Egy nagyon jó kis írást szeretnék megosztani Veletek. A fenti címmel íródott cikket egy kedves ismerősöm, Horváth Olga írta, akinek magam is sokat köszönhetek életem zenei oldalát tekintve. Kezdve a Zene Mindenkié tanfolyammal, majd az azutáni havi egyszeri közös zenélések, illetve a fél évenkénti kis koncertek, és persze amiket mindezeken tanultam a zenéről és a közös zenélésről. Tessék elolvasni, nem hosszú:
Bizony, a mai ember (legalábbis a környezetemben a legtöbben) nem hallgat zenét. Persze szól valami mindig a háttérben, mivel társadalmunk olyan irányba „tökéletlenedett”, hogy az ember folyamatos audio-vizuális stressz alatt van. Az utcán kocsik, buszok, telefonáló, kiabáló emberek, az üzletekben jobb esetben háttérzene, rosszabb esetben ez reklám szpotokkal tarkítva. Az egyik zajt nyomjuk el a másikkal. Ha netán mégis csend lenne, gyorsan bedugunk mi magunk egy kis zenét a fülünkbe (ez ugye sokaknál egy fajta menekülési forma is, főleg a nagyvárosokban), vagy otthon a TV, HiFi, stb. Sok helyen már a nagy dolgot sem lehet csendes békében végezni, mert a klón is zene szól.
Kép: www.freedigitalphotos.net
Régen én is imádtam ezt. Zenére aludtam el, arra ébredtem, mindig szólt a zene. Ma már kissé másképp látom. Már igyekszem egyre több időt rászánni valódi zenehallgatásra. (És tudatosítani, hogy az agynak szüksége van a csendre a regenerálódáshoz/regeneráláshoz – hogy a lélekről már ne is beszéljek!) Amikor a zene nem valami háttérdolog, hanem a zenehallgatás maga A Cselekvés. Őszintén, tedd fel magadnak a kérdést, egy héten hány órát töltesz zenehallgatással úgy, hogy közben nem vasalsz, nem főzöl, nem súrolod a kádat, vagy biciklizel, stb? Remélem minél többet, de félek, nem így van. (Egyébként tényleg érdekel, hozzászólásban meg is írhatod a bejegyzés végén!)
Hogy mi a különbség zenehallgatás és zenehallgatás közt? Nehéz megfogalmazni, de megpróbálom. Ha közben mást is csinál az ember, a figyelem elaprózódik. Minél több mindent csinálsz egy időben, annál kevésbé leszel hatékony – mindben. Mert a fókusz szétszóródik. Mindenre figyelsz. De valójában úgy igazán semmire. Néha a kevesebb több, szokták ugye mondani. Amikor szinte 100%-ban csak a zenére figyelsz, olyan mélységeket, csodákat érhetsz el általa, amikett ugyanazt a zenét háttérzeneként hallgatva pl. nem fogsz tudni soha.
Mondok egy saját példát. Három féle módon szoktam reggelente bemenni a „gyárba”:
- Bringával, mert szép az idő, és szeretem, ahogy simogat a szél útközben.
- BKV-val, mert 3 kupac könyv vár arra, hogy elolvassam, és az utazás egy tökéletes alkalom erre.
- BKV-val, mert töltődni szeretnék, csak bambulni és befelé fordulni, mert nem volt erőm időben felkelni, és otthon felébredni :)
A vicc az, hogy mindhárom esetben zenét hallgatok útközben. (Ugyanis igen, én is impulzus függő vagyok, bár gyógyulófélben hál’ istennek :) ) Ám ha közben olvasok az úton, 15 perc elteltével már nem tudom megmondani mi volt a 2 számmal azelőtti. Az olvasás elviszi a figyelem nagy részét. Ez nem igazi zenehallgatás. A bringázás egy fokkal jobb. Egészen addig, míg nem ér az ember egy kereszteződéshez, vagy más forgalmi szituációhoz, amikor a minimális figyelmet (stand by üzemmód :)) meg kell emelni egy magasabb szintre – ami pluszt a zenétől veszünk el és csoportosítunk át. (Ami persze szükséges, és jó, ha az ember nem akar táblára vagy fára felcsavarodni, de ettől még ez innentől nem teljes zenehallgatás.) A legjobb ezek közül, ha felülök/állok a BKV-ra, bebambulok, és csak a zenére figyelek. (Bár még ez sem az igazi, de a 3 közül még ez.) A hangszerekre, a dallamokra, a ritmusra, a hangközökre, az énekre, mindenre. Arra is, hogy az aktuális zene milyen érzést, gondolatot hoz esetleg fel bennem és miért. Érdekes megfigyelni egy-egy dallal milyen asszociációk jöttek létre az agyban egyszer rég, amiket – ha a dalt újra meghallgatjuk -, mintegy gombnyomásra azonnal előhozhat. (Persze így van ez mással is, nem csak a hangokkal – illatokkal, ízekkel, színekkel, bármiféle ingerrel, tapasztalattal ugye, amit agyunk feldolgoz, és összekapcsolgat más ingerekkel, információkkal.)
Igen, a maximális élményhez nem árt jobb minőségű berendezést (és zenei forrást) használni, mint a tatus Sokol rádiója, vagy a legtöbb Youtube szám, de az élő zenét nyilván semmivel nem lehet überelni. Egy szó, mint száz, hallgassatok zenét! Dőlj le a kanapén egy órára („Egy órára??? Tudod te mennyi idő az?” „Van neked családod??” – Már hallom is a gondolataid :)), vagy feküdj be a kádba, ha szeretsz órákat ücsörögni a vízben. Válassz ki egy jó albumot, vagy válogass össze egy playlist-et magadnak, tedd be, és mondd meg mindenkinek körülötted, hogy most igenis hagyjanak békén! Egy óra alatt hidd el, nem fog összedőlni a világ Nélküled :) Eleinte talán háborogni fog az elméd, hogy időpazarlás amit csinálsz. Szerinte. De majd megnyugszik szépen, ne foglalkozz vele. Nem kell mindent elhinni neki. Csak a zenére figyelj! Egyébként is: hogyan lehetne időpazarlás az önmagunkra fordított idő?? Remélem már csobog a víz a kádba :) És remélem ha a fenti videót lejátszottad, közben nem olvastad tovább a bejegyzést khm.. :)
És hát igen, ennél már csak az a klasszabb, ha részévé válsz a zenének. Válassz hangszert! Sosem késő elkezdeni!
Ja, és még valami! Válassz tartalmas zenét! (Ez nem feltétlen azt jelenti, hogy 200 zenész tolja benne egyszerre, és nincs benne elektronikus hangszer egy sem.) Ezek sokszor onnan ismerhetők fel, hogy nem találod őket se a nemzetközi, se a magyar zenei top-listákon :) (Értsd: a fülbemászós, elsőre fülbemászó pop-hulladék és a gazdag(ító) zene máshol/máshogy hatnak az emberre. Az előbbi típust egy TV reklámhoz hasonlítanám, utóbbit egy magával ragadó festményhez, vagy látképhez.)
Ha tetszett az írás, ne szégyelld megosztani! Köszi! ;)
Szuper írás. Ralph Zurmühle ajánlásod óta amikor őt hallgatom, akkor csak hallgatok és mást nem csinálok közben. Nagyon nehéz időt szakítani a zenehallgatásra. Nagyon jó elszakadni a pop-zenétől egy időre. Természetben tudom még elképzelni a zenehallgatást, mondjuk fűben fekve. Tudom, hogy ez megosztott figyelem, de minden hang erősebben vibrál ha közben mondjuk egy mezőt látok, vagy egy erdőt.
Hát igen, a természet mindig közelebb hoz önmagadhoz. A zene is. Szóval nagy baj azt gondolom nem történhet a kettő fúziójából :)
Két dolog jut erről eszembe.
Egyik: nyáron volt szerencsém a Bánkitó fesziválon olyan helyen aludni (aludni?!), ahol kb 50 méterre tőlünk volt az egyik koncertsátor. Fesztivál ide vagy oda, mi azért mentünk, hogy másnap önkéntes programot adjunk, szóval aludni szerettünk volna. Hát én azt álmodtam, hogy megyek Bánk utcáin (ami álmomban egy kb 50ezres város volt), és hiába megyek és megyek és megyek, a dübörgés nem halkul. Na azóta fedeztem fel a komolyzene gyógyító erejét, egyelőre még nem tudok hosszan dobalappal ellátott könnyűzenét hallgatni. Viszont így kiderült, hogy a mögöttem ülő doktorandusz nagy zongorista. Na erről is van egy jó sztori: épp indultunk volna ebédelni, már összekészültünk, de látom, hogy ő még úgy ténfereg a szobában. Hát az történt, hogy aznap egy klasszikus netrádiót hallgattam, és éppen az egyik kedvenc szonátája szólt, és még szerette volna hallgatni egy kicsit.
Másik: valódi, direkt zenehallgatással valóban kevés időt tötök, szerintem maximum napi fél óra átlagosan – lefekvés előtt szoktam néha egy kicsit, jól tud esni. De munka alá mindig szól valami hacsak nem kell nagyon odakoncentrálni. Tegnap viszont meg is lett a böjtje: egy nemrégi nem túl sikeres Beethoven 9-et ellensúlyozandó meghallgattam napközben normális előadásban is, és aztán a délutáni gyakorlaton (amit én tartottam…) nem elég, hogy amúgy is fáradt voltam, miközben a váltóáramról próbáltam intelligens fejjel magyarázni, ott lüktetett a fülem mögött második tétel, és a gondolat, hogy mi lenne, ha a tökhülye RLC körök helyett inkább meghallgatnánk közösen az egész művet, mert ha ezek a pupákok eddig még esetleg nem csináltak ilyet, akkor valahogyan pótolni kell. Hát mit mondjak, az előző órám sikeresebb volt… :)
Az első eset ismerős, nem egyszer hosszabbítom meg az utam pár sarokkal, ha bringázom, vagy vezetek, ha épp egy jó szám közepén érnék haza :)
A gyerekeknek meg nem árt egy kis rendes zenét hallgatni néha. Hátha ragad valami :)
hehe, gyerekek… mifelénk hallgatóknak szokták mondani… bár egyik-másik tényleg akkora gyerek, hogy juj. :)
Jaaa oké :D