Képek a III. Okarína Találkozóról

Kinn voltunk – idén sem sokan, de jó volt! (Majdnem egy órával később mentem ki véletlen, mert az „okos” telefonom mint kiderült, egy órával későbbre jelzi ki a Facebook eseményeim, mint a valós, és majdnem arra hagyatkoztam :D) Idén tiszteletét tette Somogyi Sándor is, aki elsők közt kezdte itthon az okarínák készítését. Gulyás Józsefnek sajnos az utolsó pillanatban közbejött valami, így ő kénytelen volt kihagyni a bulit :( Az érdeklődők közt voltak picik, és nagyok is, régi ismerősök és újak egyaránt.

(Képek a Facebook oldalon, köszönet értük BeZsónak és Melinek!)

Köszi mindenkinek, aki eljött, gyertek legközelebb is!

Emlékeztető: holnap Okarína Találkozó!

okitali_IIIRemélem senki nem felejtette el, holnap Okitali! A helyszín, mivel napos idő ígérkezik a legtöbb előrejelzés szerint a Margit-sziget, a Holdudvar mögötti placcon valahol. Kövessétek a hangokat! :) (Azt tudtátok, hogy a népi jóslat szerint, ha holnap szép idő lesz, szép lesz az ősz is?)

Holnap ugyanott lesz tartva egy másik esemény is, a 4. Buborékfúvó Nap, a Facebook eseményén már több, mint 3000 ember jelezte részvételi szándékát rá O.o Úgyhogy lehet majd ott fújni több mindent is :)

A Facebook eseményen már jeleztem, szeretnék egy kísérletet tenni egy közös dalra. (Bármilyen C-s okarínával be lehet szállni, akinek van kedve.) A választott dalom igen egyszerű, csak 4 hangból áll, és igen vidám:

Viszek majd kottát én is párat kinyomtatva. (Meg ha lesz még holnapig időm, akkor tabot is hozzá.) Szóval gyertek holnap, én 15h-tól 17h-ig biztos kinn leszek, és várok minden érdeklődőt szeretettel!

Nyereményjáték eredményhirdetés

Elérkeztünk hát a játék végéhez. Összesítettem a szavazatokat, és az eredmény, hogy ne is húzzam hablattyal az időt:

  1. Szakács Évi (52 érvényes szavazat) – 12 lyukú Gulyi AC
  2. Holtversenyben Németh Kornélia és Kővári Tamás (34 érvényes szavazat) – John Dowland / Zelda kottafüzet
  3. Varga-Fogarasi Szilvia (10 szavazat) – okarínás pecsét

Ők tehát a „Fújós játék” nyertesei. (És egyúttal egyetlen nevezői :D) És akkor egy-két érdekesség a szavazásról :) Mindenek előtt emlékeztetni szeretnék mindenkit, hogy ez csak egy JÁTÉK volt. Csak azért, hogy tudjuk, a következő morzsákat nem piszkálódásként osztom meg, hanem mert én jókat mosolyogtam rajtuk, hátha ti is :)

  • Nyilván mindenki tisztában van vele, hogy hogy mennek az ilyen játékok. Nevezünk, aztán ki-ki elszántságának mértéke szerint mozgosítja családját, barátait, ismerőseit, hogy aki tud, vagy akinek tetszik, szavazzon rá. A játék indulásakor próbáltam agitálni Évit, hogy játsszon, nem veszíthet semmit, csak nyerhet. (Ha úgy alakulna, hogy ajándékot nem is, akkor legalább önbizalmat, szereplési tapasztalatot.) Elárulta nekem, hogy azért nem nagyon szeretne, mert ilyenkor úgyis mindig csak az nyer, akinek a legtöbb ismerőse van, aki hajlandó szavazni. Ez tudjuk, valahol igaz is. De mit számít ez? Szerencsére sikerült meggyőznöm, és az eredmény azt mutatja, hogy Évi úgy ráparázott erre a témára, hogy jó pár focicsapatnyi embert mozgósított a cél érdekében :) (Plusz, számomra az ő videója volt a legkreatívabb.) Az ő videójára szavaztak a legtöbben, annak ellenére, hogy az övét hallgatták meg legkevesebben :D
  • Volt olyan szavazó, aki annyira lelkes volt, hogy 4 különböző Facebook fiókkal is szavazott :D (Természetesen miután fény derült erre, a szavazata nem számított 4-nek, csak 1-nek, és a „Szavazós játék”-ban sem indult 4x-es eséllyel.)
  • Egy ilyen nyereményjátékot nem olyan könnyű ám megtervezni és végigvinni. Sok-sok ember van, aki árgus szemekkel figyeli, hogy mikor történik a játékban valami igazságtalanság, valami ellene elkövetett sérelem. Ha ilyen történik, van, aki hangot is ad neki, van aki csak magában zsörtölődik :) Saját tapasztalat. Az emberek már csak ilyenek. Az előző játékokból tanulva igyekeztem most mindenre figyelni, nem hagyni kiskapukat, vagy esélyt váratlan fordulatra. Persze most sem jött össze, mert azzal nem számoltam, hogy kijöhet egy döntetlen állás :D Ami szuper, mert senki nem marad ajándék nélkül – csakhogy honnan szerezzek most még egy ajándékot, ráadásul olyat, aminek örül is a plusz nyertes. Szerencsére a probléma sikeresen megoldódott, mivel nincs kettő Zelda kottafüzetem, Nelli elfogadta helyette a John Dowland kottafüzetet. (Köszi Nelli!)
  • A nevezések közül kettőre sokkal többen szavaztak, mint ahányan megnézték. (Mi ez, ha nem feltétel nélküli szeretet? :D)
  • Mind a 4 videó 210-230 közti számban jelent meg a Facebook felhasználók közt, ennyiből lett végül annyi szavazat, amennyi.
  • Szakmai szemmel nézve a legnehezebb dalt Szilvi választotta és meg is csinálta, mégis ő kapta a legkevesebb szavazatot. Miért? Egyrészt lásd első pont (internetes nyereményjátékok pszichológiája vagy mi), másrészt a választott dala ismeretlen, kevesebb ember kíváncsiságát mozgatta meg szerintem, mint egy mai pop-sláger, pl.:  a Frozen filmzenéje. Szerintem.
  • Amin a legjobban meglepődtem, hogy csupán 7 ember nevezett a „Szavazós játék”-ba. (Vagyis a szavazók közül ennyien voltak feliratkozva a blog értesítőmre.) Hát gyerekek, pedig ennél könnyebb okarína szerzési lehetőséget nem tudok ajánlani. Ezt a ziccert kár volt kihagyni!

Na, de elég a blablából, mert van még 3 nyertesünk! Készítettünk a sorsolásról videót, ami sajnos a mobilon jobban látszott, mint itt gépen, de nyilvánvaló okok miatt nem lehetett újra felvenni, úgyhogy ezzel kell beérni. (Még szerencse, hogy az előképnek pont azt választottam, amin a három nyertes van, különben kb. nem is látszódnának az egész videón…)

A „Szavazós játék” nyertesi pedig:

  • Bottka Bianka Éva  – 12 lyukú Gulyi AC okarína
  • László Lilla – 6 lyukú Menaglio sopranino okarína
  • Varga Szandi – 6 lyukú SF malacka okarína

Gratulálok minden nyertesnek, és köszönöm a részvételt a beküldőknek. Végre sikerült elérnem, hogy mások is töltsenek fel a Youtube-ra okarínás videót. Valami elkezdődött… :)

(A nyertesekkel hamarosan felveszem a kapcsolatot, viszont most egy hétre elutazom nyaralni, így az ajándékokat csak utána tudom eljuttatni majd. Addig tartsatok ki, türelem! :))

És indul a szavazós játék, szavazzatok a beküldött videókra és nyerjetek!

A nyeremények

A nyeremények

A beküldési határidő utolsó órájában bepottyant még két nevezés, így összesen 4-en szállnak harcba a nyereményekért. Bár így egy valakinek nem fog jutni, de legalább így lesz egy kis izgalom is a játékban :)
Nem akarom nyilván senkinek megmondani, hogy mi alapján szavazzon, azért azt elmondom én miket vennék figyelembe :) Mennyire kreatív a videó? Mennyire szépen van elfújva a dal? Milyen okarínán van játszva (mármint ezt úgy értem, természetesen nem az okarínát pontoznám, ez inkább amiatt lényeges, hogy adott minőségű hangszerből kinek mit sikerült kihozni)? Összbenyomás?

Mostantól él tehát a „Szavazós játék”, szavazni 2014.07.26 12:00-ig lehet. Utána a szavazatok alapján kihirdetem a szerencséseket, akik a nyereményeket hazavihetik, és kisorsoljuk a 3 nyertest a szavazók között is. (Játék részletei és szabályzata itt, aki lemaradt volna az előzményekről.) És ne feledjétek, több videóra is szavazhattok!

Kővári Tamás nevezése: Brothers (FB link)

Szakács Évi nevezése: Frozen – Let It Go (FB link)

Németh Kornélia nevezése: Bródy János – Ha én rózsa volnék (FB link)

Varga-Fogarasi Szilvia nevezése: I have a bonnet trimmed with blue (FB link)

A négy videót a Facebook oldalon is közzé tettem, ott is lehet nyomni a lájkokra! Hajrá!

Ilyet ne vegyél: Stonehenge okarína

Nemrég vásároltam egy ígéretesnek tűnő pendant okarínát. A Stonehenge pendantok úgy néznek ki formára, mint egy transverse (sweet potato) okarína, de pendant lyukrendszerrel. Ami csőbe húzott, az az volt, hogy az Ebayen így volt feltüntetve a neve: „Stonehenge Ocarina 6 Hole Sweet Potato Key of A 440 Lotus Blossum” Ó, mondom, ez tuti szépen pontosan be van hangolva. Aztán jött a fekete leves…

A lyukméretek valami olyan szinten el vannak szúrva, hogy nem is értem, hogy lehet ilyen pofás kis okarínát így elbénázni. Ez tipikusan az az eset, mikor legszívesebben falhoz vágnám, de nincs szívem, mert olyan szép. Kár, hogy ezen zenélni sosem fogok.

Stonehenge pendant

Stonehenge pendant

Anyaga: mázas agyag

Lyukak száma: 6 (4 felül, 2 alul)

Hangzás: tiszta, nem levegős hangok 1 oktávig, a felső két hang már azért kezd szelesedni picit, de nem vész.

Skála: B, C# és D közt, D, D#, F, G, A, A#, B és C közt, C#

Kinézet: szép, festett kézimunka, bárcsak a hangolása is ilyen lenne.

Kényelem: kényelmes, kézre állnak a lyukak.

Levegő igény: hát… jó kérdés, ha tudnám milyen hangolásnak szánták, akkor tudnám ahhoz milyen erősen kell fújni, de ez se C-nek, se B-snek nem használható.

[audio:http://okarina.info/wp-content/uploads/2014/07/Stonehenge_Scale.mp3]

Mérete: 10.5 cm x 8 cm x 4 cm

Súly: 153 g

Tartozék: nyakba akasztó nincs, de hely van neki, jött még hozzá egy darab fogástábla néhány tabbal.

Ár/Beszerzés: 30$-ért vettem az Ebayen a készítőtől, + 20$ volt a szállítás.

Összegzés: 4/10 – Mivel hangszerként kvázi használhatatlan, így nem tudom megadni sajnos még az 5-öt sem, hiába szép. Egy okarína, amit hangszerként adnak el, az igenis ne csak díszként funkcionáljon! Komolyan, inkább legyen picit szelesebb, de legyen már rendes skálára hangolva…

A Stonehenge egyébként 12 lyukú okarínákat is készít már, de hogy én abból már nem rendelek, az tuti. Majd talán egy év múlva, ha fórumokon azt írják beletanult a hangolásba a készítő, akkor lehet. Ja igen, utána utánaolvasgattam a TON-on, hátha csak én jártam így pórul, de úgy tűnik nem. Stonehenge-ék háza táján bizony van még mit tanulni.