szaxofont és ki tudja még mit. Természetesen mindent bambuszból, amit egyébként a saját kertjében növeszt. A hangszerei nem olcsók, de ugye a minőséget mindig meg kell fizetni.. A Youtube csatornáján minden általa készített típusról van szerintem bemutató videó, érdemes csemegézni, aki szereti a fuvolákat, még ha nem is vásárlási szándékkal. Nekem egy volt tőle, szép volt, mikor megjött még érezni lehetett rajta a lyukak égetésének illatát, napokig szagolgattam :) Az alábbi videón Eriket láthatjátok, a kertjét, a műhelyét és pár fuvoláját (akit csak a fuvolák érdekelnek, a videó 2. felében találja őket):
Pakkot kapni mindig nagy öröm. Még ha az ember tudja is mi van benne. Akkor is. Jó érzés lesni a postaládát, hogy van-e értesítő, vagy a kaput, hogy jön-e már a kézbesítő.
Találtam nektek két kis videót ilyen pillanatokról :)
A két kis jóbarát közös pakk kicsomagolása:
Subakuryu:
A 2.-at én is elfogadnám :)
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával, vagy a "Rendben" gomb megnyomásával elfogadod, hogy cookie-kat használjunk. Ha ezt nem szeretnéd, tiltsd le a cookie-kat a böngésződben, vagy zárd be az oldalt.RendbenTovábbi információk
