Magyar készítésű inline fa okarína Asztalos Ferenctől

Fa inline okarína (Asztalos Ferenc)

Ebayen vettem ugyan, de mint kiderült, magyar volt az eladó, így nem a szokásos horror szállítási költség jött még rá az okarínára szerencsére :) 2700 magyar pénz volt, plusz szállítás, és fogástábla ugyan nem jött hozzá, de sikerült kisilabizálni a skálát rajta. Nem sztenderd inline fogás minden esetre. Hogy ki készítette, azt sajnos az eladó nem tudta megmondani, ha jól emlékszem, csak annyit tudott, hogy itthon vette egy vásárban. D-s okarínaként vettem, amit erősebben fújva Eb-snek is lehet használni, de lehet, hogy én inkább C#-osnak mondanám (amit D-nek is lehet használni). Szétnézve a magyar piacon (ami sajnos elég gyorsan megy még mindig), egyedül Asztalos Ferencnél találtam ilyesmi okarínát, és pedig elég hasonlót. Igaz, az ő webshopjában C-s kapható csak, és az egyszínű. De a forma és szerkezet ugyanaz, s árban is pár száz Ft különbség van. (Nála 3000 Ft.) Tehát ha nem is ő készítette, akkor szinte biztos, hogy az egyik a kettő közül a másiknak a koppintása. Lássuk tehát, mit tud:

Anyaga: fa (nem tudom milyen fa)

Kinézet: Tetszetős, engem mindig is vonzottak a fa okarínák, de sajnos a komolyak piszok drágák. (Úgy értem, PISZOK drágák.) Két féle fából van, vagy két félére van festve, nem tudom, de jól néz ki, a ragasztások tökéletesen vannak illesztve, a csiszolás is korrekt.

Kényelem: Jó a fogása, könnyű lefogni, a legnagyobb lyukakat is simán lefogja még egy vékony ujjakkal rendelkező gyerek is.

Méret: (9,8 x 4,6 x 2,6 cm)

Súly: 32g, nevetségesen könnyű :)

Lyukak száma: 8 (6 felül, 2 alul)

Hangolás: C# / D ?

Skála: diatonikus

[audio: http://okarina.info/wp-content/uploads/2015/01/Asztalos_AD_skala.mp3]

Levegő igény: Még ha a magasabb skálát szeretnénk megszólaltatni vele, akkor is elég szolíd befúvást igényel.

Hangzás: Kellemes hangja van, légiesek, mégis tiszták a hangok. (A magasak is, bár a felvétel ezt nem jól adja vissza sajnos.)

Tartozék: Semmi, még egy fogástábla sem. Nyakba akasztó nincs, de nem is kell, ennek nem lesz semmi baja, ha véletlen leejtjük.

Ár/Beszerzés: 3000Ft + pk., Asztalos Ferenc népi hangszeres webshopjában lehet rendelni.

Összegzés: 6.5/10. Sokat ugyan nem fogok rajta játszani, a kacifántos lefogás miatt, de megmarad a gyűjteményben, mert fa. Ugyanakkor ha pontosabban lenne hangolva, egészen jó okarína lenne ezért a 3000 Ft-ért!

Frissítés:

A bejegyzést mikor megírtam, nem hagyott nyugodni a kíváncsiság, úgyhogy nem tettem közzé egyelőre, hanem rendeltem egyet okarínát Asztalos Ferenctől. A gyanúm pedig beigazolódott, a két okarína tökéletesen egyforma! (Kivéve, hogy amit először vettem, annak tisztábbak a hangjai.) Viszont itt ugye C-snek vettem, ami nem igazán állja meg a helyét, mint ahogyan fentebb leírtam. Szóval most nekem van két egyforma Asztalos okarínám, így a következő nyereményjátékban, lehet számítani egy ilyen nyereményre ;)

Hogyan hat a hangszeren történő játék az emberi agyra

Az alábbi TED-es videó egy újabb szemléletes, tudományos fejtegetés arról, hogy miért is jó az nekünk, ha hangszeren játszunk (túl azon, hogy magunknak és esetleg a hallgatóságunknak is örömöt szerez):

Sajnos magyar felirat nincs hozzá egyelőre, viszont a Magyar Ukulele Blogon, ahol én is találtam, a blogger szépen összefoglalta a lényeget:

Egészen elképesztő. A kommentátor szerint amikor egy zenész elkezd játszani a hangszerén, valóságos tűzijáték bontakozik ki az agyában még akkor is, ha kívülről ez nem is látszik, csupán annyi, hogy a zenész koncentrál. Az elmúlt évtizedekben rendkívül nagy előrelépést tettek a kutatók, mivel különböző rövidítésnevű műszerekkel vizsgálták az agyi tevékenységet. Tanulmányozták az agyból érkező jeleket olvasás, matematikai feladatok megoldása közben, és megfigyelték, az agynak mely része aktív. Amikor a vizsgált személy zenét hallgatott, már akkor tűzijáték alakult ki, az agy számos területe mutatott aktivitást, ahogy a beérkező ingereket – dallam, ritmus – az agysejtek feldolgozták és egy egységes zenei élménnyé gyúrták össze. Ehhez képest amikor a zenét játszó embert vizsgálták, úgy találták, hogy az egy olyan komoly torna az agynak, mintha a testnek egy teljes átmozgató edzés. Ha tehát valaki hangszeren játszik, azzal az agyának minden területét alaposan megmozgatja különösen a látásért, hallásért és a motorikus mozgásért felelős részeket. A hangszeres játékból – mint agyi edzésből – származó előnyök aztán az élet minden területén kamatoztathatók. A hangszeres játék – ellentétben a zenehallgatással – a nyelvi és matematikai területekért felelős agyi területeket is aktivizálja, amelyek nem ugyanabban az agyféltekében vannak, így a két félteke közötti kapcsolatért felelős terület is folyamatos inger alatt áll. A zenészek memóriája jobban fejlődik, illetve könnyebben fejleszthető, mindez tetten érhető az emlékek tárolásában és hatékony felidézésében is. Ezt kicsit részletezi a videós kommentár, aztán kifejti, hogy bármilyen más – akár művészeti – tevékenységgel összehasonlítva nincs olyan, amely a hangszertanuláshoz lenne fogható.

Forrás: http://uksi.blog.hu/2014/12/19/a_hangszeres_jatek_jotekony_hatasai

„Te és az okarínád” nyereményjáték eredményhirdetés

Sajnos a sorsolást megspóroltátok nekem most ebben a játékban, mert a „Te és az okarínád” nyereményjátékra egyetlen beküldés érkezett, név szerint Szikszai Balázstól, így értelemszerűen övé a nyeremény oki. (Szomorú vagyok bevallom, mert igen kíváncsi lettem volna másokéra is, de ami késik nem múlik, nyereményjátékon kívül is szívesen fogadom a sztorijaitokat! Balázsét pedig köszönöm! :))

Mivel egyetlen beküldő volt, így ezt be is szúrom ide egy az egyben, de természetesen felkerül a „Nekik már van” oldalra is:

szikszaiÉn azok közé tartozom, akik először a Zelda játékokból ismerték meg ezt a fantasztikus hangszert. 10-12 éves lehettem és akkor eldöntöttem, hogy nekem kell egy ilyen!
Az első okarínám (még mindig csak ez van sajnos) egy ismeretlen készítő műve. Hangolásról sincs semmi fogalmam, de nekem tökéletesen megfelel. Kicsit már használt és kopott, de én nagyon szeretem! Általában gyakorolni a juhaink mellett szoktam legeltetés közben. Konkrét céljaim nincsenek vele, saját magam szórakoztatására van és ahol csak tudom, megmutatom másnak is eme hangszert.
Együtt már több fellépésen és versenyen is részt vettünk (ugyan helyezést nem értünk el. 20 pontból 12 pont :) )
Az okarínákban azt szeretem, hogy rendkívül szerethető hangszer, változatos és könnyű rajta játszani. Mindenképp szeretnék majd a továbbiakban még egyet :)

Hát, Balázs, gratulálok, örömmel jelenthetem be, hogy ezennel lett még egy okarínád :)

Ilyen volt 2014

Lássuk hát az összefoglalóját a 2014-es évnek! Egy-két pohárka gyümölcs-esszencia már legurult, úgyhogy sietnem kell, hogy végezzek, amíg még vág az eszem ;) (És persze itt rágják a fülem is, hogy szakadjak már el a géptől he…! :))

BÚÉK gyerekek! :)

BUÉK gyerekek! :)

Februárban megmutattam nektek a gyűjteményem legeslegkisebb okarínáját. Áprilisban találtam egy kis retro okarínás videót, majd ugyanezen hónap végén indultam Olaszba a Taglio Di Po fesztiválra, aminek a 3 részes rövid beszámolója itt, itt és itt olvasható. Mutattam 3 új eszközt okarína tabulatúra készítéshez. Májustól elérhetőek lettünk az okarina.hu és ocarina.hu domain-en is, és fejlődött a blog tabletes és mobilos felülete is. Júniusban volt a „2in1 nyereményjáték„, amire végre többen is neveztek, örömteli játék volt! Szót ejtettünk a fúvós hangszerekben megbúvó baktériumok világáról, majd augusztusban megejtettük a III. Okarína Találkozót. Szeptemberben Gulyival lenn voltunk az Aba Napokon, és rájöttem, hogy rengeteg tévúton járó szülő jár-kel közöttünk. Az USA-ban is volt okarína fesztivál, és idén túlestem életem első okarína utóhangolásán. Idén is volt nemzetközi okarína kollaborációs dal, és persze a saját karácsonyi köszöntőm. Ezen kívül volt két lemezajánló, a Kli Zemer Trio – Klezmer Music című albuma, amitől párom falra mászik mindig, és a St. Louis Ocarina Trio – I Believe In Yesterday okarínás Beatles válogatása. Szó esett a 432 vs. 440 Hz kérdésről.

Ja, és jelenleg is zajlik a „Te és az okarínád” nyereményjáték, küldjétek a sztoritokat, mert eddig egy beküldés érkezett, ha több nem jön, ő nyeri az okit :)

Hát, kb. ennyi volt a lényeg 2014-ben, jövőre ismét Budrio, és remélhetőleg elkészül majd az online okarína tanfolyamom is. Addig is kellemes átmenetet 2015-be mindenkinek! Szevasztok! :)