Ma szembejött a téma a fórumon, és azt érzem erről nem árt beszélni, mert gyakran előjön. Valami rémlik, hogy talán már egyszer említés szinten volt egy bejegyzésben szó erről, de nem találom, úgyhogy inkább írok róla külön egyet most.

A gyakran felém intézett kérdésre, hogy „Kezdő vagyok, milyen okarínát vegyek?” a típus választás az egy dolog, a linkre kattintva kaphattok róla hasznos infót, sőt fenn a menüsoron az „Infók vásárláshoz” menüpont alatt is van pár segítséget adható kérdés ehhez. De én most nem erről akarok beszélni, hanem a minőségről.

[Fotó by artur84 / FreeDigitalPhotos.net]

Mikor tanácsért fordulnak hozzám emberek vásárlással kapcsolatban, ugye mindig van egy anyagi keret, amiből az illető gazdálkodni tud, vagy amennyit rá akar szánni. (Mivel ez elég szűken behatárolja a lehetőségeket, ezt már az elején szeretem tisztázni.) Ez elég változó, 2.000.- Ft-tól indulva max tízenxezer Ft-ig általában. Mikor valaki keretének az országvezetés derék intézkedései szabják meg az alacsony határt, azzal sajnos nem igen lehet mit kezdeni, tombol a válság, jó darabig még fog is, abból kell gazdálkodni, ami van. (Azért szerencsére bármekkora is a keret, olyan még nem volt, hogy ne találjak valami megoldást az illetőnek, úgyhogy nyugodtan keressetek bátran, mindenkinek találunk okarínát így, vagy úgy, segítek :)) A bejegyzés most azoknak szól, akik tudnának költeni legalább egy alsó-közép kategóriás okarínára, de mivel első okarína lesz, nem kívánnak rá túl sokat költeni. Mert ugye mi van, ha

• mégsem olyan, amilyennek elképzeltem, jobb, ha egy olcsót kell utána kidobni (?!) /eladni
• mindig kétbalkezes vagyok, tuti majd leejtem, jobb ha egy olcsóbbat teszek el láb alól
• a szomszédok stroke-ot kapnak a gyakorlásomtól, mert panelben lakom, abba kell majd hagynom, mert kiutálnak
• gettóban/koleszban/tömegszálláson/stb. lakom, félek, hogy ellopják
• stb.

Ezek az aggályok valahol nyilván mind jogosak lehetnek, ám ennek ellenére mégsem értek egyet az „olcsó első okarína” koncepcióval. Mégpedig azért, mert az okarínáknál is igen helytálló az olcsó húsnak híg a leve mondás. (Sőt, ami azt illeti, sajnos sokszor a drága hús leve is híg…) Ha olcsó okarínát veszel, szinte biztos, hogy pocsék (értsd: használhatatlan) okarínát veszel. Márpedig, ha pocsék okarínát veszel:

• Nehezebben fejlődsz vele, mert nehezebb játszani rajta – vagy abszolút nem is lehet. (-> hamar elkedvtelenedhetsz)
• Vagy a hangolása rossz (a rajta játszott dalt senki nem ismeri fel, mert a hangok nem azok rajta, mint amiknek a fogástábla szerint lenniük kellene), vagy a hangszíne (szeles magas hangok, gyenge mély hangok, stb.) gáz.
• A fenti két ok miatt azt fogod érezni (tévesen), hogy „Hát igen, az okarína egy béna hangszer, éreztem, már az elején, kidobom, vagy eladom a francba! Pfff! Pénzkidobás volt az egész!„
• Eladnád mi? Na de ki venne meg egy béna okarínát? Senki. Tehát vagy a nyakadon marad porfogónak, vagy nagyon áron alul tudod csak eladni, vagy hazudnod kell az eladáskor, hogy ez biza’ egy nagyszerű hangszer (de Te ugye nem vagy ilyen). Egyik sem szerencsés. (Én nem egy okarínát dobtam ki, pont emiatt. Sem átverni nem kívántam senkit, sem elkedvteleníteni őket ezekkel,  tehát sem eladásra, sem játékra nem voltak alkalmasak, így maradt a kuka.)
• Ha köztudottan kétbalkezes vagy, azért még nem kell gagyit venned. Vegyél nyakba akasztós okarínát. (Egyénként is minden kezdőnek ezt ajánlom lehetőség szerint, akkor is, ha nem kétbalkezes, mert biztonságérzetet nyújt a hangszer tartásához a bizonytalan kezdetekben.)

A fentiek miatt tehát én NEM ajánlom, hogy gagyit vegyél. Nem kell felső kategóriást venni, persze. De azért nem árt a fentieket végiggondolni, mielőtt megveszünk a Vaterán egy 1500 Ft-os vásárfiát, amit aztán egy idő után csak portörléskor fogunk  kézbe venni. (Az aranyközépút szerintem még sosem hagyott senkit cserben .)

Aztán persze mindenki pontosan azt csinál, amit akar :)