Zelda okarinára licitolok

12 lyukú Zelda replika

Nem bírok magammal és elkezdtem licitálni az Ebay-en a Songbird 12 lyukú Zelda okarinájára. Zelda dalokat úgysem játszottam még (nem vagyok igazi okarinista, komolyan..). 60$-ig vagyok hajlandó elmenni 54$-nál tart a licit és 6 és fél óra még az árverés befejezéséig. Drukkoljatok!

<- Ha szerencsém van, ilyenem lesz.

„Zöld ruhaujjak” a Pilisben

Múlt hétvégén 2 dalt sikerült több kevesebb sikerrel felvenni a túrázás közben, az előző ugye a Honfoglalás főcímdala volt, amit pár napja töltöttem fel, ma pedig a Greensleeves című dal a soros.

 

Greensleeves egy közismert angol dal, ami már a 16. század végén és a 17. század elején keletkezett forrásokban is előfordul. A cím jelentése „zöld ruhaujjak”, egy ilyen öltözéket viselő hölgyre utal.

A legenda szerint VIII. Henrik angol király írta a dalt leendő feleségének, Boleyn Annának, aki nem hagyta magát elcsábítani, amíg a király feleségül nem veszi. A dalban, úgy tűnik, erről a visszautasításról van szó. Valójában azonban Henrik nem lehetett a dal szerzője, mert olyan olasz kompozíciós stíluson alapul, ami csak Henrik halála után ért el az országba.

A dal témájáról készültek festmények, és William Shakespeare is említi az 1602 körül keletkezett Windsori víg nőkben, ami arra utal, a dal már ekkor közismert volt.

A szöveg egy lehetséges értelmezése, hogy a címszereplő nő könnyű erkölcsű, esetleg prostituált volt. Ebben az időben a zöld színnek szexuális célzata volt, főleg a „zöld ruha” kifejezésnek, ami arra utalt, hogy ha egy nő a fűben szeretkezett, meglátszottak a ruháján a fűfoltok. Egy másik lehetséges magyarázat, hogy a hölgyet ruhája miatt könnyű erkölcsűnek nézték, de valójában nem volt az, amit az is alátámaszt, hogy elutasítja a dal énekesének közeledését.

forrás: Wikipédia

 

 

A 2. Nemzetközi STL Ocarinas Tehetségkutató Verseny

Az STL újabb tehetségkutató versenyt hirdetett ki nemrég. Immáron másodszor, egyszer már volt tavaly. A verseny lényege ezúttal is az, hogy egy előre meghatározott dalt és egy szabadon választottat kell eljátszani, elküldeni nekik valamilyen formában, CD-n, vagy egy web linken keresztül, ahonnan le tudják tölteni, vagy online meghallgatni. A tavalyi verseny győztes videóit itt lehet megtekinteni. Az idei kötelező darab a Simple Gifts című dal. Adnak hozzá természetesen kottát és zenei alapot is, amit fel lehet használni. Én sajnos ebből kimaradok, mivel ugye nemrég adtam el az egyetlen STL okarinám…

Díjazás:

1. 500$ készpénz
2. 200$ készpénz
3. 100$ készpénz

Plusz mindhárom nyertes kap egy Purple Clay Double okarinát, ami eleve több mint 200$-t ér.

A beküldési határidő: 2009. november 1. – 2010. április 30.

Bővebb info: itt vagy a videón:

Kell még egy szó Dobogókőről

A hétvégét Shaolin-Faluban töltöttem Dobogókő alatt a Pilisben. Egy kis csendes elvonulásban, relaxálással, túrázgatással.. Egész hétvégén gyönyörű ködben úszott az erdő, páratlan élmény volt, meg is próbáltunk felvenni 2 dalt, amiből az egyiknek az eredménye alább látható. Sajnos kottám nincs a dalhoz, úgyhogy hallás után próbáltam meg eljátszani, tehát előfordulhatnak benne hibák. Ez csak egy rövidített verzió, sajnos a teljes számra nem is emlékeztem, folyton összekevertem a részeket, meg hideg is volt, úgyhogy idő sem volt túl sokszor felvenni :) 

[Youtube-erek]: heita3 avagy a zöldséges

Heita 3 kissé rendhagyó figura. Magyar videómegosztókon is látni itt-ott egy-két videóját, biztosan sokan láttátok már például a brokkoli okrainát. Igen, ő az a japán muki, aki mindenféle zöldségből, gyümölcsből és legutóbb makaróni tésztából gyárt okarinákat :) Brokkoliból, almából, répából, paprikából, strucc tojásból és még a jó ég tudja miből. Ezek legtöbbje természetesen nem nevezhető igazi hangszernek, egyrészt mivel szerves anyag mivoltjuk miatt lassan elrohadnak, másrészt nem is lehet olyan pontosan megmunkálni őket, de egy-egy darab azért egész profi ahhoz képest. Lássunk hát egy Zelda dalt répán eljátszva: 

Aki kedvett kapott zöldségből saját okarinát készíteni, annak csinált egy tutorial videót, amit megtekinthettek itt: How To Make A Carrot Ocarina