Egy kedves olvasónk (Poós László) nemrégiben vásárolt egy teakarinát és egy összerakós fa okarinát. Íme az élménybeszámolója róluk, én élvezettel olvastam. Remélem ti is! :)
Kép: hindocarina.com
„Enim mucita” – csipogta kincskereső kisbarátunk kisbarátja a kisködmönben… Ekkor találkoztam elöször ezzel a mobilis zsebbevalóval. Aztán a májusi kötelező munkaünnep kötelező ajándéka mellé, a similabdára gondolok, megkaptam életem első körtemuzsikáját, egy nyakbaakasztható kis barna agyag puklit négy lukkal+ 2 grátisz, egy be, egy ki… Éppoly gurgula hangja lett öt perc elteltével, mint az otthoni ablakpárkányon figyelő kis vizicsirke agyagsípé. Hát igen, a kisgyermeki túlzott nyáltermelődés gyorsan telítette az aprócska zeneszer üregét. Kénytelen kelletlen pihenőre fogtam a fújkodását és munkába állítottam másik szerzeményemet, a similabdát, jelesül nagyapám kopasz fejét és hátát kezdtem bombázni, miközben a kockáspléden ücsörgött, a piknik kosarat fosztogatva az úttörőtábor szépen nyírott, ünnepre felhasznált zöld gyepén. (Az is kábé öt perc elteltével szétesett, telítve ősöm inggallérját fűrészporral.) Az azóta eltelt uszkve 33 évem tökéletes okarinátlanságban leledzett, mindaddig mikoris rátaláltam Agócs barátom hasznosra sikeredett blogjára. Mivel régóta szívemet adtam egy fuvolának, hát érdekelt lettem mindenféle fújós szerszámban. Voltaképp sok különbség nincs is, főleg ha azt vesszük, hogy kvázi a lelkedet kell belefújni ezekbe a tüdővel szórabírható közlőeszközökbe. Bár én leginkább magamnak zenélek, csupán azzal a szándékkal,hogy ki tudjam magamból adni a zenén keresztül, ami idebenn van… És hát ez a lényeg, nem?
TNG teacarina
Persze a blogra találva egyből a különlegességekre kerestem, igy találtam rá a praktikus teakarinára, ami azóta is használatban van, persze nem csak mint zeneszer, hanem rendes konyhai eszköz. A másik szerzeményem egy általam csak fakarinának (rossz az, aki rosszra gondol!) nevezett kis puzzle (rossz az aki rosszra gondol!) zenedoboz, amit saját kezüleg kellett összeépíteni. Amikor már összeállt a dobozka, elkezdtem fújni, és érdekes volt hallani a hangszín tisztulását az elkövetkező munkafolyamatok során. Réstömítés, csiszolás, lakkozás, csiszolás, lakkozás, csiszolás… Most meg ha felakasztom a nyakamba, mindenki méhkirálynő-szállító-konténernek nézi. Hát megérte az a sok munka???? Igen!!!
Mert lett egy újabb kis szerelmem, sőt kettő (tea), amivel közelebb kerülhetek a lelkemhez.
Próbáld ki! Megéri, azt mondom…Üdv, Poós László
Ez a megfogalmazási stílus, istenem… én mért nem tudok így írni? :D (Bár a fakarinát az okarina megcsúfolásának érzem, de ízlések és pofonok…)
Visszajelzés: “Enim mucita” – csipogta… | BlogTimes