Ágoston Péter bejegyzései

Ágoston Péter névjegye

2008 végén talált rá az okarinára. Azóta "megszállottan" igyekszik minél többet megtudni róla, minél szebben megtanulni játszani rajta és minél több emberrel megismertetni. Egyéb idejében IT és útkeresési témákat kutat.

Lemezajánló: Milt – Saturday Night With You

Milt-SaturdayNightWithYou

A borító

Milttől ez az első album, amit vásároltam (meg úgy egyáltalán, amit hallottam). Igazából ez egy kislemez csak, 3 dallal, illetve ezeknek okarína nélküli verzióival. (Tehát aki akarja, megpróbálhatja ráfújni saját maga is a dalokat hallás után. Csípem az ilyen előadókat – van még ilyen, ösztönzik a népet a gyakorlásra.) A lemez egy hónapja jött ki épp, aki beszélni jappán, az megrendelheti rendes kompakt diszken is a 21 percnyi finom lazulást – nos én nem beszélni a nyelvet, úgyhogy megvártam, míg MP3-ban is megvásárolható lett, aminek a napja tegnapelőtt jött el. Rá is cuppantam, cirka 5.5 ámerikai dodóért cserébe már itt is volt a gépemen.

Meg kell mondjam, kellemes, nagyon kellemes zene. Egészen modern, lágy megjelenítése az okarínának. Jellegét tekintve az album amolyan kávézós zene (szerintem), kicsit jazzes, kicsit nem tudom milyen, de jó. Érdemes meghallgatni, megtehetitek anélkül is, hogy megvásárolnátok a CD-t, vagy az MP3-at a CDBaby-n, mert az immáron Magyarországon is elérhető Spotify-on keresztül ingyen is meghallgatható. Vagy egy kis ízelítő itten is van: Tovább a folytatáshoz

Karácsonyi nyereményjátékok a TON-on és a Songbirdnél

Két aktuális nyereményjátékra hívnám fel a figyelmeteket. (Ez most azoknak érdekes csak, akiknek már van okijuk.) Az egyik játék a TON-on (The Ocarina Network) megy, a másik a Songbird Ocarina-nál. Mindkettőhöz karácsonyi okis videót kell feltölteni, nem kell venni semmit, vagy ilyesmi, tehát a részvétel nem kerül semmibe.

A TON-os játék részletei:

  • A részvételhez regisztrált TON tagnak kell lenni. (A TON ugyebár egy fórum, tehát itt lényegében egy 2 perces fórum regisztrációról beszélünk, ha valaki még nem regisztrált volna oda. Ingyenes természetesen.)
  • Bármilyen karácsonyi dalos saját videóval lehet nevezni, akárhány, akármilyen okarínát felhasználva, akár kísérettel, akár szólóban, semmi megkötés nincs.
  • Akinek nincs videó kamerája, vagy szégyenlős, az fotóval is nevezhet. (Mármint a dalt fel kell venni, de a videóban lehet végig egy statikus kép is.)
  • A videó leírásban szerepelni kell a http://www.theocarinanetwork.com linknek, és a videóban egyértelműsíteni kell, hogy ez a felvétel a „2013 TONS OF FUN CHRISTMAS CONTEST”-re készült. Továbbá a fődíj felajánlójának weboldalát is fel kell tüntetni a videó leírásban: http://www.ocarinamusic.de
  • A nevezés linkjét hozzászólás formájában meg kell osztani a játék fórumbejegyzésében a TON-on, a nevezési határidő 2014.01.12 éjfél.
  • A nyeremények: Hans Rotter Fairy Alto C – Hans Rotter felajánlása; Focalink hófehér repesztett Alto C; Noble Bass C;
    Mountain polikarbonát szett (Alto C és Soprano G). (Fotók a hivatalos TON bejegyzésben)
  • A győzteseket maguk a TON tagok fogják megszavazni, a TON-on majd erre létrehozott bejegyzésben.

A TON-os játék hivatalos bejegyzése itt olvasható.

Fotó: Songbird Ocarina Tumblr

A Songbird-ös játék részletei:

  • Okarínás videóval lehet nevezni, amin az ő általuk előre megadott 8 karácsonyi dal egyikét kell játszani. (Ehhez a kottát/tabot is mellékelik mind 12, mind 6 lyukúhoz. Link lejjebb.)
  • Bárki, bármilyen okarínán játszva nevezhet, de fel kell legyen iratkozva a Songbird Youtube csatornájára.
  • A videónak erre a nyereményjátékra készültnek kell lennie (tehát ha esetleg már régen az egyik számot felvettük videóra és fenn van a Youtube-on, az nem jó), továbbá a Youtube-ra feltöltött videó címkéi közt szerepeltetni kell a „Songbird Ocarina” címkét, plusz valahol a videó leírásában azt, hogy #SongbirdHolidayContest.
  • Egy ember több videóval is nevezhet, de egy valaki csak egy nyereményt kaphat maximum.
  • A nevezések linkjét a songbirdocarina@gmail.com címre is el kell küldeni, legkésőbb 2013.12.31. PST éjfélig. (Tehát nálunk 13:00)
  • 3 videó lesz kisorsolva véletlenszerűen, egy-egy fekete opál pendant-ot fognak nyerni, az eredményt január 6-án hirdetik a FB oldalukon.

A Songbird-ös nyereményjáték hivatalos posztja itt olvasható.

Bárkinek bármilyen segítség kell esetleg a nevezéshez, keressetek bátran! Játékra fel! :)

Élőben mesélek kicsit az okarínákról az idei utolsó Strófa Klubban

Mert az van, hogy egy ismerősöm, Dara Vilmos (aki egyik „főkolomposa ezeknek” a Strófa Kluboknak), megkérdezett nemrégiben, hogy nem lenne-e kedvem röviden bemutatni a hangszerem náluk az egyik Klubon, mert hogy a Strófa Trió egyébként verseket zenésít meg (a Strófa Klub tehát egy Vers-Zene klub), de hogy csípik a világ-, meg népzenét, az okarína meg olyan világzenés-népzenés hangszer féle is lehet ha egy bizonyos szögből nézzük :) És hogy akkor mi lenne, ha… Szóval értitek. Én meg naná, hogy szívesen beszélek róluk. Elvégre ez az egyik fő célkitűzésem az okarínákkal – ismerje csak meg minél több ember őket! ;)

Tovább a folytatáshoz

Ismét bővült az STL Gyűrűk Ura kollekciója

Jó ideje nincs poszt. Tudom, tudom, de az van, hogy munkahely váltás volt nemrég, és szokni kell, meg sok a tanulnivaló, stb, stb., no meg hát nem is reklamált senki, úgyhogy ez van. Ám ma reggel szembejött valami, amiről gondoltam érdemes lenne írni pár szót. Vigyázat, ismét szubjektív véleménynyilvánítás következik:

Fotó: stlocarina.com

Fotó: stlocarina.com

Szóval az STL Ocarina már a sokadik Gyűrűk Ura által ihletett okarínával rukkol elő, úgy tűnik nagyon rákaptak erre, vagy van rá tényleg kereslet, nem tudom. Most épp a legújabb, a törpös balta-fej (vagy micsoda) kinézetű dizájn, a „Dwarf” okarína. Hát…, jópofa, meg minden, de szerintem ez tipikusan az a típus, amit max. gyűjteménybe érdemes vásárolni – komolyan zenélni vele nem. És itt most nem is az STL általános minőségére gondolok, mert azért a hangolásaik rendben vannak (csak ugye a magas hangok kissé szelesek az AC hangszereiken). Hanem, hogy nézzük már meg ergonómiailag kicsit. A befúvó a hangszer kellős közepén van, és szinte teljesen merőleges a lyuksorra. Brutálisan kényelmetlen lehet játszani rajta, teljesen ki kell tekerni a kezeket. Ennél már csak az „Elf” okarínájuk a „játszhatatlanabb”.

Cris egyébként szépen fújja, mint mindig :)

Szóval ha már minden áron Gyűrűk Urás okarínát akarnék venni, akkor én inkább a Hobbit-ot választanám szerintem. Igaz, hogy béna libaf*s zöld színe van, de legalább kézre áll. És jópofa a mintája :) Mert hogy az Elf (Tünde) szintén egy elfuserált (ergonómiai szempontból legalábbis, szinte nincs is befúvója – egyébként szép szerintem) darab.  (Pendantra pedig én már nem költök. Cukik, meg minden, de a gyűjtő szenvedélyemtől igyekszem végleg megszabadulni.)
Kíváncsi vagyok készül-e még valami a szériába.